Szuper kül- és beltéri játszótérrel nyílt meg a Szeleta Park Látogatóközpont a Bükki Nemzeti Parkban

Ha izgalmas programot kerestek a téli szünet idejére, keressétek fel a Szeleta Látogatóközpontot, és tegyétek próbára magatokat a 3K, a Kőkori Karszt Kaland világában, vagyis egy szuper, beltéri játszóházban, amelyet az Ilona-malom Műhely készített.

Miskolcon, a Bükk keleti kapujában épül meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szeleta Park Látogatóközpontja 2,2 milliárd forint uniós és állami beruházás keretében. A pályázat megvalósítása 2015-ben vette kezdetét, ám időközben komoly kétségek merültek fel, hogy valaha elkészülhet-e a Bükk Keleti Kapuja elnevezésű projekt. Évekkel ezelőtt forráshiányra hivatkozva el kellett halasztani a megvalósítást, ám a kormány 2021-ben 800 millió forinttal kiegészítette a támogatást, s így 2,2 milliárd forintból megépülhet 2023 év végére Diósgyőr és Lillafüred határán a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb attrakciója, a Szeleta Park Látogatóközpont az egykori Herman Ottó Emlékpark területén.

Minden korosztály megtalálhatja majd a kedvére való programokat: a legkisebbeknek a Bikkmakk játszótér, a nagyobbaknak Kőkori Karszt Kaland beltéri játszóház (itt talátok néhány képet) és a Pókfonal játszótér biztosítja a felhőtlen szórakozást, a felnőtteknek és szakmai látogatóknak pedig a Touchscreen monitorokkal kínálnak kipróbálható eszközöket.

A központi épületben kialakítják „A bükki barlangok évezredes titkai – Az ősember természete” című kiállítást. Ez szolgálja majd a Bükk hegység természeti és kulturális örökség gyűjteményének, valamint az ősemberbarlangok élményszerű bemutatását. Ezen attrakció öt természeti jelenség köré épített kiállítást, kreatív eszköz-együttest, valamint egy meglévő kőzetpark terepi bemutatóhellyé fejlesztését, két játszóteret és egy játszóházat foglal magába.

A Szeleta Park Látogatóközpont helyet ad foglalkozásoknak, szakmai konferenciáknak, egyéb rendezvényeknek, szerves egységként beilleszkedő két tematikus játszótérnek, szakvezetett terepi programok kiindulási pontjainak, archeológiai foglalkozásoknak, növény és állathatározásoknak, valamint további egyedi látogatói igényeknek.

 

A Szeleta Park Látogatóközpont nyitvatartása:

Keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között, hétfőn zárva.
A látogatóközpont 2023. december 14-től várja a látogatókat!

 

Forrás: Bükki Nemzeti Park

A Minimatiné már 10 éve segít abban, hogy mindenki megtalálja a legjobb programokat a család kisebb és nagyobb tagjai számára. Ahogy ti, mi is szeretjük az újdonságokat, jó programokat, a kirándulás ajánlókat, a jó könyveket, de a minőségi tartalom gyártásához nekünk is pénzre van szükségünk. Támogassátok fennmaradásunkat, hogy mi is támogathassunk benneteket a minőségi idő eltöltésében! Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünkre is érdemes feliratkozni itt! Köszönjük!