Tematikus játszótérrel és szabadtéri fitneszparkkal gazdagodott a Hűvösvölgyi Nagyrét

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hűvösvölgyi Nagyrét – tematikus játszótér, fitneszpark

Tematikus játszótérrel, szabadtéri fitneszparkkal is gazdagodott az elegyes tölgyerdővel övezett, három hektáros kirándulóhely, a most felújított Hűvösvölgyi Nagyrét.

A Budai-hegység jellegzetes magaslatai, a Fazekas-hegy, Fekete-fej, valamint a Hárs-hegy ölelésében fekvő Hűvösvölgyi Nagyrét Budapest legkedveltebb kiránduló és rekreációs helyszínei közé tartozik. Nagy előnye, hogy közösségi közlekedéssel is könnyen elérhető, emiatt hosszú évtizedek óta vonzó célpont a fővárosiak számára.
A mára már elbontott, egykori mutatványosbódékkal szegélyezett terület megújításának középpontjában a mozgás és a természet áll.

A 2019-ben megépült kézilabdapálya a megújulás első lépése volt, amelyet továbbiak követtek. A tematikus játszótér nem csak a felhőtlen kikapcsolódást, hanem a játszva tanulást is szolgálja: elemei környezetükbe harmonikusan illeszkedő, szobrászművészek által készített művészi alkotások, formájukkal és anyagukkal erdeink őshonos állat- és növényvilágát idézve.

A gyalogút mentén megépített szabadtéri fitneszpark éppen egy tucat sporteszközzel várja az erőnlétüket fejleszteni, vagy éppen kihívásokra vágyókat, akiknek a has- és hátpad mellett többek között fekvenyomó pad, kombinált bordásfal, szörföző, párhuzamos korlát, evezőgép és dupla fekvőtámasz-állvány is rendelkezésükre áll. A szigetes elrendezés pedig nem csak a biztonságos környezetet, hanem azt is biztosítja, hogy mindenki megőrizhesse privát szféráját, nyugodtan élvezhesse a mozgást és az erdő semmivel sem összehasonlítható hangulatát.


A Magyar Természetjáró Szövetség és a Pilisi Parkerdő zöldterületi fejlesztése nem csak a hétvégi kirándulóknak vonzó, XXI. századi erdei pihenőhely, hanem a hétköznapokon is elsőrangú helyszín a mozgás és az egészséges életmód szerelmeseinek.

Forrás: Pilisi Parkerdő

További jó ötleteket Játszótér rovatunkban találtok!

Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.