Programajánló – aug. 20-21.
Budapesti rendezvények a koncertektől a hagyományőrző fesztiválokon át a családi programokig, bábelőadások, nosztalgia járatok, városi séták és kisebb túrák, és természetesen egy kicsit elkalandozunk közelebb és távolabb is, hogy kihasználjuk a szünet utolsó heteit. Válogassatok a programajánlóból!
EGÉSZ HÉTVÉGÉN:
Mesterségek Ünnepe – Budapest, Budai Vár, Savoyai Terasz, a Hunyadi Udvar, a Halászófiú Terasz, a Keleti Felvezető Sétány, a Rondella, az Újvilág Kert és a Sikló utca, augusztus 18-21.
Rengeteg látnivaló, míves portékák, játékok, színpadi fellépők és sok finomság lesz az idén is az egyik kedvenc augusztus 20-ai programunkon. A Mesterségek Ünnepének helyszíne a Vár átépítési munkálatai miatt picit módosul majd. A gyerekeket többek között Korpás Éva és Szalóki Ági családi koncertje várja. Belépő: felnőtt 2000 Ft, gyerek 1000 Ft, családi 5200 Ft, 4 éves korig ingyenes.
Állati hétvége – Szentendre, Skanzen, augusztus 20-21.
„Állati” hétvégével várja a családokat augusztus 20-21-én a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendrén. Két napon keresztül a paraszti gazdaság jószágai lesznek a programok főszereplői, és izgalmas bemutatókon keresztül, mókás feladatok segítségével ismerkedhettek a háziállatokkal. Mint mindig, most is kézműves foglalkozások sora várja a családokat; fonalból készült pulik, fonott ostorok, faragott pásztorbotok, rongybabák, állatos fülbevalók, csutkacsacsik garmadája fog kikerülni az ügyes kis ujjak alól. A piciket zenés ölbéli játékok várják, a kicsik pedig állatmeséket hallgathatnak a meseszobában, miközben állatos képeket színezgetnek. Szombaton bábelőadás, vasárnap gyerekkoncert is szórakoztatja majd a Skanzenbe kilátogatókat.
Székesfehérvári Királyi Napok – Székesfehérvár, augusztus 17-21.
A parádés felvonulás, a belvárosi táncszigetek, az esti nemzetközi folkestek, a királyi gyerekjátszók elmaradhatatlan részei a fesztiválnak. Ha erre jártok, ne hagyjátok ki nagy kedvencünket, a Koronás Parkot sem.
Szamárfül Családi Fesztivál – Pécs, Zsolnay Negyed, augusztus 19-21.
A pécsiek népszerű gyerekfesztiválját idén is szamárság lenne kihagyni! A Szamárfül Fesztivál az elmúlt öt évben az ország egyik legnagyobb és legkedveltebb gyerekfesztiváljává vált, melynek programjai a Zsolnay Kulturális Negyedben a nyári szünet egyik utolsó hétvégéjén három napon át a 0–13 éves korosztály számára kínál remek programokat. Idén is a lokális értékek megismerése, a környezettudatosság, az interaktivitás, az esélyegyenlőség állnak a fókuszban. Annyi jó program lesz, hogy fel sem tudjuk sorolni: Rutkai Bori Banda, remek bábelőadások a Bóbita Bábszínházban, előadások a Planetáriumban, madárbarát kert és séta, művészeti foglalkozások…
Kisvasutak országszerte és a vakáció legkedveltebb ajánlói, válogatásai
Nézzétek meg legújabb kirándulós-kisvasutas válogatásunkat, amelyben egy- és többnapos programokat is találtok Budapest közelében és távolabb. Készítettünk egy összefoglalót a nyár legkedveltebb beszámolóiból is, érdemes az utolsó két hétben még kipróbálni bármelyiket.
Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás – Balatonfüred, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, augusztus 18-21.
Vasútmodell rajongóknak ezen a hétvégén érdemes lesz Balatonfüredre ellátogatni, ahol több terepasztallal várnak benneteket a Nemzetközi Vasútmodell Kiállításon. Belépő 6 éves kortól 800 Ft.
