Megérkezett a Csongor és Tünde film és könyv – Nyerj mozijegyet és könyvet!

Csongor és Tünde (Kép: Cinemon Entertainment)
Dargay Attila a 70-es években álmodott meg nagyszabású terveket a rajzfilmváltozat elkészítésére. Az ő figuratervei alapján folytatta a munkát és fejezte be a Csongor és Tünde című filmet a Cinemon Stúdió alkotócsapata, amelyet a tavaszi szünettől a mozikban is láthattok. A filmhez kapcsolódva megjelent a Tündéri küldetés című könyv is, és ha most velünk játszotok, egy páros belépőt a filmre, sőt a könyvet is megnyerhetitek a Móra Kiadó jóvoltából. (x)
Csongor és Tünde
Henrik Irén, Dargay Attila özvegye és egykori alkotótársa így mesélt a film tervéről: „Vörösmarty Csongor és Tünde története mindig is foglalkoztatta Attilát, ez a mesevilág elkápráztatta, és határozott elképzelései voltak arról, hogy ez hogyan teljesedhet ki animációban. Egy csodálatos képes forgatókönyvet alkotott hozzá, az egyetlen nehézséget az eredeti mű archaikus nyelvezete okozta számára. Az volt a vágya, hogy filmet készíthessen belőle, de valahogy ez sosem valósult meg.”
Az ő tervei alapján készítette el a Cinemon Stúdió csapata a 2D-és animációs filmet, amelyet április 17-étől láthatunk a hazai mozikban. A szerelmesek kalandos meséje egész estés filmjében Czető Roland (Csongor), Eke Angéla (Tünde), Menszátor Magdolna (Mirígy), Szabó Győző (Balga), Lamboni Anna (Ilma), Mikó István (Fejedelem, Kalmár, Tudós), Geszti Péter (Kurrah), Csőre Gábor (Duzzog), Vida Péter (Bezzeg) és Timkó Eszter (Éjkirálynő) hangja kelti életre a szereplőket.
Tündéri küldetés
Megjelent a Tündéri küldetés című mesekönyv, amelyben Dér Adrienn meséli újra Vörösmarty Mihály varázslatos drámáját. A történet a gyerekek nyelvén beszél szerelemről, bátorságról, és beavat bennünket a tündérek, boszorkányok, ördögfiak bűbájos világába. A mesét az április 17-én a mozikba kerülő Csongor és Tünde film képei illusztrálják, amelyet Dargay Attila tervei alapján készültek.
„Egyszer régen, egy aranyalmafa körül esett meg ez a mese. Tündéri és királyian nemes. Ugyanakkor boszorkányosan furmányos és ördögien cseles. Két szerelmes arról álmodott, hogy egymásra talál, ám az irigység és a bosszú az útjukba állt…” Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona – Csongor és Tünde: a nevek változnak, de a történet örök.
*JÁTÉK*
Köszönjük, hogy ennyien velünk játszottatok. A szerencse ezúttal Gerhardt Fanninak kedvezett, akinek írtunk emailt is. Gratulálunk!
Játsszatok velünk és nyerjetek páros belépőt a Csongor és Tünde című filmre*, illetve a Tündéri küldetés című könyvet a Móra Kiadó jóvoltából.
A következő kérdésre várjuk a választ április 30-a éjfélig a jatek@minimatine.hu-ra:
Mi volt Csongor és Tünde „eredeti neve”?
Segítséget itt találtok. Általános játékszabályzat itt.
(*A mozijegy voucher 2025. április 17-től 2025. június 17-ig váltható be, vagy amíg a film műsoron van ezen időszakon belül. Felhasználható a premier napjától, a hét bármely napján, 2D-ben – kivéve: VIP, IMAX, SCREENX, 4DX. Nem továbbértékesíthető. Minden kód egyedi, vagyis egyszer használható fel és kizárólag személyesen váltható be a Csongor és Tünde című filmre. Elfogadóhelyek a Cinema City mozik: Debrecen, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg. Budapesten az Allee, Aréna, Campona, Duna Plaza, Mammut és Westend.)