Programajánló hétvégére – 2023. november 11-12.
Az őszi szünet ugyan véget ért, de november közepén is remek programok várnak ránk városszerte a Márton-napi eseményektől kezdve a meseösvényen át a gyerekeknek szóló múzeumi programokig.
EGÉSZ HÉTVÉGÉN
SZENT MÁRTON ÚJBORFESZTIVÁL ÉS LIBATOR – SKANZEN, NOVEMBER 11-12.
Idén még utoljára megnyílnak a Skanzen kapui. Őszi-téli népszokások, borkóstolás, kézműveskedés és libalakoma is lesz november 11-én és 12-én. Őszi csemegék és kézműves termékek lekvár, méz, szörp, füstölt áru, sajt, szarvasgombás termékek, szappan, ékszer, bőrtáska, viselet, kerámia és fazekas termékek, fajáték, süti pecsét, textiljáték, édesség, sült gesztenye, kürtöskalács található majd az Alföldi tájegységben rendezett vásáron. Ott lesz még mindkét napon Gulyás László Vándormuzsikus, a Makám együttes és a Montanaro Duo, valamint népzenei koncertek és táncház is vár ránk. Részletek itt. Múzeumi belépővel látogatható.
FÖLDTUDOMÁNYOS FORGATAG – TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM, SZOMBATON ÉS VASÁRNAP (VASÁRNAP INGYENES)
A forgatagon bemutatkoznak a földtudományi kutatással foglalkozó intézmények, megismerkedhetünk ásványkincseinkkel, a klímaváltozás nyomaival a kőzetekben, a földtani veszélyforrásokkal, a Földet vizsgáló geofizikusok különleges eszközeivel és a szénhidrogén kutatás érdekességeivel. A Nemzeti parkok és geoparkjaink hazánk legszebb felkereshető földtani látványosságait mutatják be, és geotúra ajánlatokkal várják az érdeklődőket. A kisebbeket a standokon megannyi érdekes foglalkozás, geojátszóház várja. Évmilliók története ősmaradványok, ásványok, kőzetek képében megfoghatóan, kézközelben. Ismeretterjesztő előadások folyamatosan. Belépődíj: szombaton: teljes árú jegy: 1600 Ft, 6-26 év között, 62-70 év között 800 Ft, 6 év alatt és 70 év fölött a látogatás ingyenes. Vasárnap a belépés ingyenes! Részletek itt.
Vasútmodell kiállítás – Kultúrkúria, november 10-12.
Az 1-es Villamos Klub jóvoltából 100 négyzetméternyi terepasztalos, működő vasútmodell bemutató várja majd az érdeklődőket. A kiállításon látható lesz: 40 méter hosszú, H0-s méretarányú terepasztalunk vasút, villamos és autóbusz közlekedéssel, éjszakai vonatozás. LEGO város működő vasutakkal. Részletek itt. Jegyárak: gyerek 1500 Ft, felnőtt 1900 Ft, családi (2 gyerek+2 felnőtt) 5500 Ft.
Állati iramban – premieres film
Az Állati iramban a Shrek alkotóinak a legújabb animációs filmje. A látványos és nagyszabású amerikai családi film kedves állatfigurákkal állít görbe tükröt az akciófilmek elé. A film rendezője, Ross Venokur előzőleg nagy sikert aratott a Bűbáj herceg és a nagy varázslat című animációval. Az alkotók olyan családi és animációs világsikereket jegyeztek korábban, mint a Shrek-mozik, a Roger nyúl a pácban, és A Grincs. 12 éves kortól.
NOVEMBER 11., szombat
Márton-napi mulatság és piac – Római parti piac, szombaton 8:30-13:00 (ingyenes)
Márton nap alkalmából mulatságot rendeznek, emellett árusok kínálja majd portékáikat. Reggel 8 órától magyar népzenét hallhatunk, hegedű, brácsa és bőgő szólal meg a piactéren. A hagyomány alkalmából egy pásztor is ott lesz 9.00-től 13.00-ig, aki elmondja Márton történetét, libacsontból időt jósol a télre. Részletek itt.
Világjáró gyerekek: Lengyelország – Deák17 Galéria, szombaton 9:30 (ingyenes, regisztrációs)
Magas-Tátrától Varsóig bejárjuk az országot, együtt megismerjük változatos földrajzát és talán még a kontinens legnagyobb szárazföldi emlősét, az európai bölényt is megleshetjük. Részletek itt. Ingyenes, de regisztráció szükséges!