AUGUSZTUS 20., szombat
Ünnepségek Budapest szerte – szombaton egész nap (ingyenes)
9-től egészen éjfélig tart nyitva a Magyar Ízek Utcája a Lánchíd utcában, 10 és 18 óra között nézhetitek meg a Szent Koronát az Országházban (sorban állásra lehet számítani), 10 és 21 óra között vár benneteket rengeteg programmal a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban. Családi programokkal és koncertekkel készülnek a Clark Ádám téren (10.00 Gyerekműsor a Buborék Együttessel, 11.00 Magyarország Tortája, 11.30 Szent István-napi kenyér, 16.00 Petruska, 17.30 Supernem, 19.00 Anna and the Barbies, 20.00 Üzenőlánc a Petőfi rádióval), 14.30-tól Aratómenet indul a Szent György tértől és kenyéráldás lesz a Szent István-szobornál, az ünnepi Szentmise és Szent Jobb-körmenet a Szent István Bazilikánál 17 órakor kezdődik, és a tűzijáték ismét 21 órától vár benneteket. Részletek itt. Minden program ingyenes!
Várjáték – Hollókő, szombaton egész nap
Augusztus 20-án középkori hangulatba repülhetünk vissza Hollókő váránál. Akik elmennek, láthatják a fegyveres harcok s csaták hiteles forgatagát, a mutatványosok boszorkányosságát, s a gyönyörű táncosokat, hallhatnak reneszánsz zenét és királyi lakomában lehet részük. Részletek itt.
Élet a kánikulában – Sas-hegyi Látogatóközpont, szombaton 10:00 és 13:00
Az 1 órás túra során olyan élőlényekkel ismerkedhettek meg, melyek a rekkenő hőség ellenére is, dacolva a Sas-hegy nyári viszontagságos körülményeivel, jól érzik magukat a hegyen. Hogyan lehetséges ez? A programon ezekre a kérdésekre is fény derül. Túra hossza: 850 m, 1 óra. Belépő: 950 Ft/650 Ft.Részletek itt.
Zsíros deszka – Avagy kenyér kicsit másképp (a KACS Műhely családi programja) – Csabdi, Templom, szombaton 10:00-14:00 (ingyenes)
Augusztus 20-án tartja hagyományos családi napját Csabdi község. Ezen a napon különleges programmal készül a KACS Műhely is. Kinek mit jelent egy szelet kenyér? Vajon mivel kenik, töltik meg? Milyen lelki táplálékot nyújt a (házilag készített) kenyér? A rendezvény alkalmából egy óriási, fából készült szeletelt kenyérre különböző technikákkal írhatják és rajzolhatják rá a családok a magvas gondolataikat. Végül az így elkészült kenyér- alkotást a KACs Műhely a községnek ajándékozza. Ingyenes minden program!
Csodamalom Bábszínház: Fülenagy, a kíváncsi kiselefánt (bábelőadás) – Margitsziget, Szabadtéri Színpad bejárata, szombaton 10:30 (ingyenes)
Hajdanán, amikor a jaguárnak nem volt foltos a bundája, a zsiráfnak rövid volt a nyaka, az elefánt is fitos kis orrocskával járt-kelt a világban, és folyton-folyvást kérdezősködött. Amilyen kicsike volt az orra, olyan mérhetetlenül nagy volt a kíváncsisága…3 éves kortól ajánlott! Ingyenes!
Kaláka Nap-Újkenyér Ünnep – Ócsa, 10:00-16:00 (ingyenes)
11 órától A gabona c. kiállítás megnyitója várja a vendégeket a Turjánházban. A nap folyamán kenyérlángos-kóstolóval is készülnek, a gyerekek pedig szalmából alkothatnak. Vendégeik lesznek a szigetszentmiklósi Szabó Malom és a budapesti Pipacs Pékség. Részletek itt. Ingyenes!
Kolompos – Pannonhalma, Fő tér, szombaton 15:00 (ingyenes)
Pannonhalmán ezen a délutánon a Kolompos húzza majd az ünnepi talpalávalót. Ezenkívül hagyományőrző- és gyermekprogramok, kézművesek, borászok színesítik majd a programot. Ingyenes!
