A KIOSK Budapest régi kedvenc helyünk, amennyire tudni lehet, a tulajdonosnak köszönheti a Március 15. tér is a másodvirágzását. Évekkel ezelőtt bulizni jártunk ide, most a gyereket hozzuk szombat délelőttönként, amikor az étterem átadja a helyet a kicsiknek. (x)
PR
Tükröm, tükröm – gyermek- és ifjúsági rajzpályázat a Szépművészeti Múzeumban
A Szépművészeti Múzeum tematikus rajzpályázatot hirdet az általános és középiskolás korosztály számára kreatív rajzok, grafikák illetve festmények készítésére. Azoknak a diákoknak szeretnék felkelteni az érdeklődését, akik szívesen alkotnak és nem félnek megmutatni a tehetségüket. Április 21-éig várják az alkotásokat! (x)
5 program, ami miatt családdal is nagyon jó célpont a Magyar Nemzeti Galéria
Mutatunk 4 programot, amelyet bármikor elértek a Magyar Nemzeti Galériában, illetve egy havonta jelentkező tárlatvezetést is, kifejezetten gyerekek számára. Így mindig vissza-visszatérhetünk a múzeumba, hogy újabb dolgokat fedezzünk fel. (x)
Játssz velünk és nyerj páros belépőt A repülő osztály című filmre és egy könyvet is!
A múlt héten írtunk arról, hogy 125 éves született Erich Kästner, akinek egyik legnépszerűbb könyvéből, A repülő osztályból március 14-én új film érkezik a hazai mozikba. Játsszatok velünk és nyerjetek páros belépőt a premier előtti bemutatóra, március 13-a estére a Vertigo Media jóvoltából, illetve magát a regényt a Móra Kiadótól. (x)
Márciusban drámajátékkal vár a Magyar Nemzeti Galéria szakköre!
Márciusban folytatódik a Magyar Nemzeti Galéria szakköre. A kreatív foglalkozásokon résztevők a drámajáték világában merülhetnek el. A heti rendszerességű programot 8-13 éves gyerekeknek ajánlják. (x)
Mart a pácban – a világ gyerekszemmel – JÁTÉK
Anti Saar, észt írónak hazánkban legutóbb 2018-ban jelent meg könyve a Cser Kiadónál. A játéktervezőként tevékenykedő író-fordító legújabb meséjét, a Mart a pácban című 5 fejezetből álló könyvet is elolvastuk, és ha most velünk játszotok, meg is nyerhetitek! (X)
Új szakkör gyerekeknek a Nemzeti Galériában – februártól indul a Kreatív alkotótér
Önfeledt alkotás, kikapcsolódás és feltöltődés vár a gyerekekre a heti rendszerességű kreatív szakkörön, ahol havonta változó témájú projektek a mesék, a drámajáték, az animáció és a természet világába vezetnek.