10 izgalmas közlekedési múzeum

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szolnoki Repülőmúzeum

Vonatok, repülők, hajók, trolik, buszok és villamosok. Remek közlekedési múzeumokat találtok Budapesttől a Balatonon át Neszmélyen keresztül Szolnokig. Válogatásunkban régebbi kedvencek mellett találtok egy újdonságot is, a szeptemberben megnyílt Repülőmúzeumot, amely egy XXI. századi interaktív múzeum, családbarát hely. Érdemes felkeresni bármelyiket, ha a környéken jártok, kirándultok.

Szolnoki Repülőmúzeum

lescslescsimg_8607-1000x667

2016. szeptember elején nyílt meg Szolnokon a RepTár Interaktív Repülőmúzeum. A nyitás hónapjában a helyszínen jártunk, részletes beszámolónkat itt olvashatjátok. A hajdani Indóházban 218 műtárgyat és mintegy 40 repülőeszközt mutatnak be, amely nemzetközi értelemben is egyedülálló és Közép-Kelet Európa legnagyobb repüléstörténeti kiállítása. A klasszicista stílusú épületet felújították, ugyanakkor a katonai repülés tematikájával és modern, innovatív technikai eszközökkel egészítették ki. Néhány gépbe be is lehet szállni, a helyben bérelhető tableteken és letölthető alkalmazáson keresztül ismerhetitek meg a repülőgépek történetét. A 4D moziban és szimulátorok segítségével kipróbálható, hogy milyen érzés katonai repülőt és helikopterek vezetni. A rámpás rakodóépület keleti részében kiépítettek egy akadálypályát, illetve a repülős tematikus játszótér a legkisebbeknek ajánlott. Emellett küldhettek képeslapokat, készíthettek magatoknak repülő igazolványt is. Kb. 3-4 órát vagy még többet is el lehet tölteni náluk.

Vasúttörténeti Park

VIII. Európai Kerti Vasutak Találkozója_01

2000-ben nyitotta meg kapuit a Vasúttörténeti Park a Tatai úton, amely Magyarországon és világviszonylatban egyaránt is egyedülálló múzeum és programhelyszín. Már többször ajánlottuk a Parkot, melynek a Minimatiné csapata is rendszeres látogatója. Nemcsak rendezvényes napokon, hanem nyugodtabb hétköznapokon is érdemes ide ellátogatni. Mi nagyon szeretjük a zöld és árnyékos játszóteret, a fordítókorongot, a kerti vasutat és még sorolhatnánk.

Aeropark – Budapest

aeropark-budapest

Az Aeropark Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett helyezkedik el. A repülőgép múzeumban megtekinthető a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esen át a manapság is aktív L-410-es típusig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz. A látogatás ideje alatt repülőszimulátor segítségével ki is próbálhatjátok, milyen egy repülőgépet irányítani. Szinte mindegyik gépre fel lehet szállni.

Városi Tömegközlekedési Múzeum – Szentendre

szentendrei_kozlekedesi_muzeum

Ha Szentendre, akkor nem hagyhatjuk ki a Városi Tömegközlekedési Múzeumot a HÉV és a busz végállomásnál, amely igazán nagy űrt tölt be nálunk, mióta a Közlekedési Múzeumot felújítják, sőt mi több, itt szinte minden járműre fel lehet szállni. A múzeum három fő részből egy kint találhatók a régebbi, felújításra szoruló járművekkel: néhány karbantartó jármű, egy gőzös, régi HÉV; a benti remízzel, ahol régebbi és újabb villamosokat, HÉV-eket találtok, illetve van egy kiállítás régi képekkel, amely először nem tűnik túl izgalmasnak, de mégis érdekes képekre és adatokra bukkanhattok, és meglepő módon a gyerekek is szeretik. A kiállítás hátsó részében egy régi utánfutós trolit és egy nosztalgia Ikarust is láthattok. Előtte vagy utána egy séta Szentendre belvárosában pedig bármikor jó program. A múzeum április és október között tart nyitva, a belépő is nagyon kedvező.

