Már látogatható a Naplás-tavi kilátó – a Naplás-tó környéke, ahogy még sosem láttad

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2021. június 11-én átadásra került a 21 méter magas Naplás-tó kilátó, ahonnan olyan perspektívából láthatjuk a környéket, ahogy még sosem.

A Naplás-tavi kilátó a Pilisi Parkerdő városi erdő fejlesztésének egyik eleme, amelynek megvalósítását a fővárosi Tér-Köz pályázat és a XVI. kerületi önkormányzat finanszírozása tette lehetővé. A kilátó terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a kivitelező pedig a Prédikálószéki-kilátót is építő Fitotron System Kft. A kilátó tövében még szívesen látnánk egy kerékpártárolót.

A Naplás-tó Természetvédelmi Területen találtok egy kisebb tanösvényt a tó körül, illetve részben a Cinkotai kiserdőben, ahol sok kacskaringós útvonal halad, amely gyalogosan, futóbringával, biciklivel is jól járható. Több pihenőt és bográcsozó helyet is kialakítottak.

Az elmúlt években megújult a tó környéke is, ahol hullámos pihenőpadokat és stégeket is találtok, ahonnan lehet gyönyörködni a környék madaraiban. A Nap Plázs büfé mellett van nyilvános mosdó is.

Hétvégente elég sokan keresik fel a környékbeliek, így inkább hétköznap érdemes menni. Korán reggel is érdemes felkeresni, alig találkoztunk valakivel. Nyáron szúnyogriasztó ajánlott.
A parkolás és a kilátó is ingyenes!
Megközelíthető 46-os és 146-os autóbusszal, illetve a Szilas-patak menti bringaúton is.

Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.