2016. november

Programajánló – nov. 11-12., péntek-szombat

Az egyre rövidülő és borúsabb napokból egzotikus növények közé menekülhettek a Füvészkertbe és a Vajdahunyadvárba ezen a hétvégén, lámpás felvonuláson vehettek részt pénteken a Deák téren, a Skanzenben Újborfesztivállal és Libatorral, a Millenárison süteményekkel készülnek. Emellett csupa olyan művészeti foglalkozást, vigasságot és programot válogattunk nektek, amelytől biztosan jobb kedvre derültök majd. Válogassatok a péntek-szombati programajánló […]

Szuper családi naptárak 2017-re

Idén is megkerestük kedvenc naptárainkat, hiszen közeleg az új esztendő, nem beszélve arról, hogy bármelyik remek ajándék lehet a család minden tagjának, barátoknak, ismerősöknek. 2017-ben a Ringató csapata, Parádi Orsi és Szegedi Katalin, a Két Egér Könyvesbolt, valamint Rutkai Bori naptáraiból is válogathattok.

12 izgalmas tanösvény gyerekkel

Most 6 olyan tanösvényt mutatunk be nektek, ahol már többször voltunk és bármikor szívesen visszamennénk, illetve 6 olyan lehetőséget, amely szerepel bakancslistánkon, és mindenképp szeretnénk a közeljövőben felfedezni. A tanösvények közül több díjat is nyert az elmúlt években, és a végén még egy olyan keresőt is találhattok, ahol kiválaszthatjátok a nektek leginkább alkalmas terepet.

Programajánló – november 5-6.

Az őszi szünet utolsó hétvégéjére is jut még bőven program. Használjátok még ki ezt a pár napot, hiszen vasútmodell kiállítást, vásárt és börzét, ingyenes Állatkerti programokat, diafilmeket, bábelőadást, családi túrákat, koncerteket is is ajánlunk az elkövetkezendő napokra. Érdemes megnézni még kedvenc játszótér készítőink valamelyik remek helyét vagy legújabb kirándulós válogatásunkat is. Programajánló a Minimatinétól!

A legjobb játszóterek, és akik mögötte állnak – 3 magyar csapat, akiket imádnak a gyerekek

A legjobb játszóterek és három olyan csapat, akik az elmúlt években rengeteget tettek azért, hogy csodaszép és izgalmas helyeken szórakozzunk. Egyedi, környezetbarát játszóeszközök és a mögötte álló remek tervezők, építők és megvalósítók. Ismerjétek meg, és fedezzétek fel az Ilona-malom Műhely, az Asapa, valamint Kő Boldizsár és csapatának munkáit, és még egy remek kezdeményezést, a MagikMe […]