Fényből szőtt mesék: Egérke kisasszony vőlegénye – Bajor Gizi Színészmúzeum, szombaton 10:00 (regisztrációs)
Egérke kisasszonynak férjet keresnek a szülei. De vajon ki méltó hozzá? A legerősebb, a leghatalmasabb teremtmény? Ki nyeri el végül a kezét? A mese végére minden kiderül. A program elsősorban óvodás korú gyerekek és szüleik számára kínál kellemes perceket egy-egy szombat délelőtt, mely során a mesék és a muzsika világában barangolunk. Részletek itt. Belépő: 1000 Ft (3 év alatt ingyenes). Regisztráció szükséges: gidro.katalin@oszmi.hu
Barabás Miklós: A rajz mestere – tárlatvezetés gyerekeknek – Magyar Nemzeti Galéria, szombaton 10:30 és 11:15 (jegyet előzetesen vásárolni érdemes)
Gondolán, vitorlás hajón, szekéren, és szamárháton is utazunk Barabás Miklós kiállításán festmények, rajzok és akvarellek segítségével. Utána virágnyelven szerelmes üzenetet küldhetünk, lakodalomba csöppenhetünk és a 19. századi Budapesten Petőfi Sándorral is találkozhatunk. A 6-9 éves korosztályt 10:30-tól a 10-13 éves korosztályt 11:15-től várják a programon. Részletek itt. Jegyár: programjegy: 1000 Ft/gyermek. A kísérők kizárólag az időszaki kiállításra váltott kedvezményes kísérőjeggyel vehetnek részt a programon (2100 Ft/fő).
Márton nap szokások és hagyományok nyomában – családi nap – Ócsa, Tájház, szombaton 10:30-13:30 (regisztrációs)
A Márton napi liba témát járják körbe, népi játékokkal, mesével, dallal és egy kis alkotással készülnek a Tájházban. A program jó része fedett, meleg helyen zajlik, de azért a gyerekeket érdemes az időjárásnak megfelelően, rétegesen öltöztetni. A meseműhely foglalkozás 6-12 éves korosztály számára a legideálisabb, de kisebbek is részt vehetnek szülői segítséggel. Részletek itt. Jegyár: 1650-2300 Ft.
VAKOND GÁLA ÉS FORGATAG – FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT, SZOMBATON
A Vakond Gála és Forgatag a Vadonleső Program Év Emlőse kezdeményezésének hagyományos év végi záróeseménye. Idén a vakond kapta a főszerepet, az egész gála róla fog szólni. A természetvédelmi forgatagon számos természetvédelmi szervezet valamit a nemzeti park igazgatóságok hozzák el a természetismereti játékaikat, amikkel értékes nyereményeket nyerhettek. Részletek itt. Állatkerti belépővel látogatható!
MÁRTON-NAPI MÉTA MATINÉ – NÉPRAJZI MÚZEUM, SZOMBATON 10:30-12:00
A választásaink alakítják sorsunkat. Márton-nap alkalmából megkeressük Szent Márton történetének kellékeit, és kiválasztjuk a fényképek közül a legenda szereplőit a ZOOM kiállításban. Ezután elképzeljük a történet egyéb lehetséges variációit is, így értelmezzük döntéseink következményeit. Szent Márton történetét rajzokkal, játékkal elevenítik fel, amit egy Márton-napi táncos mulatsággal zárnak. Részletek itt. Jegyek: gyermekeknek és felnőtteknek: 2000 Ft/fő.
Márton-nap – Miamor Rómaim, szombaton 10:30-tól
Kapcsolódjatok ki 11 órától az élőszereplős Ludas Matyi gyermekszínház előadáson, készítsétek el Márton napi lámpásotokat a fedett-fűtött télikertben (17 órától felvonulás is lesz) és csússzatok egy nagyot a koripályán. A kézműves foglalkozások és a játszótér ingyesen látogathatók! Részletek itt. Jegyárak: 2500-3500 Ft.
