15 kiállítás, 15 múzeumi program az őszi szünetben
Még javában tart a Múzeumok Őszi Fesztiválja, illetve számos jó kiállítást is találunk városszerte, amelyek gyerekekkel is izgalmasak és az őszi szünetben még nyitva tartanak. Érdemes a regisztrációs programokra minél hamarabb jegyet foglalni!
„Bringára váltva” – Közlekedési Múzeum
A Közlekedési Múzeum „Bringára váltva” című kiállítása egyedi megközelítésben mutatja be a kerékpározás történetét. A látogatók bepillantást nyerhetnek a kerékpáros kultúra kialakulásába, a korai kerékpárok tervezésébe és a kerékpáros közösségek formálódásába is. A hagyományos kiállítási eszközök mellett az időszaki kiállítótérben fellelhetőek olyan kreatív, interaktív megoldások, melyek játékosan vonják be a látogatókat a felfedezésbe. A Bringára váltva című időszaki kiállításhoz az őszi szünetben tematikus tárlatvezetések, múzeumi órák, foglalkozások és speciális programok is kapcsolódnak. Részletek itt. November 4-én gyerekbringa szépségverseny is lesz, illetve november 3-5-ig szuper családi programokkal készülnek a záró hétvégén! Minden korosztálynak ajánljuk! Meghosszabbítva: 2023. november 5-éig. Múzeumi belépővel látogatható!
Érints! Szagolj! Láss! Hallj! – Múzeumi szünetelő a Magyar Nemzeti Galériában, október 31. – november 3.
6-9 éveseknek, illetve 10-13 éves gyerekeknek tartanak szuper múzeumi programokat az őszi szünetben október 31-e és november 3-a között. Itt nem kell csendben lenni és rengeteg kérdésre választ kaphattok, illetve együtt járhatjátok be a Galéria zegzugos tereit! Megmozgatják az érzékszerveinket, festményekkel, szobrokkal ismerkedünk és minden nap más-más témával készülnek, de a négy alkalom egymástól függetlenül is látogatható. Részletek itt. A programjegy ára gyerekeknek 1000 Ft, felnőtteknek 2100 Ft (50%-os kedvezményes belépő).
Múzeumi szünetelő – Szépművészeti Múzeum, október 31.; november 2-3.
Minden nap más és más tematikájú programmal készülnek a múzeumban a 6-8 évesek, illetve a 8-11 és a 9-12 éves korosztály számára. Műtárgyakon keresztül lehet majd ismerkedni az állatokkal, az egyiptomi istenekkel, a görög mitológiával, messzi tájakkal vagy éppen a tengerrel. Részletek itt. A gyerekeknek a program ingyenes, viszont regisztrálni kell, felnőtt kísérőnek 2100 Ft-kedvezményes belépőt kell váltani. A jegyekkel a Renoir kiállítás nem látogatható!
A programokra betelt a regisztráció!
Nekünk írták a dalt! A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig – Magyar Zene Háza, meghosszabbítva január 21-éig
A Zene Háza időszaki kiállítása igazi időutazást ígér egy olyan korba, ami minden bizonnyal sokaknak ismerős, talán nosztalgikus, de mindenképpen megkerülhetetlen. Izgalmas technikai megoldásokkal kalauzolják a közönséget a magyar popzene első bő három évtizedén át társadalmi, politikai és szociológiai kitekintéssel. A hagyományos kiállítási eszközök mellett az időszaki kiállítótérben fellelhetőek olyan kreatív, interaktív megoldások, melyek játékosan vonják be a látogatókat a felfedezésbe. Részletek itt. Felső tagozatos kortól ajánljuk! A kiállítást meghosszabbították 2024. január 21-éig!
Méta Matiné – Néprajzi Múzeum, október 28., szombaton 10:30-12:00 – A PROGRAM TECHNIKAI OKOK MIATT ELMARAD!
A MÉTA MATINÉ sajnos technikai okok miatt elmarad, de a Néprajzi Múzeumban jelenleg az állandó kiállítás mellett több izgalmas tárlat is látható: Zárvatermő, az Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása, illetve a legújabb, A koreai stílus – hagyományos öltözék és lakás Szöulból kiállítást is ajánljuk az őszi szünetre. Jegyár a Méta Matinéra: gyerek 1700 Ft, felnőtt 2550 Ft.
Állati jó a múzeumban – Róth Miksa Múzeum, október 28., szombaton 10 órától
Az őszi szünet első napján igazi családi csapatépítőre várják az 5-10 éves gyerekeket és szüleiket, hogy Róth Miksa és gyermekei egykori otthonában a szecesszió varázsoljon el bennünket. Interaktív kiállításnézés, újraértelmezett mozaikkészítés, sok vidámság és móka: családi délelőtt a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben. Részletek itt. A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött: rothmuzeum@eromuvhaz.hu.
Őszi szünetelő Japán módra – Hopp Ferenc Múzeum, november 3., pénteken 10:00-16:00
Az egésznapos programot az őszi szünetelő iskolás gyerekeknek ajánlják. A nap játékos-interaktív tárlatvezetéssel indul a japán témájú időszaki kiállításban, majd a közös ebéd után képzőművészeti jellegű feladatok következnek sok alkotással. Olyan tárgyakat is fognak készíteni, amiket kisodorhatott a partra a Nagy hullám – üzenetet közvetítve ezzel a jövő nemzedékének. Amit vinni kell: egy-két szemét, amit aznap termeltél (például csokis papír…stb.). Részletek itt. Részvételi díj: 10.000 Ft/ fő (Az ebéd benne van az árban.) Regisztráció szükséges: katalin.szeivolt@hoppmuseum.hu.
