Szent István Nap – augusztus 20. Budapest

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szent István Nap – augusztus 20. Budapest

A budapesti Szent István Nap programjai több mint 20 helyszínen kerülnek megrendezésre szerte a városban augusztus 20. és 22. között, többek között a Budai Várban, a Városligetben, a Várkert Bazárnál, a Március 15. téren és az Erzsébet téren. Rengeteg koncert, gyerekprogram és egyéb esemény várja majd a közönséget. Augusztus 20. Budapest a legjobb programok!

A Vörösmarty téren az augusztus 20-ai Csárda Fesztiválon a népzene és a néptánc kerül a középpontba, az Erzsébet téren és Deák téren pedig a könnyűzenei koncertek lesznek.

Augusztus 20-án a Városligetben Vázsony Vilmos sétány és a Vajdahunyad sétány között, a vár előtti füves területen fellép majd a Tintaló Társulás, a Varga Banda, lesz lovagi játék és Csukás István emlékkiállítás, illetve bemutatkoznak a honvédség járművei.

A Várkert Bazár előtti területen 20-án megnyílik az Ízek utcája, augusztus 20-án 11 órakor a Kaláka, augusztus 21-én 10 órakor az Alma együttes, augusztus 22-én 10 órakor a Kolompos lép a színpadra, de lesznek gyerekszínházi programok is. Augusztus 20-án 14 órától a Ciróka Bábszínház Kenyérből kelt meséjét, augusztus 21-én 13 órakor a Vaskakas Bábszínház Misi Mókus című előadását, vasárnap pedig 13 órától a kaposvári BábSzínTér Vitéz László című előadását nézhetitek meg.

A Tabánban 3 napos Retro Fesztivál lesz augusztus 20. és 22. között, ahol fellép többek között a Ladánybene 27, az Emelet, Deák Bill Gyula, Skorpió, a Hooligans, a TNT és még sokan mások.

Az augusztus 20-ai, központi ünnepség programjai:

  • 8:00 Szent István Napi Díszünnepség, Zászlófelvonással és Tisztavatással – Kossuth tér
  • 9:00 Légiparádé a Duna felett
  • 17:00 Ünnepi Szentmise és Szent Jobb körmenet – Szent István Bazilika 
  • 21:00 Új „Tűz és fények játéka” tűzijáték

A budapesti Szent István Naphoz tartozó rendezvények mindegyike ingyenes, ugyanakkor van olyan program, ami regisztrációhoz kötött, például a Bálnában a Divat & Design Fesztivál workshopjai.

A Szent István Naphoz tartozó szabadtéri események védettségi igazolvány nélkül látogathatóak.

Forrás: Szent István Nap

További nyári gyerekprogramokat Budapesten itt találtok: kiállítások, múzeumi foglalkozások, színházi előadások, koncertek, játszóterek, KRESZ-parkok, teraszos helyek, legjobb fagyizók és sok minden más.

Idén ingyenesen látogatható Budapesten a Mesterségek Ünnepe programsorozata is augusztus 20. és 22. között.

További programokat az augusztus 20-ai hosszú hétvégére itt találtok!

Ha szeretnétek időben értesülni a legjobb családi programokról, érdemes feliratkozni hírlevelünkre itt. Új gyerekkönyvek, gasztro helyek, ingyenes programok, kirándulási ötletek, új játszóterek nem csak a nyári szünetre.