Cadillac Múzeum – Keszthely (jelenleg nem látogatható)

cadillac_muzeum_keszthely

A tematikus gyűjtemény bemutatja az első Cadillac piacra dobásától (1902.) évtizedekre lebontva a múlt század végéig alkotott típusokat. A kiállított autók egy kis része a múzeum tulajdona, a többi lelkes amatőr gyűjtő magánembereké. A Helikon Kastélymúzeumban látható főúri életmódot bemutató, a Balaton Múzeum és a Georgikon Majormúzeum állandó kiállításai mellett kuriózumnak számít a Balatonnál. Nem látogatható!

Kisvasutas múzeum – Kemence

kemence_02

Az ország szinte minden tájáról érkeztek ide régi mozdonyok, kocsik az elmúlt időszakban. A járműveket lelkes vasútbarátok újították fel a Kemencei Erdei Múzeumvasutat és ők tartják karban. Van egy hangulatos játszótere, szép a környezet, és rengeteg régi izgalmas járművet és egy kovácsműhelyt is találtok. Kemencéről több kisebb és nagyobb túra is indul, illetve Feketevölgy végállomásnál is érdemes körbenézni. Godóvár megállónál van egy jó turistaház és itt találjátok a Nagyvölgy Strandot, ha nyáron keresnétek fel. Feketevölgynél pedig szintén megszállhattok, ha több napot is eltöltenétek errefelé.

Hajóskanzen – Neszmély (jelenleg nem látogatható)

 Zoltán gőzhajó

A Hajóskanzen kiállításai nem látogathatók. A neszmélyi Szent Ilona öböl vizén gőzhajók sorakoznak. Az 1957-ben épült Neszmély lapátkerekes gőzhajó 2010-ben teljes felújításon esett át, itt akár meg is szállhattok, ha több napra érkeztek. A Zoltán gőzhajón jelenleg – hajózás mindennapi éltét bemutató hajótörténeti kiállítás működik. A Neszmély gőzösön működő gőzgép várja a látogatókat, ahol a gépészek életébe pillanthatunk bele.

Vitorlázeum – Balatonfüred

vitorlasmuzeum_balatonfured

A Vitorlázeumban egyedülálló vitorlástörténeti interaktív kiállítótér vár benneteket Balatonfüred egyik legpatinásabb épületében, a balatoni vitorlázás első klubházának emeletén. Az egész évben nyitva tartó új kiállítás igazán interaktív, és nem csak a vitrin mögött lehet nézegetni a tárgyakat. Kipróbálhatjátok a balatoni viharban a vitorlázást, különböző csomókat köthettek, emellett kép- és hanganyagokat, érintőképernyős információs rendszert, látványos, interaktív Balaton térképet is találtok a helyszínen, és persze a kilátás is gyönyörű.

Amazon Ház – Keszthely

amazonhaz

2016 áprilisában nyílt meg a Helikon Kastélymúzeum legújabb állandó kiállítása az egykori Amazon Szálló épületének földszintjén és emeletén „Főúri utazások, úti kalandok” címmel. Az interaktív kiállításon bepillantást nyerhettek az elmúlt századok utazásainak történetébe, a kocsik, a hajók, az autók és a léghajók világába. Emellett történelmi modellvasút kiállítás, kilátó, pálmaház és madárpark, vadászati kiállítás is vár benneteket.

+ 1 Tűzoltó Skanzen Újpesten

Itt írtunk bővebben erről a picike, de annál izgalmasabb múzeumról, amelyet Újpesten találtok. Előzetes bejelentkezéssel látogatható, kivéve az előre meghirdetett napokon.

Ajánljuk még nektek tanösvényes, váras, kisvasutas és Budapest környéki, valamint távolabbi kirándulási ötleteinket is!

Indulás előtt mindenképp nézzétek meg a hivatalos oldalakon a látogatással kapcsolatos információkat!

Ha nem szeretnétek lemaradni a legjobb programokról és válogatásainkról, érdemes feliratkozni hírlevelünkre itt és csatlakozni Fb oldalunkhoz.