A legjobb gyerekprogramok hétvégére – szeptember 24-26.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Budapesti Klasszikus Filmmaraton: Vuk – szept. 26. 11:00 Toldi mozi kisterem

Filmes- és öko fesztiválokkal, kirándulásokkal, remek könyves programokkal, koncertekkel, mesékkel, képregényekkel, különleges járművekkel, múzeumi eseményekkel és színházi előadásokkal búcsúzik a szeptember. Íme a legjobb gyerekprogramok hétvégére!

Budapesti Klasszikus Filmmaraton – Szent István téren a Bazilika előtt, Toldi, Uránia, szeptember 21-26.

A Filmintézet idén 4. alkalommal várja a mozizni vágyó közönséget. 5 blokkban több mint 70 restaurált filmet láthat a közönség, de emellett lesznek közönségtalálkozók, kiállítások, koncertek és gyerekprogramok (szombaton és vasárnap a Toldi moziban) is. A Bazilika előtti téren például ingyenesen nézhetitek meg a felújított János vitézt pénteken 19:30-tól. Részletes program itt.

Újbudai Könyvünnep – B32 Galéria és Kultúrtérben (Budapest, XI. Bartók Béla út 32.), szeptember 25-26. (ingyenes)

Az Újbudai Gyermekkönyvünnepen könyvvásár, kézműves foglalkozások, workshopok és szórakoztató programok sora vár benneteket a hétvégén. A legmenőbb gyerekkönyvkiadók hozzák el újdonságaikat, hiszen ott lesz a Pagony, a Csimota, a Napraforgó, a Tea és a Kisgombos, és szuper válogatással települ ki a Róka úr és Kompánia könyvesbolt is. Bemutatkozik többek között Vadadi Adrienn Pepe a bölcsiben című könyve, lesz kufli előadás a Kolibri Színház jóvoltából, lehet alkotni a KACs Műhellyel, szombaton 16:30-tól fellép a Rutkai Bori Banda, vasárnap pedig 15 órától Farkasházi Réka és a Tintanyúl, 17:30-tól pedig a Hahó Együttes. A részletes programot itt éritek el. Az esemény alatt végig látogatható a PesText Fesztivál illusztrációs pop-up kiállítása.A rendezvény minden programja ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Tisztán Látszik Ökofesztivál – Székesfehérvár, Sóstó Látogatóközpont, szeptember 25-26. (ingyenes)

Szeptember 25-26-án kétnapos családi fesztivállal várnak benneteket Székesfehétvár zöld szívében, ahol lesz „zöld” robotika–digitális élménypark, gyereksziget öko-játékokkal a kicsiknek, RePlacc és ÖkoTerasz, KRESZ-park, Meseösvény, LIME és Segway kipróbálás és ügyességi pályák, Felelős Gasztrohős kicsiknek és nagyoknak egyaránt… egyszóval minden, ami környezettudatos. Az ökotúra, ökolábnyom teszt, madárgyűrűzés pedig az igazi természetbarátok számára kínál majd kikapcsolódást… Itt éritek el a részletes programot. A helyszín meseösvénnyel bővült, amelyről itt írtunk részletesebben.

Egy a természettel kiállítás – HUNGEXPO, szeptember 25-26.

Többek között kutyás- és lovasbemutatókkal, óriásakváriumokkal, a World Conservation Forum megnyitójával, koncertekkel, valamint számos szakmai és szórakoztató programmal várják az érdeklődőket az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás nyitóhétvégéjén, szeptember 25-én és 26-án a budapesti HUNGEXPO-n. A világkiállítás programjai védettségi kártya nélkül is látogathatóak. A HUNGEXPO-ra vezető Albertirsai út az autós forgalom előtt le lesz zárva, ezért a világkiállítás megközelítéséhez a közösségi közlekedést javasoljuk. A helyszínen megvásárolható a belépőjegy készpénzes és a bankkártyás fizetéssel is, azonban a Hungexpo területén a vendéglátó egységekben és az ajándékboltokban kizárólag érintéses bankkártyával tudnak fizetni a látogatók. Napijegy 2700 Ft, diák 1200 Ft, családi (2 felnőtt + 3 gyerek) 6700 Ft.

reSTART Feszt – Ráday utca, szeptember 25-26.

A hat Ráday utcai színház szervezésében 2021. szeptember 24–26. között megvalósuló reSTART Feszten minden korosztály tagjai találnak maguknak izgalmas programokat, de több mint egy tucat eseménnyel a gyerekeket és a család egészét szólítják meg. Klasszikus és ritkaság számba menő gyermekszínházi előadások, családi workshopok, sőt, az értelmi fogyatékossággal kapcsolatos szemléletformáló, játékos programok is terítéken lesznek. Részletek itt.

Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál – Cegléd, Kossuth tér és Eötvös tér, szeptember 24-26.

A programon kézműves és termelői piac, fajátékok és körhinta, kézműves és mesterség bemutatók, állatsimogató, ládavasút, élőzenés karikázás, molyolda, csúzlizda, artisták, vásári mutatványosok is várhatók. A gyerekprogramok az Eötvös téren várnak benneteket. Szombaton 15 órától fellép a BaHorKa, vasárnap 16 órától a Rutkai Bor Banda. Ingyenes! Részletes program itt.

VII. Hadikultúra és Military Fesztivál HMFEST VII. Zsámbék – Zsámbék Rakétabázis, szeptember 25-26.

Immár VII. alkalommal új helyszínen, Zsámbékon, a volt Légvédelmi Rakétabázison hívják életre a környező országok legkomplexebb, legnagyobb alapterületen szerveződő hasonló szabadidős military, sport témájú rendezvényét, fesztiválját, melyet a koncerteken felül az 1000 év magyar hadviselést bemutató egyesületek, diorámák és csatajelenetek is színesítenek. Részletek itt. Napijegy: 1500 Ft. 14 éves kor alatt ingyenes.

SZEPTEMBER 24., péntek

Képregény-péntek – Petőfi Irodalmi Múzeum, pénteken 16:00

Hogyan lesz egy magyar szobrászból a legnépszerűbb francia papírmozik illusztrátora, hogyan került kapcsolatba egy animációszakon végzett frissdiplomás Mike Mignolával, korunk egyik legkeresettebb képregényalkotójával? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a kerekasztal-beszélgetés során. Részletek itt.

Szegedi Katalin – Palkó és Lenka Ládaszínház – Sárkányos Gyerekkönyvtár FSZEK, pénteken 17:00 (ingyenes, regisztrációs, 18 év felett védettségi igazolvány szükséges)

A Ládaszínházban ideutazik hozzánk az életre keltett Lenka és Palkó, akiknek történetét Szegedi Katalin fogja elmesélni nekünk!A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges a sarkanyosprogramok@fszek.hu email címen. 18 év felett védettségi igazolvány szükséges.

Kutatók Éjszakája – országszerte, szeptember 24-25. (ingyenes)

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén szeptember 24-én és 25-én lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba. Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt. Részletek itt.

IV. Levéltári Piknik – Budapest Főváros Levéltára, szeptember 24-25. (ingyenes)

Szeptember 24–25-én várják szeretettel a gyerekeket, családokat, diákokat, a történelem iránt érdeklődőket a negyedik Levéltári Piknikre! A rendezvény programjai ingyenesen látogathatók, kivéve a borkóstoló. Részletes program itt.

12. Évadnyitó Parkszínházi Fesztivál – BábSzínTér Kaposvár, szeptember 24-25. (ingyenes, 18 éves kortól védettségi igazolvány szükséges)

Két napos parkszínházi fesztivállal nyitják meg a kaposvári BábSzínTér 12. évadát. 8 folyamatosan működő játszótér – 4 bábelőadás – 2 cirkuszszínház – 2 koncert vár rátok. A részletes programot itt éritek el. A program ingyenesen látogatható védettségi igazolvánnyal.

SZEPTEMBER 25., szombat

Gyereket a magasba! – Budapest 2021 – Hősök tere, szombaton 9:00-13:00 (ingyenes)

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom rendezvényén az ugrálóvárak, a népi játszóház, a kézműves foglalkozások és a gyermekjóga mellett lesz még 9 órától Bogármese, 10 órától Farkasházi Réka és a Tintanyúl, 11 órától gyerekemelés, 11.30-tól pedig Szabó Balázs és Bandája. Ingyenes!

Gyerek-szombat a PIM-ben – Petőfi Irodalmi Múzeum, szombaton 9:30

Szerinted milyen egy elefánt? Papírszínházas drámafoglalkozás arról, hogy hányféleképpen és hogyan „érezhetjük” a világot. Fedezzük fel együtt egymás elefántjait! Interaktív családi program Koósné Sinkó Judit vezetésével, amelyen kicsik és nagyok sok játékkal, mesével ismerkedhetnek meg, valamint Grela Alexandra gyönyörű illusztrációival, a Csimota Kiadó gondozásában megjelent A vakok és az elefánt című hindu történettel. 11 órától pedig Szeder & Lóci , két fiatal énekes-gitáros dalszerző vár benneteket egy interaktív előadással. Részletek itt.

A Gödöllői Kisvasút Napja – Gödöllői Arborétum, szombaton 10 órától

Minden év szeptember utolsó szombatján ünneplik meg a Gödöllői kisvasúti napját, amelyekhez szakmai és családi programok is társulnak. Íme a részletek. Mindenképp nézzétek meg a kisvasút végállomásán található új, erdészeti tematikájú játszóteret is.

