Programajánló – júl. 17-19.
Palotanegyed Fesztivál a Szabó Ervin téren, Kisladik foglalkozás az 1001 fonalban, bábelőadások a Margitszigeten, Wamp az Erzsébet téren és Szimpla Háztáji, Krisna-völgyi Búcsú a Balatonnál, Hahó Együttes a Kobuciban, ormányos medvék az Állatkertben, Misztrál Fesztivál Nagymaroson, a hétvégét pedig a Rutkai Bori Banda koncertjével zárjuk majd a Kertemben. Válogassatok a hétvégi programajánlóból!
EGÉSZ HÉTVÉGÉN
Váci Világi Vigadalom – Vác, július 17-19. (a legtöbb program ingyenes)
Július harmadik hétvégéjén immáron 23. alkalommal rendezik meg a Váci Világi Vigalom rendezvénysorozatot, mely idén is rendkívül gazdag, minden korosztály számára számos vonzó eseményt kínáló programot ígér mind az ott élőknek, mind a Vácra látogató vendégeknek. Július 19-én 11 és 21 óra között a Március 15-e téri görög templom udvara vízi játszótérré változik, ugyanitt szombaton lesz még népi játszótér, koncertek, vezetett séták, szombaton 17 órától Katáng koncert és sok érdekes látnivaló. A program innen letölthető. A legtöbb esemény ingyenes!
Misztrál Fesztivál – Nagymaros, július 17-18. (12 év alatt ingyenes)
A különböző művészeti ágak autentikus forrásokon alapuló összekapcsolása (megzenésített versek, népzene, “világzene”, kiállítások, kézművesek, táncosok). A Misztrál Fesztivál különös hangsúlyt helyez az európai és ezen belül a Kárpát-medencében élő népek irodalmi, népzenei kultúrájának megőrzésére és élővé tételére. Jegyárak: 2500-3500 Ft, 12 év alatt ingyenes. Ha arra jártok keressétek fel az Édeske cukrászdát vagy hajózzatok át Visegrádra a Mátyás király játszókertbe (2 éves kortól 500 Ft, kísérő 200 Ft) 🙂
Etnozenei Vigadalom – Palotanegyed, Szabó Ervin tér, július 18-19. (ingyenes)
A rendezvénysorozat a július 18-19-ei hétvégén a világzenével fűszerezett Etnozene Vigadalommal veszi kezdetét a Szabó Ervin téri nagyszínpadon, ahol fellép majd a Makám, Herczku Ágnes és Nikola Parov és még sokan mások. Emellett kézműves vásárral és finomságokkal várják az arra látogatókat. Ingyenes!
Fővárosi Állat- és Növénykert – Városliget, naponta H-Cs 9:00-18:00, P-V 9:00-19:00
Érdemes ellátogatni az Állatkertbe is, hiszen nyár elején több új jövevény is érkezett hozzájuk. A június elején született ormányosmedve kölykökről egy rövidfilmet is készítettek. Az Ausztrál ösvény mögötti kifutóban találjátok őket. Érdemes az őszig látogatható lepkekertet is megnézni, illetve az orangután kölyköket és a vidrákat is meglátogatni. Az Állatkert területén a melegben párakapukat is találtok és sok árnyékos helyet. A látogatást inkább hétköznap ajánljuk, mert hétvégén elég sokan vannak a vakáció időszakában. Felnőtt: 2500 Ft, gyerek 1800 Ft, családi: 7300 Ft.
BALATON
Krisna-völgyi Búcsú – Somogyvámos – július 17-19. (6 év alatt ingyenes)
Ezen a különleges nyári hétvégén jubilál a Krisna-völgyi Búcsú. Idén 20. alkalommal rendezik meg a Krisna-hívők hazánk legnagyobb indiai fesztiválját. Gyerekekkel szuper program, előtte és/vagy utána lehet csobbanni a Balatonban is. Sok-sok kézműves programmal, gyerekfoglalkozással, látványos bemutatókkal és finom falatokkal várnak benneteket. Belépő: felnőtt 1490 Ft, gyerek 990 Ft, 6 év alatt ingyenes (bankkártyával nem tudtok fizetni!).
Nyári Sportágválasztó – Siófok, Siófoki Nagystrand, csak július 18.!, 10:00-18:00 (előzetes regisztrációval ingyenes)
A Nyári Sportágválasztón elsősorban a nyáron, strandon, vízben, víz közelben gyakorolható sportágak kapnak teret, szabadidős és versenysportágak egyaránt, de a rendezvényen megismerhetitek a fogyatékkal élők világát, sportéletét is. Regisztráció az ingyenes belépéshez itt (július 17-én 24 óráig!).
