Krumpliból Karácsonyt! közös rajzolás – Agócs Írisz 24 figurával készül az adventi időszakra

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Agócs Írisz

Krumpliból Karácsonyt! December 1-jétől 24 napon keresztül ismét együtt rajzolhattok Agócs Írisszel, hiszen minden nap megoszt egy „krumpli figurát” veletek. A rajzokat akár ajándékba is elküldhetitek barátoknak, családtagoknak.


Rengeteget hezitáltam, mert a kapacitásom, és időm nem kényeztet el túlságosan, de foglalkoztatott és foglalkoztat most is, hogy milyen karácsony vár ránk. Hány család, akik mindig együtt ünnepelnek, maradnak külön-külön, akár országokra távol egymástól. Nem hagyott nyugodni, hogy szeretnék valamit csinálni, amivel lehet valami kis plusz örömet becsempészni az elszeparált ünnepekbe, valamit, amit kicsi és nagy is elkészíthet, akik együtt vannak, közösen, és akár még postázható is a távolabb élőknek. Így az eszemet ismét lenyomva, győzött a szívem, aki mindig ceruza után kiált, és megterveztem nektek a 24 napos adventi rajzolást.

1. Mit fogunk csinálni?
Rajzolni, mégpedig krumplit – most jól meglepődött mindenki. Lesz lehetőség most is csak rajzolni. De megmutatom, hogy egy kicsi plusz munkával, és felnőtt segítséggel körbevágva a rajzot, készülhet akár karácsonyfára akasztható dísz, vagy talpra állítható asztali dísz is (vagy mindkettő a lelkesebbeknek).

2. Mire lesz szükség ehhez?
Ha valaki csak rajzolni szeretne, akkor semmi többre, mint tavasszal, papírra, ceruzára, és színesre, vagy bármire, amivel szeret színezni az alkotó. A karácsonyfa díszhez, de főleg, hogy a talpra állítható kis formának legyen némi tartása, vastagabb lapra lesz szükség, kartonra, félfamentes rajzlapra. De akár kartondobozra is ráragasztható az írólap, és körbevágva ugyancsak jól megáll majd az asztalon is. Az egyik változás a tavaszi rajzoláshoz képest, hogy én nem ceruzával fogok színezni, hanem festek, mert nekem az a kedvencem és az megy a leggyorsabban. Mindenkit bíztatok, hogy a kedvenc eszközét használja, cerka, kréta, pasztell, tempera, vízfesték, bármi, a bátrak mindent elkészíthetnek gyurmából is. A karácsonyi hangulathoz nagyon jól jönnek a csillogós kis papírbolti csodák. Most én is szert tettem néhány zselés tollra, arany, ezüst, bronz és fehér színben, amikor is egy karácsonyi könyvet illusztráltam… és azóta is minden alkalmat megragadok, hogy kicsit csillogtathassak vele. De majd látjátok, hogy jó terepe lesz mindenféle csillogásnak… Olló kell majd a körbevágáshoz, és ahol esetleg lyukasztó is van, az is jól jöhet, valamint raffia/szalag/madzag/fonál, hogy akasztót lehessen kötni a karácsonyfa díszre. Karácsonyi hangulat, zene, fények, illatok… és bármi és minden, amit Ti hozzátesztek még, amivel továbbgondoljátok a kiinduló ötleteket.

3. Miben lesz más ez a rajzolás, mint a tavaszi?
Alapvetően nem sokban, a krumpli biztos pont, most is mindent krumpliból indítunk, és alap formákból épül majd a kész figura néhány lépésen keresztül. Az egyik változás, hogy a színezésnél és a végleges díszítés- kialakításnál szeretnék sokkal nagyobb szabadságot adni, akik rutinosabb ilyen-olyan rajzolók, azok bonyolíthatják kedvükre, én kiszállok azon a ponton, ahol létrejön ceruzával egy elfogadható végeredmény. A másik változás, hogy nem a lépések alá írom be, hogy mikor mit kell hozzáadni a rajzhoz, hanem a bejegyzésbe – ez, remélhetőleg, nem okoz sok nehézséget nektek – nekem viszont lehetővé teszi, hogy abban az időhiányban, amiben vagyok, mégis létrejöjjön a 24 kis feladat. Vasárnap már meggyullad az első adventi gyertya a koszorún… …és december elsején papírral, ceruzával felszerelkezve készüljetek, indulunk!”

Szeretettel vár benneteket Agócs Írisz a Fb oldalán. Tavaszi sorozatából egy könyv is készült, amelyet itt ajánlottunk. Reméljük a karácsonyi figurák is megjelennek majd könyv formájában!

Forrás: Agócs Írisz

További programokat Online rovatunkban találtok! Tartsatok velünk az adventi időszakban is!
Nézzétek meg, merre jár a
Fényvillamos ebben az évben!

Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.