Lenvirág Családi Nap – erdei boszorkánykonyha – Pilisszentiván. Pilisi Len Látogatóközpont, szombaton 10:00-14:00 (regisztrációs)
Az őszi erdő megannyi kincset rejt. A családi napon egy kis időre boszorkányokká és varázslókká válhattok, az erdei festőnövényekkel és gyógynövényekkel ismerkedhettek. A program tartalmazza a NATURA 2000 bemutatóhely megújult modern interaktív kiállításának megtekintését, és az őszi erdő kincseinek felhasználásával különleges kézműves foglalkozásokat. Előzetes bejelentkezés szükséges! Részletek itt. Jegyár: 1100-1700 Ft.
ÖRÖM-HANG-ÁR ZENEI ALKOTÓMŰHELY: ECC, PECC KI LEHETSZ? – Magyar Zene Háza, szombaton 11:30
A foglalkozás egy interaktív, komplex zenei foglalkozás óvodásoknak a művészetterápia eszközeivel. Zene, ritmus, játék, mozgás egységében, állatok bőrébe bújva ismerkedünk meg alapvető érzelmeinkkel. Nonverbális eszközökkel, közös játékban, improvizációban, “zenét játszva” ismerjük meg magunkat, illetve egymást. 3-6 éveseknek. Részletek itt. Jegyár: 2600 Ft.
Márton-nap – Tündérkert, szombaton 14:00-19:00 (regisztrációs)
Libatoll kézműves műhely (lámpás és libuska készítés); állatsimogató a mókus és nyuszi lakta nagy kertben; Márton-napi Libatotyogó Zenebölcső; ARANYALMA PÁROS; hangszersimogató, 17:30-tól lámpás felvonulás. Részletek itt. Gyermek jegy: 1500 Ft/fő; felnőtt jegy: 2000 Ft/fő; családi jegy: 5500 Ft (2 felnőtt + 2 gyerek).
Ingyenes családi programok – Veszprém, Pannon Köztér, szombaton 9:30 és 14 órától (ingyenes, regisztrációs)
INTELLIGENS TÁJAK – Régiófejlesztés a kultúrtáj menedzsment eszközeivel címmel tartanak a hétvégén konferenciát Veszprémben.
A rendezvényt ajánlják mindazoknak, akik tenni szeretnének a Balaton-felvidéki régió jövőjéért és nyitottak arra is, hogy más térségek gyakorlataiból tanuljanak. Az eseményhez gyerekprogramok is kapcsolódnak szombaton 9:30-tól a Design és Egészség Modell (DEMO) Egyesülettel ötletelhettek Veszprémről. Részletek itt. Regisztráció itt.
Mesehősök növényei: Liba-nap – Füvészkert, szombaton 10:00 és 11:15 (regisztrációs)
Téma: Márton nap, libás mese, libás növények. A program célja, hogy közelebb hozza a gyerekeket a természethez. A közös kertészkedés olyan gyerekkori élmény, amire mindig emlékezni fognak. A beltéri helyszín a főbejárattól balra levő épületben van. Részletek itt. Elővételben 2500 Ft/gyerek; az esemény előtti 24 órában 3000 Ft/gyerek. A Füvészkertbe a felnőtt kísérő belépőjegy megvásárlásával tud bemenni. A foglalkozások két részből állnak: 1. keresgélős séta a Füvészkertben, növényismertetéssel. 2. hazavihető növény ültetése, gondozási tanácsok.
Finy Petra: Almáspite könyvbemutató – Pannka Part, szombaton 11:00
Szeretettel meghívnak minden kicsit és nagyot Finy Petra Almás pite című könyvének bemutatójára a PannKa Partba. A szerzővel Rényi Ádám fog beszélgetni, Kárász Eszter énekel majd, Bata István pedig kíséri. Részletek itt.
Márton-nap – Cinkotai Tájház, szombaton 15:30-tól
Mindenkit szeretettel várnak szombaton a Márton napi rendezvényre a Cinkotai Tájházba. Őszi- népi játszóházzal, lámpáskészítő műhellyel, tökleves kóstolóval, sütödével és Márton napi lámpás felvonulással, libakereséssel készülnek. Részletek itt. Jegy: 2000 Ft/fő. A „mesélő tájház” programsorozat előadásai: 15:30;16:30;17:30. Mesejegy ára: 1500 Ft/fő. Jegyek elővételben a KHEK székhelyén (1165 Bp. Veres Péter út 155-157.) kaphatók H-P 8-16 óráig.