A cukiság faktor – Ludwig Múzeum, november 12-éig
A múzeum legújabb időszaki kiállítása a kortárs képzőművészetben jelenlévő, aktuális és egyre nagyobb szakmai érdeklődést kiváltó jelenség, a cukiság témáját járja körül. Vajon minek köszönheti töretlen népszerűségét? Milyen társadalmi folyamatokról vagy éppen válságról árulkodik fokozott jelenléte? Miként viszonyul ehhez a vizuális jelenséghez a kortárs képzőművészet, illetve milyen kifutási lehetőséget vagy veszélyt tartogat számára? A cukiság esztétikája a folyamatos körforgásban lévő, nagyszámú vizuális, főként digitális tartalmaknak köszönhetően a kortárs képzőművészekre is hatással van. Részletek itt. Október 28-án 14 és 17 óra között a Játék a múzeumban című programra (regisztráció szükséges), november 2-án 10 és 12 óra között pedig a felnőttek is szabadjára engedhetik a fantáziájukat egy tárlatvezetés utáni gyurma workshopon (regisztráció szükséges).
Pénzmúzeum állandó kiállítása – Széll Kálmán tér
A többszörösen díjnyertes múzeumban már többször jártunk. Az ingyenesen megtekinthető kiállításon a pénz öt funkciója köré szervezték az egyes tereket, segítve a pénzügyek egyszerre ismerős és ismeretlen világának megismerését. Az egyes terekben a problémafelvetést a személyes pénzügyeken, döntési játékon keresztül élhetjük át, amit történeti, pénzismereti kitekintés, a jegybanki funkciók bemutatása és numizmatikai tartalmak tesznek teljessé. Lehet érmét nyomni, tőzsdén játszani, megnézni a pénz útját és a végén a pénzben nem mérhető értékek is megjelennek, valamint egy aranyrögöt is felemelhettek. A kiállítás ingyenes, de előzetes időpontfoglalás szükséges! Október 30-án és november 2-3-án 10 órától más-más kézműves tárgy készítésére várják az alkotni vágyókat. Még az is előfordulhat, hogy saját készítésű érme kerül a zsebekbe vagy egy csegely, persze mindenkinek elárulják, hogy mi is az a csegely. Részletek itt. Október 29-én, a Takarékossági Világnapon 10 és 18 óra között előzetes időpontfoglalás nélkül látogatható a múzeum és a programok is!
Mesemúzeum
Néhány nap kivételével az őszi szünetben is nyitva lesz a Mesemúzeum, ahol érdemes kipróbálni a mesés hétpróbát. A „Magyar tündérmese világa” című állandó kiállításban meseutat járhat be a látogató: a meseindító üveghegyen átkelve, próbákat teljesítve, akadályokat leküzdve juthat az áhított „felekirályságig”. Nyitva tartás: október 28., 10:00-17:00; október 29., 10:00-13:00; október 30.-november 1. zárva; november 2-4., 10:00-17:00 és november 5., 10:00-13:00. Részletek itt. Felnőtt belépő 800 Ft, gyerek 400 Ft, 6 éves kor alatt ingyenes. Érdemes még ezt az ingyenesen letölthető vezetőfüzetet is kinyomtatni és sétálni a környéken!
A Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások – Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma
Mit jelent budapestinek lenni? Hogyan hat a főváros a lakóira és azokra, akik napjaik legalább egy részét benne töltik? Létezik-e olyan, képekből, hangokból, filmekből álló közös tudás, amiről tudjuk: ez a mi Budapestünk? A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2023. május 5-én nyitja meg A Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások című kiállítását, mely a városegyesítés 150 éves évfordulójának egyik kiemelt eseményeként közel egy évig lesz látogatható. Részletek itt. Felső tagozatos kortól ajánljuk!
Emellett a múzeumban lesz őszi napközis tábor is október 31-én és november 2-án.
A jólfésültség története – Kiscelli Múzeum
A kiállításon arra keresik a választ, mik voltak a szépségipar fejlődésének főbb mozgatórugói, állomásai, kik voltak meghatározó szereplői, és hogyan váltak az elmúlt 150 évben világviszonylatban is jól fésültté a budapestiek? A jólfésültség története – Fodrászipari forradalom Budapesten című a haj és az arcszőrzet gondozásának társadalomtudományi, muzeológiai feltárására tesz kísérletet, ahogy az elmúlt 150 évben Budapesten megmutatkozott. A bemutatott tárgyakat és fodrászipar-történeti dokumentumokat a Kiscelli Múzeum, társmúzeumok és nagylelkű magángyűjtők anyagából válogatták. Részletek itt. Meghosszabbítva 2024. január 14-ig!
+1
Elfeledett találmányok, Őszi tábor és bringatúra a Skanzenben
A 2023-as Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a jövőt, a természettudományokat és az elfeledett mesterségeket állítják a középpontba október 28-án és 29-én. Szeretnének rávilágítani, hogy múzeumban hogyan tudják hasznosítani a múltban élők tudását, készségeit és szakmáját úgy, hogy az hiteles információforrás maradjon. A látogatók megismerkedhetnek a régen élt emberek természethez való viszonyával, hagyományaival. Nagy hangsúlyt fektetnek a régmúlt azon mérnöki technológiáinak és megoldásainak bemutatására is, amelyek a jelenkorban is élményt tudnak nyújtani. Részletek itt. Az őszi szünet több napján napközis táborba várják a gyerekeket. Emellett ajánljuk még október 28-án, szombaton a Mákszem és Gubó családi bringatúrát is, amelyre előzetes regisztráció szükséges!
14 Halloween programot is ajánlunk az őszi szünetre és hamarosan érkezik nagy szünetes válogatásunk is további jó eseményekkel!