A legsikeresebb gyerekelőadások egy helyen
Lassan kifelé futunk a nyári szünetből, de a szabadtéri programok iskolakezdésig nem csappannak. Augusztus során is minden vasárnap 10.30-tól gyerekszínházi matinéelőadással várják a legkisebbeket a Városmajori Szabadtéri Színpadon, az esti színházi programsorozat keretében pedig egy tavalyi nagy sikerű ifjúsági előadás, a Legyetek jók ha tudtok is helyet kapott. (Hirdetés)
Nyár végéig még öt vasárnap délelőtt várják a színházzal ismerkedő korosztályt a Városmajori Szabadtéri Színpadra, ahol az ország legjobb gyerekelőadásait gyűjtötték csokorba a vakáció teljes idején át tartó gyerekszínházi matinésorozat keretében.
A sorozat eddigi előadásai rendkívül népszerűek lettek a kicsik és szüleik körében, a Városmajor fái között meghúzódó színpad időjárástól függetlenül minden vasárnap zsong az izgatott zsivajtól. Aki eddig kihagyta volna, még bőven van ideje bepótolni, ugyanis a nyár utolsó hónapja sem szűkölködik nagyszerű gyerekelőadásokban.
Július utolsó vasárnapján az ország egyik legnevesebb bábszínháza, a pécsi Bóbita Bábszínház látogat el a Városmajor színpadára, hogy egy klasszikus Grimm-mese bábfeldolgozását adják elő. A vándorlegény és csodaeszközeinek történetét felelevenítő Terülj, terülj asztalkám! négy éves kortól ajánlott.
Augusztus 7-én, a klasszikusok terepét kicsit elhagyva Győri Péter új, Panka és a Mumus című mesejátékát mutatja be a Turay Ida Színház. Az előadásban Panka és újdonsült barátai nyomoznak az állítólagos Mumus után, aki elviszi őket, ha rosszul viselkednek…legalábbis a felnőttek szerint. Titkokkal teli rejtelmes padlás, félelmek és a gyermeki lélek tisztasága jelenik meg a 70 perces darab során.
A Rumini nagy sikere után augusztus 14-én ismét a Városmajorban köszönthetjük a neves Kabóca Bábszínház előadását, ezúttal a népmesék ihlette Az égig érő paszulyt. A feszes ritmusú előadásban a színészek közvetlenül a gyerekeket szólítják meg, de a felnőtt nézők is jól szórakozhatnak a látványos kalandok során.
Augusztus 21-én A császár új ruhája című interaktív mesejátékban a hiúság és a külsőségek által eltorzult embert mutatja be a Gergely Theáter, a klasszikus mese aktualizált változatában.
A nyári matinésorozat egy minden gyerek által ismert örök kedvenc, a Jancsi és Juliska kivételes feldolgozásával zárul augusztus 28-án. A leleményes testvérpár szeretetéről és összetartásáról szóló örök érvényű történetet azonban most soha nem látott-hallott módon mutatják be. A sokoldalú és a világ legkülönbözőbb pontjain is számos díjjal jutalmazott kortárs zeneszerzőnő, Meskó Ilona, valamint Lukácsházi Győző közös mesejátékot írt a gyerekeknek. A rengeteg humorral átszőtt előadás nemcsak új oldalát mutatja meg a történetnek, hanem szinte észrevétlenül be is vezeti a gyerekeket a nagyon ijesztőnek hangzó „kortárs zene” és ezen keresztül a klasszikus zene birodalmába.
A legkisebbeknek szóló programból tehát továbbra is bátran szemezgethetnek az érdeklődők, de a nagyobbak sem maradnak színház nélkül. Augusztus 16-án, kedden 18 órakor a tavalyi hatalmas siker után közkívánatra idén is látható az örökké kísértő gonosz és a jószívű Fülöp atya pártfogása alatt álló Cirifischio története. A Legyetek jók, ha tudtok zenés előadás – miként a gyönyörű és közismert olasz film – remek és elgondolkodtató kikapcsolódást ígér az egész család számára!
A gyerekszínházi előadások vasárnaponként 10.30-kor kezdődnek a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Legyetek jók, ha tudtok című előadás 18.00-i kezdettel lesz látható!
További információk: www.szabadter.hu/gyerekeloadas