Nosztalgia járatok városszerte augusztus 20-án
Augusztus 20-án a rendezvények miatt nem közlekedik a 2-es vonalán a nosztalgia villamos és a Hófehérke hajó, viszont utazhattok nosztalgia trolival, busszal és HÉV-vel is ezen a napon. Részletek itt.
Ingyenes múzeumok
Ne felejtsétek, hogy a nemzeti ünnep alkalmából ezen a napon ingyenesen látogatható a legtöbb múzeum állandó kiállítása.
Kaleidoszkóp Hegy Fesztivál 2016. – Esztergom, Szent Tamás-hegy, augusztus 19-20.
Augusztus 19-20-án a Kaleidoszkóp Hegy Fesztivál újra visszamegy a Szent Tamás-hegyre. Megnyílnak a művészkertek, lesznek workshopok, koncertek, kiállítások, tánc, pantomim. Pénteken 17 órától fellép a Rutkai Bori Banda.
AUGUSZTUS 21., vasárnap
Vadlesen Terézvárosban – Opera, vasárnap 10:30 (regisztráció szükséges)
A fémből, fából, kőből, üvegből megformált fenevadak és kezes háziállatok rengeteg épületen elrejtőztek, csak meg kell találni őket! S ha már rájuk leltetek, szó esik készítőikről, tervezőikről: azokról az iparosmesterekről, akik a 19. század végén, a 20. század elején feldíszítették Budapestet. Ybl Miklós, Róth Miksa, Rippl Rónai József és még számos – sokszor név nélkül maradt – művész alkotásait őrzik a házak homlokzatai, kapui, lépcsőházai. A kétórás séta során kiderül, hogy miért is kellett kicsinosítani az épületeket, hogy milyen technikákkal, anyagokkal, hogyan dolgoztak a régi mesterek. Emellett számos állatfigura némaságát is megtörik: elárulják, hogy a különböző alakok a díszítés mellett vajon milyen többletjelentés hordozói. A sétát 7-12 éves korú gyerekeknek ajánlják! Jegyár: felnőtt 2500 Ft, gyerek 1800 Ft, családi jegy 5500 Ft (max. 6 fő).
Gergely Theáter: A császár új ruhája (interaktív mesejáték) – Városmajori Szabadtéri Színpad, vasárnap 10:30
A császár új ruhája egy hiú császár, császárkisasszony, egy hatalomra vágyó miniszter és egy tiszta szívű és eszű magyar fiú történetét mutatja be. Ebben az átdolgozásban a császárkisasszony kérője Bonifác, a magyar fiú. A császár sem szívesen viseli a hivatalával járó nehézségeket, legszívesebben elmenekül feladatai elől. Ruháihoz megy, folyton újabbnál újabb kollekciókat tervez… 6 éves kortól ajánlott. Jegyár: 1200 Ft.
Aranyszamár Színház: Történetek királyokról (zenés interaktív mesejáték) – Szent Margit-romok, vasárnap 10:30 (ingyenes)
A jól ismert Aranyszamár Színház kiváló színészeinek előadásában különböző magyar királyok történeteit ismerhetik meg a gyerekek ebben az interaktív előadásban, sok zenével. 5 éves kortól ajánlott! Ingyenes!
India Varázsa Fesztivál – Óbuda, Lélek Palotája, 10:00-18:00
Az egésznapos színpadi produkciók között szerepelnek egzotikus indiai táncok, hangszeres bemutatók, keleti harc- és mozgásművészet, pantomim előadás és egy különleges színdarab. A program fénypontja a tűzceremóniával kísért, pazar védikus esküvő, melyen a hagyománynak megfelelően a déli órákban fogad hűséget egymásnak az ifjú pár. Mindemellett íjászat, kirakodóvásár, gyerekprogramok, Krisna-völgyi Ökoporta, kertészeti kiállítás, védikus asztrológiai és numerológiai elemzés, művésztelep és még sok más érdekesség színesíti az India Varázsa Fesztivált. Belépőjegyek: felnőtt 1200 Ft, nyugdíjas és diák 800 Ft, 14 éves kor alatt a belépés ingyenes.
Időpont szerint a Napibontóban tudtok keresni!
Rozi kedvencei: Csodamalom Bábszínház előadása a Szabadtéri Színpad bejáratánál, Vadlesen Terézvárosban