Izgalmas kalandok, felfedező programok – 6 múzeumi program családoknak Budapesten

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Összegyűjtöttünk nektek 6 olyan helyszínt, ahol izgalmas múzeumi kalandok várnak rátok: hátizsákos felfedezés, mobilos játék, kalandjáték, múzeumi útvonalak, szabadtéri barangolás vagy közös alkotás. Emellett a családok számára ingyenes múzeumi napokat is megtaláljátok. 6 múzeumi program családoknak Budapesten.

Múzeumi programok családoknak

Ahova mindig érdemes visszatérni – Családi kalandok a Szépművészeti Múzeumban

A hónap minden 3. szombatján vár benneteket a Szépművészeti Múzeumban a Szemezgető foglalkozás, ahol mindig csak 1 műtárgy kerül a középpontba. Persze emellett lehet kalandozni a múzeum többi kiállításában is, hiszen minden hónap 3. szombatján ingyenes a belépő családoknak (így többször is visszatérhettek). Nálunk nagy sláger az egyiptomi kiállítás, ahol már nagyon sokszor jártunk. Ajánljuk még nektek a múzeumpedagógusok által összeállított útvonalakat is: a Képvarázs már 5 éves kortól ajánlott és letölthető színezőket is találtok mellé, Az egyiptomi mítoszok nyomában 9 éves kortól, a Filmkockák a falon és az Úton a túlvilágra pedig 12 éves kortól ajánlottak. Érdemes emellett a bőröndös játékokat is kipróbálni, amely a belépőn felül 2000 Ft (érdemes ezt a lehetőséget is az ingyenes családi napon kipróbálni, amikor a belépésért nem kell fizetni). A szabadon letölthető rajzleckék, színezők, interaktív feladatsorok szórakoztatva kalauzolnak körbe a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításaiban otthonról is.
Arról, hogy mennyire családbarát a Szépművészeti Múzeum, itt írtunk bővebben.

 

Kalandok a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában

A BTM-ban mindig van valamilyen izgalmas kiállítás, most éppen Budapest-hatás címmel nézhettek meg egy interaktív tárlatot 2024. március 31-éig, amely a főváros sokszínű lakosságát is bemutatja. Emellett ajánljuk még nektek a Budavári házjelek és mesterek című játékos füzetet is, amely ingyenesen letölthető.
Minden hónap utolsó szombatján a 26 év alatti személyek, továbbá a 18 év alatti személyeket kísérő, legfeljebb két közeli hozzátartozó számára ingyenes a belépés az állandó kiállításokra.

 

Vadregényes kastélykert – barangolás a Kiscelli Parkban

A kiállítás létrehozásánál arra törekedtek, hogy olyan tárlatot alkossanak, ami megmutatja a terület történeti rétegeit, de nem avatkozik be az „organikusan” létrejött tájba és használati módokba. A tárlat tiszteletben tartja az itt élő állatfajokat és a parkot naponta használó lakókat, futókat, kutyasétáltatókat. Az installációs eszköz kiválasztásakor ügyeltek arra, hogy illeszkedjünk a meglévő adottságokhoz, ezért esett a választás a parkokban és a természetben sok helyütt használt madárodúra. A tartalom összeállításakor és a tizennégy helyszín kiválasztásakor szerették volna megmutatni a terület minden fontos használati funkcióját. Megjelennek az egykor Remete-hegynek nevezett szőlődomb munkásai, vagy a híres kiscelli agyagbányászat közben keletkezett, ma is látható és bejárható robbantási kráterek. Megismerhetjük a kiscelli kastély száz évvel ezelőtti tulajdonosa, Schmidt Miksa által kialakított Attila park, vagy a gyermekek által gyakran mászókaként használt egykori Duna-parti jégtörő, a kiscelli sárkány történetét. Bemutatnak olyan, ma is álló építményeket, mint az egykori temető kapuja, a Szent Vér kápolna, vagy a szőlőhegy présháza. Archív fotókon, terveken láthattok egykori kiscelli épületeket, például a táncos fogadóként működő Etelka-villát. A kihelyezett odúk között nem állítottak fel sorrendet, szabadon bejárhatóak és felkereshetőek, meghagyva ezzel a keresés és a felfedezés örömét a látogatóknak. A megtalálásban az odúkon elhelyezett QR-kóddal elérhető térkép lehet a látogatók segítségére. Részletek és térkép itt. Ingyenes program!