Világjáró Gyerekek: Franciaország – Deák17 Galéria Fb oldal, ONLINE esemény, szombaton 10:00 (ingyenes)

„Szeptemberben Franciaországba látogatunk, ahol közösen felfedezzük az ország tájait és megismerkedünk a francia kultúrával is. Utunk során dallal köszöntenek minket a Kis muskétások. A papírszínház meséjében a „Hold bárkájára” lépve egy medve társaságában folytatjuk utunkat. Ellátogatunk Henri Matisse műtermébe, ahol épp munka közben találkozunk az alkotóval. Készülünk számotokra egy hagyományos francia recepttel is.” A programot élőben követhetitek a Facebook-on szeptember 25-én, szombaton 10 órától, a felvételt később bármikor visszanézhetitek a Galéria YouTube-csatornáján!

Kreatív kert gyerekeknek – Füvészkert, Szamóca kiskertész-tanoda, szombaton 10:00 és 11:15 (regisztrációs)

Növényismeret, növényültetés, alkotás 3-10 éves gyerekeknek. Szeretettel várnak benneteket 10.00 és 11.15-től. A foglalkozás 1 órát tart. A foglalkozást szabadtéren a Szamóca Kiskertész Tanodában tartják, amelyet a Füvészkertben találtok. Ára: 2000 Ft/gyerek. A Füvészkertbe a felnőtt kísérő belépőjegy megvásárlásával tud bemenni. A foglalkozás idejére (1 óra) ott lehet hagyni az 5 évesnél nagyobb gyereket, ilyenkor nem kell Füvészkerti belépőjegyet váltson a kísérő. Nagyobb gyerekkel is lehet maradni, közösen ültetni, alkotni. Részletek itt.

Cianotipia workshop Vékás Magdolnával – Műcsarnok, szombaton 10:00-14:00 (regisztrációs)

A cianotipia workshopon Vékás Magdolnával régi fotóelőhívási technikával ismerkedhetnek a családi napra érkezők. A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021 című kiállításhoz kapcsolódó programon. Vékás Magdolna segíti az érdeklődőket néhány monokróm, ciánkék fotónyomat elkészítésében. A képek szinte varázslat módjára jelennek meg (hívódnak elő) az érzékenyített papírokon napfény, vagy UV lámpa segítségével, csodaszép kék színben. Belépés: aznapi kiállítási jeggyel. Vendégeket regisztrációhoz kötötten korlátozott számban tudnak a programon fogadni. Részletek itt.

Hahó, Öcsi – Puskin mozi, szombaton 10:00

A film bemutatójának 50 éves évfordulója alkalmából. Balog Öcsi (Kovács Krisztián) öt és negyedéves, nagycsoportos óvodás. Öcsi a fürdőszobafogságból képzelete segítségével szabadul ki: két törpe, Kököjszi és Bobojsza segítségével útnak indul, hogy megkeresse az időt, mert az senkinek nincs a családjában. Útja során eljut az Óperencián túlra, ahol a hétfejű sárkánnyal is meg kell küzdenie. Jegyár: 900 Ft.

Hadfiak seregszemléje – Tatai vár, szombaton 12 órától

Szeptember 25-én a Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány első ízben rendezi meg a Hadfiak Seregszemléjét a Tatai várban. Az ifjúsági katonai hagyományőrző csapatok bemutatkozása mellett, Magyarország csodálatos, gótikus táblaképeit festik fel a tatai vár falára. A gyerekek számára pedig a fáklyás bajvívás és csatajáték mellett temérdek program lesz. Részletek itt. A hatályos jogszabályok alapján a programok szabadon látogathatóak, de a koncertek számára elkerített területre a belépés csak védettségi igazolvánnyal lehetséges.

Családi könyvbemutató – Millennium Háza, szombaton 16:00

Fodor Marcsi 20 rendkívüli magyar, akit az egész világ ismer c. könyvének bemutatójára invitálják a gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket a Millennium Házába! A szerző könyvében húsz különleges személyt mutat be a fiataloknak, hogy életük példaképként szolgálhasson számukra. Van közöttük sportlegenda, filmsztár, feltaláló, de bűvész és divattervező is! A könyvbemutatón ehhez kapcsolódva érdekes és szórakoztató programokkal készülnek: beszélgetéssel, játékos előadásokkal, nyomozással a kiállítótérben, valamint művészeti workshoppal. Részletek itt.

