Múzeumok Éjszakája – nem csak felnőtteknek!
Igazi családi programmá válik idén a Múzeumok Éjszakája június 25-én, szombaton, ugyanis a résztvevő intézmények nagy része gyerekprogramokkal is várja a látogatókat az ország legnagyobb kulturális rendezvényén. Hasznos információkat és 10 kedvenc programunkat gyerekkel is megtaláljátok összeállításunkban.
Ezen az Éjszakán így nem csak a felnőttek, hanem a legkisebbek is részesei lehetnek a legnagyobb múzeumi kalandnak, ők is megismerhetik, hogy milyen az, amikor más arcát mutatva kitárja kapuit egy, a hétköznapokban talán kevésbé izgalmasnak tűnő gyűjtemény.
Országszerte több mint 400 intézmény csaknem 2200 programot kínál az idei, június 25-ére meghirdetett Múzeumok Éjszakáján.
A Múzeumok Éjszakája hivatalos programjai 18 órakor kezdődnek, de a gyerekeknek szóló programokat ennél korábbra szervezték az intézmények. Lesz olyan múzeum, ahol már délelőtt várják a gyerekeket, de délután négy órától a helyszínek nagy részén zajlik majd a legifjabb generációt becsalogató esemény.
Az intézményekben kézműves foglalkozással, színházi előadással, koncerttel várják a gyerekeket, a Magyar Nemzeti Galériában például Minta Pinty koncert, és Színek meséje címmel gyereknek szóló tárlatvezetés várja a legkisebbeket. A Magyar Nemzeti Múzeumban a Hősök, felfedezők, újítók tematika jegyében Kerti hőstalálkozóval, valamint Hőstörténeti mesés foglakozással csalogatják a gyerekeket a múzeumba. Az Elektrotechnikai Múzeum készségfejlesztő foglalkozásokat szervez szombat délutánra, itt vasúti modellek készülnek majd, de elektrotechnikai puzzle, lámpafestés és izgalmas elektrotechnikai kísérletek is szerepelnek a programban. Az Aquincumi Múzeum állatcsontkirakóval, a Budapesti Történeti Múzeum Családi órásszínezővel, a Csodák Palotája „rázós kísérletekkel” várja azokat, akik gyerekekkel indulnak neki a Múzeumok Éjszakájának. A Holokauszt Emlékközpontban „Zsidongó” címmel kifejezetten zsidó vallásra jellemző játékokat szerveznek, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban pedig koreai kézműves technikákat sajátíthatnak el a gyerekek.
A Múzeumok Éjszakája Nivó-díj pályázatán közönségdíjas miskolci Herman Ottó Múzeumban a legfiatalabbakat a Színezd újra! felhívással várják, itt a gyerekek segítségével klasszikus festmények bújhatnak új köntösbe, míg a szintén Nívó-díjas Kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjtemény által meghirdetett Buborékok éjszakáján azt is kipróbálhatják a legkisebbek, hogy mekkora szappanbuborékba férnek bele. Az esztergomi Duna Múzeumban stílusosan a vizek hősei várják a legkisebbeket, akik játékos mesterségpróbákon vehetnek majd részt a Múzeumok Éjszakáján.
10 kedvenc budapesti programunk gyerekekkel:
Aeropark – 1185 Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Június 25-én, szombaton az Aeroparkba látogató gyermekek a Tu-134 repülőgép fedélzetén részt vehetnek interaktív tanfolyamon, melynek keretén belül vezető légiutas-kísérőtől megtanulhatják és ki is próbálhatják a biztonsági bemutató megtartását, a tálcák felkészítését és az utasok kiszolgálását. Sok izgalmas programmal, szituációs játékokkal és meglepetéssel készülnek a kisebbeknek, este 6 órától hajnali 2-ig tartanak majd nyitva.
Csodák Palotája – 1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43
Egy este a Csodák Palotájában, ahol látványos és közérthető módon ismerkedhetnek meg a látogatók az elektromosság, a hőtan és mechanika alaptörvényeivel valamint a fizika csodálatos és meghökkentő világával!
House of Houdini – 1014 Budapest, Dísz tér 11.
Az újonnan megnyíló House of Houdini Európa első és egyetlen múzeuma, mely Harry Houdininek, a legendás szabadulóművésznek állít emléket. A kiállításban láthatóak Houdini eredeti tárgyai és kellékei, a múzeum miniszínpadán pedig az ország legtehetségesebb, fiatal bűvészei élő bűvészműsorral szórakoztatják a közönséget.
Katasztrófavédelem Központi Múzeuma – 1105 Budapest, Martinovics tér 12.
