Óhegy park – 3 játszótér, sportpályák, KRESZ-park

Óhegy park

Óhegy park – Dér utcai játszótér

Még 2019-ben 2 új játszóteret adtak át a kőbányai Óhegy parkban, illetve egy KRESZ-park is található a helyszínen. A fejlesztések azonban ezzel nem értek véget, 2024 májusában a legnagyobb játszótér is elkészült, amelyet a Dér utca mellett találunk, a kamaszok és felnőttek számára sportpályákat és szabadtéri kondiparkot is kialakítottak, illetve több kutyabarát rész is található a területen.

Dér utcai játszótér

Az Óhegy park Dér utca felőli oldalán régebben is játszótér volt, azonban most egy sokkal nagyobb és modern eszközökkel felszerelt terület született. A legkisebbeknek egy alacsonyabb mászókás részt, egy kis házikót és leveleket formázó rugós játékokat telepítettek, illetve baba-mama hintát.

A mozgáskorlátozott gyerekekre is gondoltak, akik számára egy speciális hintát és egy kerekesszékkel is könnyen megközelíthető homokozós részt készítettek.

A játszótér másik oldalán egy hatalmas mászókarendszert alakítottak ki, amely magassága miatt tényleg a nagyobbaknak ajánlott. A köteles részek mellett találunk olyat, ahol gumilapokon kell fel- és átmászni, illetve egy fészek kialakítású játékelemet. Emellett trambulinokat és többféle forgót is kipróbálhatnak.

Nagy sláger a meleg nyári napokon a sarazós-vizezős rész, illetve kb. óránként elindulnak a párakapuk, a felnőttek és a gyerekek nagy örömére.

A játszótéren sok az árnyékos rész az idősebb fák miatt, illetve napvitorlákat is találunk.

További két játszótér

A park belseje felé haladva 2  másik játszóteret is találunk. A KRESZ-park mellett lévő a legkisebbek számára alkalmas mászóalagutakkal, nyuszis és hernyó figurával, napvitorlás honokozóval, néhány mászókával, illetve egy mini mezítlábas parkkal (4-5 féle anyagból).

A kicsik parkjából már jól látszik a váras játszótér, ahol két csőcsúszda, csúszkapálya, mini mászószikla és mászóka is van.

A homokozóban találunk egy fadézsába csordogáló vízelvezető vályút, illetve egy dinoszaurusz csontot is ki lehet ásni.

Sportpályák

A játszótér közelében szabadtéri kondiparkot alakítottak ki, illetve petanque- és röplabdapályát, illetve ping-pong aszatlokat telepítettek. Több helyszínen is találunk még kondieszközöket, illetve a park körül rekortán futópályát is van. Az Óhegy utca és Kőér utca sarkán új kosárlabdapályát létesült.

KRESZ-park

A KRESZ-park viszonylag árnyékos részeken halad, táblákat és néhány lámpát is találunk. A park minden fontosabb pontján, a játszóterek és sportpályák mellett is kerékpártárolók vannak. A park és a Száraz utca találkozásánál egy bringás szervízpontot alakítottak ki.

Hasznos információk

A Dér utcai játszótér mellett találjuk az új nyilvános mosdót, 200 Ft a díja, kártyával is lehet fizetni. Az út mentén kényelmesen és
A parkban sok az árnyékos, fás terület, lehet piknikezni is, illetve a Dér utcai és mászóváras játszótéren ivókutak is vannak.
A park könnyen megközelíthető a környékbelieknek kerékpárral, a parkon keresztül is áthalad egy bringaút.
A 85 és 185-ös buszról a Csősztorony megállónál érdemes leszállni, onnan néhány perc gyalog a Dér utcai bejárat.
Érdemes enni- és innivalóval készülni, mert nincs a közelben élelmiszerbolt.

 

A Minimatiné már 10 éve segít abban, hogy mindenki megtalálja a legjobb programokat a család kisebb és nagyobb tagjai számára. Ahogy ti, mi is szeretjük az újdonságokat, jó programokat, a kirándulás ajánlókat, a jó könyveket, de a minőségi tartalom gyártásához nekünk is pénzre van szükségünk. Támogassátok fennmaradásunkat, hogy mi is támogathassunk benneteket a minőségi idő eltöltésében! Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünkre is érdemes feliratkozni itt! Köszönjük!