Megnyílt a Máriaremetei Közösségi Liget a II. kerületben – KRESZ pálya, játszótér, sportpályák, közösségi terek

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A II. kerületi Máriaremetei út-Szabadság utca-Kadarka utca-Áchim András utca által határolt, eddig kihasználatlan területen átadták a Máriaremetei Közösségi Liget helyszíneit, ahol a piciktől az idősekig mindenki találhat magának programot és sportolási lehetőséget.

A helyi lakosokkal egyeztetve újult meg a mintegy 28.000 négyzetméteres helyszín, amely körül futópálya halad.

A Máriaremetei Közösségi Liget több nagyobb egységre tagolódik: találtok itt sportpályákat, KRESZ parkot kicsiknek, pihenő részt, játszóteret, középen pedig egy épületet, amely közösségi térként szolgál majd. A sportpályáknál szabadtéri fitnesz eszközöket, ping-pong asztalokat, pétanque-pályát, kosárlabda-és strandröplabda pályát, illetve mászófalat is létesítettek.

A játszótéren az egészen piciknek is kialakítottak játszóeszközöket, mini csúszdás mászókát, baba-mama-hintát. A mi kedvenceink a matatófalak voltak, ahol mindenfélét lehet csavarni, tekerni, csengetni. Nagy sikert arattak hangszerek (esőgép, óriási xylofon és dobok) is.

Integrált játékeszközöket egy pillangós-rugós játékot és egy homokozót is kialakítottak. Az óvodás és kisiskolás korosztály csúszdákat, trambulinokat, hintákat, valamint kisebb forgós mászókát és mászókockát is talál. A játszótér műfűvel borított.

A KRESZ-pálya a játszótér és a sportpálya közelében, de attól mégis elválasztva, biztonságosan elkülönítve helyezkedik el. Ezt is inkább kisebbeknek ajánljuk, van néhány lámpa, kanyargós útvonalak.

A dimbes-dombos területen kényelmes napozóágyak találhatók. Az asztalokra sakktáblák kerültek, illetve számos, kényelmes padon is megpihenhetünk. Telefont is lehet tölteni a számzáras széfekben és van ingyenes Wifi.

Helyszín: II. kerület, a Gyarmati Dezső Uszoda mellett, Máriaremetei út – Szabadság utca – Kadarka utca – Áchim András utca
Nyitva tartás: nincs körbekerítve, bármikor látogatható
Parkoló és bringatároló is van a nagy, műfüves focipálya mellett.

Fotók: Minimatiné

Ha szeretnétek a legjobb családi programokat, vadonatúj helyekről szóló beszámolóinkat, kirándulás ötleteinket vagy a legújabb gyerekkönyveket, színházi előadásokat, múzeumi programokat, filmeket tartalmazó válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni. A Minimatinén a legkisebbektől kezdve az ovisokon és kisiskolásokon át a kamasz korosztályig mindenkinek találhattok programot!