Ezen az estén 17 órától bemutatják az előkocsis mozdonyfecskendőt. A bakon két tűzoltó – a laktanya körül szállítja a program vendégeit egész este. A kiállított muzeális járművek kizárólag a Múzeumok Éjszakája programon tekinthetők meg, emellett tűzvédelmi teszt, labirintus játék, színezés, puzzle, gyerekméretű sisak-és tűzoltó egyenruha várja a legkisebbeket.
Magyar Mezőgazdasági Múzeum – 1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár
Időutazás a századforduló Magyarországába! 120 évet utazhattok vissza az időben, s a millenniumi kiállítás idején barangolhatjátok a Vajdahunyadvárat. Megelevenedik a korabeli Városliget mutatványosokkal, táncosokkal, s mivel ez a Szent Iván éj, ezért a tűzugrás és tűzijáték programja sem maradhat ki. Emellett a legkisebbeket erdei élménypályával, kiállításokkal, játékokkal, bábelőadással is várják.
Magyar Nemzeti Galéria – 1014 Budapest, Szent György tér 2.
Ezen az estén a Magyar Nemzeti Galéria épületében életre kelnek a színek! Akár csak egy kaleidoszkóp képei, sokszínű és formabontó magyar egyéniségek váltják egymást az este folyamán. 17 órától a MintaPinty zenél majd és lesz tárlatvezetés is gyerekeknek.
Mesemúzeum – 1013 Budapest, Döbrentei utca 15.
Mesehősök 7 próbája, tabáni kalandpálya Lackfi Jánossal és a Kompánia Színházi Társulattal, a Cellux Csoport foglalkozása, beszélgetés Berg Judittal a Rumini kapitány című legújabb regényéről és még sok minden más ezen a délutánon és estén a Mesemúzeumban.
Műszaki Tanulmánytár – 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 10.
Ezen az éjszakán a Műszaki Tanulmánytár a steampunk, a „viktoriánus dizájn” helyszíne lesz: zakatoló gőzgépek, kattogó fogaskerekek, újragondolt 19. századi divat, anakronisztikus elképzelések, Jules Verne víziói elevenednek meg. Különleges találmányok és a technikatörténet rejtélyei kerülnek a középpontba, a gyerekeket időgép, keresőjáték és alkotóműhely várja.
Óbudai Múzeum – 1033 Budapest, Fő tér 1. (bejárat a Szentlélek tér felől)
A múzeumok Éjszakáján már látogatható Budapest újonnan nyíló egyetlen állandó játéktörténeti kiállítása város tematikát követve mutatja be Magyarország 1990 előtti emblematikus polgári játékait a babáktól az Anker építőkockákon keresztül a Märklin vasútig. Emellett Magyar népmesék a Fantáziamalom Családi Színház előadásában, Borarti for kids – Játsszunk várost! foglalkozás és tárlatvezetések várnak rátok.
PIM – 1053 Budapest, Károlyi u. 16.
16 órától Bodrogi Gyula tárlatvezetése a Sárkányok mindig lesznek című kiállításban, majd sárkány készítés és reptetés, közösségi sárkányfestés és sárkányidézés, hősképző, kiállítások és koncertek várnak rátok a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Hasznos infók:
- A budapesti Múzeumok Éjszakája belépőjegy-karszalagok megvásárolhatók a programban résztvevő budapesti múzeumokban és helyszíneken, illetve a BKK jegypénztáraiban. Vidéken belépőjegyek az adott múzeumban vásárolhatóak.
- Budapesten a felnőtt karszalag 1500 Ft-ba, a gyermek (érvényessége 6-18 éves kor között) karszalag 600 Ft-ba kerül. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes.
- A karszalaggal rendelkező látogatók igénybe vehetik a Múzeumi buszjáratokat és a Múzeumi elektromos kisautókat.
- A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít az ország bármely belföldi állomásáról Budapestre, Debrecenbe, Nagykanizsára, Szegedre, Szombathelyre, valamint Kecskemétre mint kiemelt helyszínre azoknak, akik vonattal utaznak a Múzeumok Éjszakája 2016. június 25-én estétől másnap hajnalig tartó rendezvényeire.
- A Múzeumok Éjszakája programja 2016-ban is elérhető mobiltelefonra optimalizálva is. A mobil alkalmazás a rendszeresen frissülő programokkal már letölthető innen.
- Az esemény részletes programja itt, Fb oldala pedig innen érhető el.
Nézzétek meg legújabb budapesti válogatásunkat, kedvenc teraszos helyeinket, a legújabb kalózos játszótér beszámolónkat, illetve Budapest környéki kirándulós ötleteinket is. A hétvégi ajánlókat mindig itt olvashatjátok (csütörtökönként frissítjük). Érdemes az Ingyenes és Helyszínek rovatunkat böngészni, hiszen mindig találhattok ott is jó ötleteket. A legjobb programokért látogassatok el weboldalunkra és közösségi oldalunkra! Hírlevelünkre itt tudok feliratkozni. Tartsatok velünk ezen a nyáron is!