Közös alkotás a Ludwig Múzeumban szombat délelőttönként (jelenleg nem elérhető)

 

Előre meghirdetett időpontban a Ludwig Múzeum aktuális kiállításához kapcsolódnak a Családi délelőtt programjai. Ezekre az időpontokra előre be kell jelentkezni (a megelőző napon, tehát pénteken 12 óráig a dabifarkas.rita@ludwigmuseum.hu e-mail címen), és érdemes olyan ruhában menni, amin nem baj, ha az alkotás nyomai megmaradnak. A szülők a foglalkozás ideje alatt bejárhatják a kiállításokat is. A Családi Délelőttre érvényes programjegy ára 600 Ft/fő. A múzeum a Müpa koncertjegyeivel egy tetszőleges alkalommal – az előadás napjáig – ingyenesen látogatható! Minden hónap utolsó vasárnapján díjtalanul látogathatja az állandó kiállítást minden 26. életévét még be nem töltött EGT állampolgár, illetve 18 év alatti személyt kísérő maximum 2 felnőtt.

 

Házizsákos vagy mobilos kaland a Magyar Nemzeti Múzeumban

A Nemzeti Múzeumban bérelhető hátizsákban minden megtaláltok, ami a múzeumi kalandhoz szükséges lehet: egy felfedezőfüzetet, íróeszközöket (grafit és színes ceruza készlet), hegyező, ülőpárna, témánként változó kreatív meglepetéscsomagot. A hátizsák a múzeum jegypénztárában vásárolható meg. 5-7 éveseknek, illetve 8-13 évesek számára is elérhető a hátizsákhoz tartozó felfedezőfüzet. Az állandó kiállítások látogatása minden hónap harmadik szombatján ingyenes a 26 év alattiak, illetve családok részére (18 év alatti gyermekek két közeli hozzátartozóval).
Landventure csapatával 2021-ben elkészült egy mobilos kalandjáték is az Örök élet nyomában címmel, amely a múzeumban játszódik. A kb. 90 perc alatt teljesíthető küldetést ajánlott a Múzeum zárása előtt 2,5 órával elkezdeni, tehát délután 15:30 óráig. Egy csapat számára (max. 6 fő) 4.900 Ft + 1000 HUF/fő múzeumi belépő az állandó kiállításokra. A játék kizárólag online a Landventure felületén, itt vásárolható meg. Ezt követően a játékkód felmutatásával a múzeumi belépő az MNM jegypénztárában váltható meg. Ezt a mobilos programot inkább nagyobb gyerekekkel ajánljuk!

 

Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely – a Mesemúzeum szomszédságában

 

A Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely 2020-ban nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézményeként. A műhelyben a Mesemúzeum munkatársai dolgoznak, akiknek célja, hogy a Mesemúzeumot kinövő,10-14 éves korosztálynak is lehetőséget teremtsenek a történetekkel, ifjúsági irodalommal való ismerkedésre, az önkifejezésre, történetalkotásra. Ebben az évben biztos visszatérünk ide, hiszen nagyon élveztük az igazán interaktív programot. Használhattok egy igazi hangstúdiót, készíthetek animációt, létrehozhattok karaktereket és helyszíneket. Hozott vagy itt talált témákból történeteket készíthettek. Ehhez adnak segítséget a múzeum installációi. Nincs meghatározott bejárási útvonal, a tér bármelyik pontján elkezdhetitek az alkotást: a műhely mindegyik installációja kiindulópontul szolgálhat a történethez, és lehetőséget nyújt arra, hogy annak egy-egy részletét alaposabban is kidolgozhassátok. Ezeket a részleteket pedig A Te történeted! vezetőfüzetben rendezhetitek össze. A program csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Regisztrálni a látogatás előtti napon legkésőbb 12 óráig a tortenetalkoto@pim.hu címen lehet! A jegyek megváltására a Mesemúzeum (Döbrentei utca 15.) pénztárában és jelenleg csak készpénzes formában van lehetőség. Felső tagozatos osztályoknak is kifejezetten ajánljuk!

Itt gyűjtöttük össze, hogy mikor ingyenesek családdal a múzeumok állandó kiállításai! Indulás előtt mindenképp érdemes megnézni a hivatalos oldalakon a jegyvásárlással és látogatással kapcsolatos aktuális információkat!

A Minimatiné már 10 éve segít abban, hogy mindenki megtalálja a legjobb programokat a család kisebb és nagyobb tagjai számára. Ahogy ti, mi is szeretjük az újdonságokat, jó programokat, a kirándulás ajánlókat, a jó könyveket, de a minőségi tartalom gyártásához nekünk is pénzre van szükségünk. Támogassátok fennmaradásunkat, hogy mi is támogathassunk benneteket a minőségi idő eltöltésében! Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünkre is érdemes feliratkozni itt! Köszönjük!