JÚLIUS 18., szombat
Kisladik foglalkozás – 1001 fonalbolt (XIII.ker., Hollán Ernő u. 22.), 10:00-12:00
Kisladik gyerekfoglalkozás lesz 10 és 12 óra között az 1001fonal – Természetes fonalak boltjaban. Az 1001fonal bolt gyönyörű szivárványszínű pólófonalaiból nyakláncot, karkötőt, kulcstartót készíthettek, mesét hallgathattok és macskabölcsőt játszhattok. Megtanulhattok többféle módon kézen kötni, macramé csomózással kis bábut készíteni, mesélnek nektek egy királyról, aki felhőből szőtt ruhákra vágyott, míg el nem fogytak a felhők. A foglalkozás 6 éves kortól ajánlott. Részvételi díj: 1500 Ft/fő, ez tartalmazza a a foglalkozáson használt fonalakat.
Tatay Színház: Vitéz László vándorúton – Interaktív meseszínpad (Szabadtéri Színpadnál), Margitsziget, 10:30 (ingyenes)
„Kemény Henrik 3 történetét szőttem össze, egy előadás keretein belül: az Elásott kincs, az Itt nem szabad énekelni és a Csodaláda című etűdöket. Játék, humor, játék és játék. Számomra ez Vitéz László. Az előadást Kemény Henriknek ajánlom.” (Tatai Zsolt). 3 éves kortól ajánlott. Ingyenes!
JÚLIUS 19., vasárnap
Szimpla Háztáji + Közös Lábos – Szimpla, 9:00-14:00 (ingyenes)
Most vasárnap a Szimpla Piacon a Szent János Közösség tagjai főznek majd, a bevételt pedig a Wesley „hajléktalan” óvodának ajánlják fel, az ebéd gulyás és gyümölcsleves lesz. A Babra zenél, és persze várják a gyerekeket is a gyerekfoglalkozással, a nagyobbakat termelői piaccal. Ingyenes!
Hahó Együttes – Óbuda, Kobuci kert, 10:30
Zene-móka, játszva tanulás kicsiknek és nagyoknak vasárnap délelőtt a Kobuciban.
„A Hahó Együttest 2010-ben azzal a gondolattal hoztuk létre mi, zenészként dolgozó, fiatal gyakorló apukák, hogy a gyerekekkel együtt tudjunk örülni a közös muzsikálásnak. Ehhez saját dalokat írtunk, melyek annyiban térnek el a hagyományosnak nevezhető gyerekzenéktől, hogy megtalálhatók bennük a jelenkor kihívásai: a környezetvédelem és a tágabban értelmezett ökológiai és zöld gondolkodás. A dalok szórakoztatva segítik megérteni a legkisebbek számára is a fenntartható fejlődést, a környezettudatosságot és egymás elfogadásának fontosságát. A dalok egy lemezzé álltak össze, amely Földlakó címen jelent meg még az alakulás évében, és egy kisgyermek napját kíséri végig.” Jegyár: 1200 Ft.
MOM Piknik – MOMKult, 10:00-13:00 (ingyenes)
10 órától a Lim-Lom mesét nézhetitek meg a MOM Pikniken. A Lim-Lom Mese az Erdőben játszódik, amely az emberek a gondatlan viselkedése miatt, már nem olyan tiszta, mint régen… Itt találkozunk a főhősökkel, a hulladékból készült Papír Robival, Szatyor Arankával, Pityóka Pállal, Bádog Andorral, akik a Természet körforgásába szeretnének visszatalálni. Utána öko gőzhajót is készíthettek. Vigyetek magatokkal egy pár 1, 1,5 vagy 2 literes tejes vagy gyümölcsleves dobozt és egy minimum 0,33 literes alumínium üdítős dobozt. Ingyenes!
Maszk Bábszínház: Pázmán lovag – Szent Margit-romok, Margitsziget, 10:30 (ingyenes)
A kisiskolás korosztály számára készült műsorban Arany János két művét dolgozták fel és állítják a bábszínpadra: a Pázmán lovag című víg balladáját és a Bajusz című vidám elbeszélését, amelyek humorukkal, kedvességükkel nyújthatnak igényes szórakozást. Az előadást nagyméretű marionett bábokkal és sok szép régi zenével valósítják meg, Hunyadi Mátyás visegrádi udvarát idézi, korának hangulatát, a lovagi tornákat, Mátyás alakját, „csínytevéseit” és igazságos ítéleteit, amelyekről a gyerekek olyan szívesen hallgatnak meséket. 5 éves kortól ajánlott. Ingyenes!
WAMP – Erzsébet tér, 11:00-19:00 (ingyenes)
A WAMP nyári kiadása ezen a vasárnapon 11 és 19 óra között vár benneteket az Erzsébet téren. Ingyenes!
Rutkai Bori Banda – Városliget, Kertem, 18:00 (ingyenes)
Mindig valami nagyon jót jelent, ha a Rutkai Bori Banda a Kertemben játszik. Előtte lehet csónakázni, utána egy kicsit játszóterezni és egy jót bringázni a Városligetben. Ott a helyünk 🙂 Ingyenes!
Láttátok már legújabb válogatásunkat a legjobb budapesti nyári programokkal? 🙂
Elindult a Minimatiné hírlevele (hetente 1 hírlevél a hétvégi programajánlóval, legújabb válogatásokkal és interjúkkal)! Feliratkozás itt.
Rozi kedvencei: Kisladik foglalkozás az 1001 fonálban, Rutkai Bori Banda a Kertemben