Megnyílt a RepTár, hazánk legújabb és egyik leginteraktívabb múzeuma – Itt jártunk

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Reptár Szolnoki Repülőmúzeum

2016 szeptemberében nyitott meg a szolnoki RepTár, Közép-Kelet-Európa egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhelye, amely egy igazán XXI. századi múzeum rengeteg interaktív elemmel és érdekességgel. Már több alkalommal jártunk náluk, de még biztosan visszatérünk. Érdemes megnézni valamelyik hétvégén vagy akár a nyári szünetben is.


A múzeum bejáratát az Indóháznál találjátok, amely egyben Magyarország legrégebbi vasútállomása. Az épületet szépen felújították, ugyanakkor megtalálható itt minden modern eszköz is, amely egy ilyen témájú múzeumhoz passzol. Az emeleten 1914-től egészen 2015-ig ismerhetitek meg a repülés történetét magyar és külföldi vonatkozásban egyaránt.

reptar_0296

A tágas galériás Hangár a múzeum fő kiállítótere. Ide kerület azok a gépek, amelyek koruknál, ritkaságuknál vagy gyártási technológiájuknál fogva különösen védett értéket képviselnek (vászonborítású repülőeszközök, különféle hajtóművek, fegyverzeti rendszerek).

reptar_0197

20160914_173406

Az itt található videófal mozgóképekkel teszi látványosabbá a repülőgépek bemutatását, de emellett készíthettek érintőképernyős monitorokon saját repülőigazolványt (ez a szolgáltatás jelenleg fejlesztés alatt áll és nem üzemel), küldhettek régi képeslapot ismerősöknek. Ezen a részen két repülőbe is beülhettek, ahol fotót készítenek, melyet szintén megoszthattok az ismerősökkel.

reptar_0156

A nagyobbaknak ajánljuk a galérián található a MiG-29 szimulátor-parkot (ide szükséges időpontot kérni, 10 éves kor felett használható), amely a valódi repülés élményét nyújtja, és nem csak gyerekeknek ajánlott. Innen nyílik a 4D mozi területe, amely 4D technológiával, VR szemüvegekkel és mozgó székekkel vár benneteket (120 cm felett ajánlott, illetve azoknak, aki bírják a gyors irányváltásokat). A múzeum emellett repülőgép roncsok gyűjteményével is büszkélkedhet, és nagyon izgalmas, hogy mindegyik gépnek le van írva a története, illetve hogy hol és mikor találták meg.

reptar_0200

A kiállítótér alsó szintjén találtok még  repülőgépeket, helikoptereket, repüléstörténeti emlékeket, hajtóműveket, üléseket és légcsavarokat is. A épületből kiérve kezdődik a szabadtéri repülőgéppark, ahol szintén sok időt töltöttünk. A helikopterek és repülőgépek mellett a terület távolabbi részén kapott helyet a légvédelmi kiállítóhely, amely folyamatosan bővül majd, a Zsámbéki Repülőbázis anyaga is ide került. A gépek mellett leírásokat is találunk, illetve képernyők segítik az érdekességek felfedezését.

reptar_0003

20160914_164135

Ha a látogatás közben szívesen mozognátok egy kicsit, erre is van lehetőség. A nagyobbakat katonai akadálypálya várja, amely a bátorságot, erőt és állóképességet, valamint logikai készséget egyaránt próbára teszi. Többek között kúszófolyosót, függő drótkötélhidat, mászólétrát, hálókat, alagutat és sötét labirintust is kialakítottak.

reptar_0137

reptar_0123

A kisebbeknek pedig egy tematikus játszótér készült, ahova a klasszikus játszótéri játékok mellé bekerültek speciális hinták, forgók, drótkötél-pálya, és a játékokon, sőt a gumilapokon is repülők, helikopterek köszönnek vissza. A kisebbeknek készült részén napvitorlák is vannak, mert a területen nincs fa.

20160914_174608

Amit érdemes még tudni:

A Reptár egy igazán interaktív múzeum, rengeteg megfogható, kipróbálható dologgal, helyben bérelhetek tabletet, valamint okostelefonra letölthető alkalmazásuk is van, amely segít a repülőgépek megismerését.
Néhány szolgáltatás (repülőgépben fényképezkedés, szimulátor) kredites rendszerrel működik.
A helyszínen találtok egy jó éttermet és egy kávézót is, illetve az ajándékboltban pólót, játékot, kulcstartót, egyéb repülős ajándék- és emléktárgyakat, vásárolhattok.
Úgy számoljatok, hogy érdemes 3-4 órát eltölteni a múzeumban, ha minden meg akartok nézni és kipróbálni, de akár egész napos programnak is remek.
A jegyárakat itt találjátok. Hétköznap olcsóbb a belépés, és érdemes családi jegyet vásárolni, 6 éves kor alatt ingyenes!
Cím: 5000 Szolnok, Indóház út 4-6.
Nyitva tartás: K-V 10:00-18:00, hétfőn zárva

NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG:

Rubik Góbé
Id. Rubik Ernő repülői pilótagenerációkat szolgáltak ki, a konstruktőr tevékenysége elválaszthatatlan a magyar repülés történetétől. Góbé repülője – mely a RepTár hangárjában is látható – adja a mai napig a magyar vitorlázórepülés gerincét.

Jak-11 Ölyv
A RepTár hivatalos emblémájában is megjelenő oktatógép a magyar légierő legfontosabb kiképzési célokra alkalmazott típusa volt az 1950-es években.

Il-2 Sturmovik
A kiállított roncsot 1999. április 4-én találták meg a balatoni halászok… a ritka csatarepülőgép akkor már 55 éve feküdt háborítatlanul a magyar tenger fenekén. Valódi haditechnikai kuriózumként felbecsülhetetlen értéket képvisel: bár a típusból mintegy 36 000 példány épült, mindössze tíz példány maradt fenn az utókor számára.

Mi-8
A közepes szállítóhelikoptert fontos személyek szállítására alkalmazták bel- és külföldön. A legjelentősebb művelet II. János Pál pápa látogatásainak biztosítása volt egy ún. párnás változattal.

MiG-21 Cápeti I. (sárga)
A rosszfiú szerepében harcoló, látványos festést viselő Cápeti I. a világ egyik leghíresebb MiG-21 vadászgépe. A repülőgépet titokban festette át a személyzet; a parancsnoki szinten nem engedélyezett dekorációs munka kis híján fenyítést vont magával, de a különleges show-festéssel ellátott vadászgép hangos sikert aratott a külföldi delegációk körében, így végül elmaradt a büntetés.

Fotók: RepTár, Minimatiné

Ha nem szeretnétek lemaradni a legjobb programokról és válogatásokról, érdemes feliratkozni hírlevelünkre itt, és csatlakozni Fb oldalunkhoz.