Budapest Bábszínház: Babaróka (premieres előadás), szombaton 17:00

Kiss Judit Ágnes Babaróka-könyvei az utóbbi években hatalmas sikert arattak az óvodás gyerekek és szüleik körében. A mesék egy emberi tulajdonságokkal felruházott, hétköznapiságában is különleges rókacsalád mindennapjait dolgozzák fel. A bájos és humoros történetek mind egy-egy ismerős konfliktus és annak feloldása köré szerveződnek: szorongás az új társaságban, játék a nagyobbakkal, hiszti a boltban, családi súrlódások, költözés, kistestvér születése. A mese komolyan veszi a kisgyerekkor egyszerű és mégis bonyolult kérdéseit, miközben megmutatja, ahogy egy kisróka számára lassan kinyílik a világ. Az előadás négy éves kortól ajánlott. A jegyek a premierre már elfogytak, de más időpontra még kaphatók itt.

Védjegyes nap kézműves foglalkozással a Sas-hegyen – Sas-hegyi Látogatóközpont, szombaton 11:00

A programon védjegyes termelők és kézművesek mutatkoznak be. A tanösvény túra, vagy csak a kilátóból való kitekintés során megízlelhetjük  és megvásárolhatjuk portékáikat. Varga Zoltán fafaragó irányításával kipróbálhatják a fafaragás fortélyait gyerekek és felnőttek egyaránt. Jegyár: 550-750 Ft/fő.

SZEPTEMBER 26., vasárnap

Hegyvidéki Ősz – több helyszínen, vasárnap (ingyenes)

Hegyvidéki Kulturális Szalonban, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban, illetve a MOMKultban is számos családi programmal várnak benneteket ezen a vasárnapon.

Gyereknap a Dürerben! – Dürer kert, vasárnap 10 órától

Szeptember 26-án átadják a kicsiknek a Duna parton fekvő új Dürer kerthelyiségét, hogy gyerekzsivaj töltse be a teret. A következő programokkal várnak benneteket: 11 órától Rutkai Bori Banda – Zenélő játszótér, 10:30-tól Vitéz László bábjáték-automata, 10 órától Veled Kerek improvizációs játékok, Kacs Műhely gyerekfoglalkozások és még sok minden más. Belépő: gyerek 500 Ft, felnőtt 1000 Ft.

Nefelejcs Bábszínház: Boribon autózik – Puskin mozi, vasárnap 10:00

Boribon szeretné, ha Annipanni mesélne neki új mesekönyvéből, de rengeteg a tennivaló, Annipanni nem ér rá. Ráadásul még alma sincsen otthon, amiből finom almáspitét lehetne sütni, így Boribon almáért indul kis piros autójával… Jegyár: 1600 Ft.

Pöttyös Panni Klub – Háló Közösségi Központ, V. kerület, Semmelweis utca 4., vasárnap 10:30

Szeretettel hívnak minden mesét és rajzolást szerető gyermeket, felnőttet, aki ismeri és szereti, illetve aki most szeretné megismerni Pöttyös Panni és Kockás Peti történeteit. Egy mese meghallgatása után a gyerekek rajzolhatnak, színezhetnek, kinek mihez van kedve, majd az elkészült alkotásokat lefotózzák és a facebook-csoportukban közzé teszik egy mini-kiállítás keretében. Bodor Böbe Latinovits és Szepes Mária díjas színésznő rajzolós, színezős mese-délelőttje gyerekenek a Belvárosi Művészeti Napok keretében.


Táncválasztó – országszerte, 11 városban, vasárnap (ingyenes)

Szeptember 26-án, vasárnap a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szervezésében közel 60 táncpedagógus közreműködésével, több mint 40 táncstílus kipróbálására nyílik lehetőség az ország 11 városában. Idén Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Kőszegen, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Budapesten és Sopronban várják majd a szervezők az érdeklődőket, akik az egész napos program során ingyenes táncórákon, kerekasztal beszélgetéseken, táncfilm vetítéseken és táncelőadásokon is részt vehetnek. Részletek itt.

Belefér egy pici szívbe gyerekelőadás (ingyenes főpróba) – Várkert Bazár, vasárnap 11:00

A Várkert Bazár legújabb saját produkciója ezúttal a legkisebbeket szólítja meg. A Grecsó Krisztián verseskötetéből készült interaktív gyerekelőadás a nagycsoportos óvodásoktól a kisiskolásokig várja az énekelni, verselni szerető gyerekeket és családjaikat. Mivel ez egy főpróba, leállások lehetnek az előadásban. Az előadás bemutatója október 17-én lesz a Margó Fesztiválon.

Manó Mese – Erzsébetligeti Színház, vasárnap 11:00

Manómese_Simorág

A SimorÁg TánCirkusz előadása. Manók mindenütt élnek, rekettyebokrok közül bújnak elő, erdőlakók, mezőlakók, padlásokon bújkálnak, vagy vízimanók, fiók-, netán zsebmanók, lakótelepiek és időnként melléd is szegődnek. 4 éves kortól ajánlott.