2024

8 könnyű kirándulás gyerekekkel Budapest közelében!

Az alábbi helyszínekben az a közös, hogy mindegyik könnyű, rövid körtúra, amelyet bármelyik évszakban érdemes felkeresni. Ebbe a válogatásunkba azért kerültek bele, mert Budapestről könnyen és gyorsan megközelíthetőek, néhány óra alatt bejárhatóak, könnyen teljesíthető, fél napos programok. 8 könnyű kirándulás gyerekekkel Budapest közelében!

Gyermekvasút nyílt nap – 2024. január 21.

Gyermekvasút nyílt napja 2024. január 21-én a széchenyihegyi végállomáson 10 és 16 óra között színes programokkal várja a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket és felnőtteket.

10 kiállítás, amit ne hagyjatok ki 2024 elején

Hamarosan több időszaki kiállítás is zárja kapuit és a januári szürke napok pont alkalmasak arra, hogy elmerüljünk Renoir világában, megismerkedjünk Rigó Jancsi történetével vagy éppen Budapest aranykorával. Íme 10 ötlet, amit nem érdemes kihagyni az év első hónapjaiban.

Izgalmas kalandok, felfedező programok – 6 múzeumi program családoknak Budapesten

Összegyűjtöttünk nektek 6 olyan helyszínt, ahol izgalmas múzeumi kalandok várnak rátok: hátizsákos felfedezés, mobilos játék, kalandjáték, múzeumi útvonalak, szabadtéri barangolás vagy közös alkotás. Emellett a családok számára ingyenes múzeumi napokat is megtaláljátok. 6 múzeumi program családoknak Budapesten.

5 krémleves hűvösebb napokra

Az illatos, színes, gazdag ízű és rengeteg variációban elkészíthető krémleves igazi családi kedvenc, amely nagyon jól esik hűvös napokon. Akár bekuckózva otthon olvasgatunk, akár a szabadból érkezünk, mindig jó választás, ráadásul gyorsan elkészül vagy előre megfőzhető. Ez pedig nem elhanyagolható az éhesen türelmetlenkedő gyereknél. Íme a mi 5 favoritunk.

5+1 könnyű kirándulás minden korosztálynak

Az alábbi helyszínek minden évszakban szépek, de télen különleges hangulatuk van, és rövidségük miatt beleférnek akár egy fél napba is. Adunk néhány tippet is a közelben, ahol fel lehet töltődni némi harapnivalóval vagy meleg itallal. 6 könnyű kirándulás minden korosztálynak.