Szent Márton felvonulás – Budapest, Deák tér, szombaton 17 órától (ingyenes)
Az eseményen „Szent Márton” lóháton fogja vezetni az őt követő, gyerekekből és felnőttekből álló lampionos menetet, amelyet rézfúvószenekar kísér majd. A menet útvonala: Deák Ferenc tér (gyülekezés és indulás a templom előtt) – Deák Ferenc utca – Vörösmarty tér – Váci utca – Duna utca – Ferenciek tere – Károlyi utca – Egyetem tér (záróesemény). Lámpást vigyetek! Részletek itt. Ingyenes!
NOVEMBER 12., vasárnap
AZ ÜVEGHEGYI KIRÁLYLEÁNY MESEÖSVÉNY – KECSKE-HEGYEN, VASÁRNAP DÉLELŐTT (REGISZTRÁCIÓS)
Az őszi erdő legszebb ruháját vette fel és újra a természetbe hív. A Bailavidrum meseösvényen az üveghegyi királyleány története elevenedik majd meg. Utunk során találkoztok majd királyokkal, királyleányokkal, átkelhetünk majd a Tenger-szigetre, és ha ügyesek vagyunk, talán még az Üveghegy tetejére is feljuthatunk. Két kilométeres túra vár rátok a Hármashatár-hegy részét képező Kecske-hegyen. Lesznek széles turistaösvények és titkos erdei csapások is, babakocsi helyett a háti hordozó használatát ajánlják. Részletek itt. Jegyár: 2500 Ft, regisztráció szükséges!
Csoda családi nap – Csodavár, vasárnap 9:30-tól
10:30-tól fellép a Kiskalász zenekar, 12 órától a szülőket várja egy beszélgetés, 13 órától Gyermekmeditáció lesz Nagy Rebeka Noémivel, majd 16 órától tini disco. Emellett kutyaterápiás foglalkozás, akadálypálya, kézműves foglalkozás és a játszóház is vár rátok. Részletek itt. Jegyárak: egésznapos 9:30-19:00 – Felnőtt: 2490 Ft, Gyerek: 1990 Ft, Családi: 7990 Ft; félnapos – Felnőtt: 1990 Ft, Gyerek: 1290 Ft, Családi: 5990 Ft.
Boszi buli a Rutkai Bori Bandával – Budapest Jazz Club, vasárnap 11:00
Várják a jelmezes manókat, boszikat, mágusokat, űrlényeket, hogy együtt bulizzanak a Banda elvarázsolt koncertjén. Boszivacsit főznek Hecsedlivel, Mesevárat építenek Manó apóval, ufóváró körtáncot járnak és űrdöngölnek a kozmosz aprajával és nagyjával. A felnőtt füleknek is kedvező, dzsesszes, diszkós, funky-s dalok, Bori humoros, vidám dalszövegeivel társulnak. Bori színpompás festményillusztráció a mozivászonra kivetítve fokozzák a mesebeli hangulatot, horgolt bábjai pedig életre keltik a dalszereplőket. Részletek itt. Jegyár: 3500 Ft.
WAMP – Néprajzi Múzeum, vasárnap 10:00-18:00 (ingyenes)
A WAMP Design vásáron magyar tervezők mutatkoznak be saját tervezésű, kisszériás termékeikkel, legyen az ruha, ékszer, kiegészítő, lakberendezési tárgy, fotó vagy akár gasztronómiai finomság. Ez alkalommal a Néprajzi Múzeumban lesz a vásár, ingyenes belépéssel várnak benneteket a 2. emeleti rendezvényteremben. Részletek itt.
Hacukaland – Márai Sándor Művelődési Ház, vasárnap 16:00
Mi történik akkor, ha nagyon álmosak vagyunk és hiába szeretnénk felkelni, a testünk visszahúz az ágyba? Mit tegyünk, ha a nadrág két szára sehogyan sem akar a két különböző lábunkra csúszni és a pulóverünk mindig leugrik a hátunkról? A cipőink önálló életet kezdenek élni, a zoknik a lábunk helyett a kezünkre másznak, a fésű beleakad a hajunkba és a szoknya sem akar a helyén maradni. Az idő pedig úgy szorít, mint egy szűk pizsama. Indulni kellene a óvodába… Ez nem egy átlagos reggel. Ez egy Hacukaland! Ajánlott korosztály: 3-9 év. Részletek itt. Belépő: 1500 Ft, családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek) 4500 Ft.