10 ingyenes program augusztus 20-án

Fotó: Szent István Nap
Idén ugyan szerdára esik nemzeti ünnepünk, de 10 ingyenes program augusztus 20-án válogatásunkban sok jó ötletet találtok.
StEfrem: Családi koncert – Magyar Zene Háza, augusztus 20., 11:00
Közös nevező és közös többszörös: a zene. Ez a StEfrem interaktív ifjúsági-családi koncertjének vezérfonala: a héttagú énekegyüttes a közös zenélés örömére építi az előadását és erre invitálja a résztvevő gyerekeket, szülőket, nagyszülőket – mindenkit, aki szeretne korlátok és megkötések nélkül jó zenét hallgatni, illetve a zenészekkel együtt tapsolni, énekelni, kiabálni, dobogni. Meglepő köntösbe bújt, átértelmezett klasszikus zenék, népek zenéi, jól ismert pop számok és hazai sztárok dalai (Dés Lászlótól Azahriah-ig) mind feltűnnek a műsorban, ahol mesterséges műfaji megkötés nincs, csak a közös zenélés öröme van. Részletek itt.
Kaláka koncert – Millenáris, augusztus 20., 11:00
A Kaláka legkedveltebb gyerekdarabjaiból áll ez a műsor. Felhangzanak többek között Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Móra Ferenc, Hajnal Anna verseire írott dalok a sokak által kedvelt lemezek (A pelikán; Nálatok laknak-e állatok?; Ukulele; Az én szívemben boldogok a tárgyak; Bőrönd Ödön; Madáretető) darabjai. Részletek itt.
Augusztus 20-án ingyenes a belépés a Vasúttörténeti Parkba
Augusztus 20-án kicsiket és nagyokat is egy remek hangulatú nappal várnak, ahol visszarepülhetnek a múltba és beleélhetik magukat a vasúti világ varázslatába. Próbáljátok ki magatok egy mozdony vezetőállásán, utazzatok egy kört a kerti vasúton, vagy pillantsatok be a múlt századok mozdonyainak belsejébe. Az interaktív programok ezen a napon is fizetősek. Részletek itt.
Családi Élménysziget – Margitsziget, Nagyrét, augusztus 19-20.
Mozgás, zene, játék és családi élmények várják a látogatókat minden mennyiségben a Családi Élményszigeten: augusztus 19–20. között új helyszínként csatlakozik a margitszigeti Nagyrét a Szent István Napi rendezvénysorozathoz. A kétnapos esemény sportos, szórakoztató és edukatív programokkal várja a gyerekeket, felnőtteket és az aktív kikapcsolódás szerelmeseit. A látogatók a programzónákban mindkét nap 9 és 17 óra között vehetnek részt az izgalmas aktivitásokon, a foodtruck zóna pedig egészen 20 óráig kínál hagyományos és egészségtudatos finomságokat. Részletek itt.
Kreatív Fesztivál – Millenáris, augusztus 19-20.

Fotó: Szent István Nap
Idén minden korábbinál színesebb programkínálattal várja a Kreatív Fesztivál a Szent István Napok közönségét. A Magyar Divat & Design Ügynökség közreműködésével megvalósuló rendezvény új kreatívipari területekkel bővül, így a hazai divat-és formatervezők mellett már szépség-és játékipari szakemberek közreműködésével is izgalmas programokon vehetnek részt a látogatók. A kézműves foglalkozások mellett pedig a helyszíni kiállítók termékei közül is válogathatnak mindazok, akik kilátogatnak a Millenáris D. épületébe. A Fesztivál célja, hogy a kreatívipari szakmák, kézművesség iránt érdeklődők változatos, interaktív programokon keresztül új ismereteket és felejthetetlen élményeket szerezhessenek. Részletek itt.
Varázsliget – Városliget, augusztus 19-20.

Fotó: Szent István Nap
A Vajdahunyadvár mesebeli kulisszája kínálja magát, hogy itt rendezik be István király „udvarát”, illetve mesehősei segítségével emléket állítsanak a közelmúlt legnépszerűbb meseírójának, Csukás Istvánnak is. A Magyar Honvédség járműparkjának kiállítása szintén a gyerekeknek nyújt nagy élményt. Részletek itt.
Gyermekvasúti évforduló – Hűvösvölgyi végállomás, augusztus 20., 10:00-17:00
2025. augusztus 20-án ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút teljes vonala, így a hűvösvölgyi végállomás is. A járműtelepen és az állomás alatti fogadóparkban színes programokkal várják a családokat és a kisvasútbarátokat. A vonatok mellett a Hűvösvölgy állomás alatti fogadóparkban Ikarus nosztalgiabuszok várják a látogatókat, de a kisebbek ugrálóvárazhatnak is. Részletek itt.
Gyerekprogramok a Mesterségek Ünnepén a Dísz téren – augusztus 17-20.

Fotó: Mesterségek Ünnepe
Idén 39. alkalommal, augusztus 17-20. között rendezi meg a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) hazánk legnagyobb és legrangosabb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. Fellép majd többek között Paár Julcsi, Bognár Szilvia, Ziránó Színház, a Bahorka Társulat és még sokan mások. Részletek itt.
Zöld Fesztivál: vendég a Kenyérlelke Fesztivál – Szentendrei Skanzen, augusztus 20., egész nap
Az idei évben párhuzamosan két fesztivál zajlik a múzeumban augusztus 20-án, melyre szeretettel várják látogatóinkat. A belépés a nemzeti ünnepre való tekintettel ezen a napon díjmentes lesz mindenki számára. Immáron 11-ik alkalommal kerül megrendezésre a Kenyérlelke Fesztivál, amely a kézműves pékszakma legrangosabb hazai eseménye. A párhuzamosan futó, idén első alkalommal megrendezésre kerülő Zöld Fesztivál pedig egy másik, szintén igen fontos témát állít a középpontba. A hagyományos tudás mai felhasználásának lehetőségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a különböző tematikus túrákon, szakmai beszélgetéseken, játékos programokon és workshopokon. Részletek itt.
Tűzijáték: „Tűz és Fények játéka” – Pesti és budai rakpartok, augusztus 20., 21:00-21:30
Augusztus 20-án, este 9 órai kezdettel ismét megnézhetjük a tűzijáték-show-t, a „Tűz és Fények” játékát, mely 5 km hosszú Duna-menti szakaszon, a Margit-szigettől a Petőfi hídig kápráztatja el a látogatókat. A számtalan pirotechnikai effektet felvonultató, dramatizált előadás a megszokott módon, történetmesélő elemekkel, valamint fényfestéssel, fény-és lézershow-val és egy különleges, eddig sosem látott méretű drónshow-val egészül ki. További részletek itt.
+ Ingyenes múzeumok
Ezen a napon a budapesti múzeumok nagy része ingyenesen látogatható nemzeti ünnepünk alkalmából. Íme néhány ötlet.