12 hangoskönyv gyerekeknek – kedvenc meséink

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ebben az összeállításunkban 12 olyan hangoskönyvet gyűjtöttünk össze az óvodás és alsó tagozatos korosztálynak, amelyeket sokszor magunkkal viszünk, ha 1 óránál többet utazunk autóval, vagy egy kis nyugalomra vágyunk. 12 hangoskönyv gyerekeknek sok-sok humorral, kalanddal és segítő történettel.

ÓVODÁSOKNAK

Autósmesék – igazi autók, játékautók, kukásautók, versenyautókról szóló mesék kortárs szerzőktől

Először könyv változatban ismertünk meg az Autósmesék gyűjteményt, de mikor láttuk, hogy hangoskönyv formában is kapható, akkor nagyon megörültünk. A hangoskönyvben szerepelnek igazi autók, játékautók, kukásautók, versenyautók, érző és gondolkodó autók, – egy a lényeg: minden mesében az AUTÓ áll a középpontban, és az autó nem egyszerűen egy jármű, hanem társ, játékszer, érző családtag, barát, vagy varázseszköz. Mácsai Pál előadásában hallgathatjátok meg Berg Judit, Lackfi János, Lőrincz Judit Lívia, Czigány Zoltán, Dragomán György és Kocsis Péter történeteit. Elérhető itt.

Bárány Boldizsár – egy jól bevált klasszikus

Nekünk még kazetta formájában volt meg, most pedig újra kiadták Szabó Magda veres meséjét ezúttal Kubik Anna előadásában.  Atmoszférateremtő erejével, sziporkázó ötleteivel, játékos rímeivel, kivált pedig a jó és rossz küzdelmének példázatos ábrázolásával a Bárány Boldizsár régóta az „alapmesék” közé tartozik. Elérhető itt.

Leszel a barátom? – ovis hétköznapok

Leszel a barátom? – kérdezi teljes természetességgel az óvodában egyik gyerek a másiktól. Leszek! – hangzik a vidám válasz, és már mennek is együtt a homokozóba, a mosdóba, a babaszobába. Vadadi Adrienn ovis meséi ezekről az apró élményekről, erről a nagyon fontos három-négy évről mesélnek. Az alvásról és nemalvásról, evésről és válogatásról, barátnőkről és magányról, babázásról és építésről, vicces óvó bácsiról és nagyívű szökési tervről, rosszalkodásról és megbocsátásról. Egyszerűen, kedvesen, humorral és megértéssel. Akár most megy oviba a gyerekünk, akár ott tölti már a mindennapjait, ez a hangoskönyv neki és róla szól, és minden percébe bele tudja élni magát! Elérhető itt.

Zog, a sárkány + 7 másik mese – igazi kedvencek Julia Donaldsontól és Axel Schefflertől

Julia Donaldson és Axel Scheffler verses meséi rendkívül népszerűek az egész világon, és az elmúlt években a Pagony Kiadó jóvoltából a magyar közönséget is meghódították. Most mini-hangjátékok formájában is találkozhatunk Zoggal, a szorgalmas sárkánnyal, Pikóval, a nagyotmondó kishallal vagy Zab Bencével és Rozs Rékával, a szerelmes madárijesztőkkel. A CD-n még hallható a Macskazene, A bandita patkány, Az öt csúfság, Kvirtek és kvartok Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Fesztbaum Béla, Gryllus Dorka, Györgyi Anna, Gyabronka József, Mikó István, Ónodi Eszter, Papp János, Pogány Judit, Scherer Péter, Vida Péter előadásában. Elérhető itt. Ha szeretitek a szerzőpárost, akkor érdemes a Graffaló + 6 másik mese hangoskönyvet is beszerezni!

Kuflik hangoskönyv 1. és 2. – mesés utazás az elhagyatott rétre

Dániel András nagy sikerű KUFLIK könyvsorozatából két hangoskönyv is készült! Az első és második kiadvány többek között az alábbi meséket tartalmazza: Kuflik a hóban című mesekönyv második meséje, Kuflik és a mohamanyi, Kuflik a láthatalan réten, A világ első kuflizenekara, Tengerre, Kufilk!, Sose együnk gombát reggelire, A kuflik és a nagy eső, Jó éjszakát, kuflik! A mesélő természetesen Scherer Péter. Elérhető itt.

Hisztimesék és Meseleves – segítő mesék Berg Judittól

Hisztizik a gyerek – nem akar öltözködni, ebédelni, vagy éppen csak fel szeretné hívni magára a figyelmet. Nem eszik a gyerek. Finnyás. Akármit főz, akármit mond az anyukája, nem eszik, vagy eszik ugyan, csak éppen az egészséges ételeket képtelenség belediktálni: se zöldség, se gyümölcs. A mesék válsághelyzetben születtek: síró-rívó, hisztiző kisgyerekei megnyugtatására találta ki őket a szerző. A kedves, rövid kis történetek a mindennapok apró, de sokszor megoldhatatlannak tűnő nehézségeit segítenek áthidalni az apróságoknak és szüleiknek. Szuper segítő mesék az óvodás korosztálynak. Elérhető itt.

Mazsola sorozat – generációk kedvence

Bálint Ágnes humoros, vidám meséi több generáció kedvence. Mindhárom kötet elérhető hangoskönyv formájában is Nagy-Kálózy Eszter előadásában: Mazsola, Mazsola és Tádé, Megint Mazsola.

ISKOLÁSOKNAK

Helka trillógia – a Balaton elfeledett mítosza

Helka legendája a Balaton elfeledett mítoszai közé tartozik. A fantasy határát súroló, humoros kalandregényében Nyulász Péter számtalan utalást és információt rejtett el. Ismerd meg őket, és döntsd el: elhiszed-e, hogy valaha tündérek, hercegek, hercegnők, varázslók és manók lakták a mindannyiunk szívében helyet kapó Balatont! A trillógia mindhárom részét érdemes elolvasni, de utazás közben is jó program. Elérhető itt.

Gerald Durell hangoskönyvek – fontos mondanivaló, kalandos utazások

Legnagyobb kedvenceink Durell hangoskönyvek, különös tekintettel a Léghajóval a világ körül és az Léghajóval a dinoszauruszok földjén. Ha hosszabb útra megyünk, biztos, hogy magunkkal visszük valamelyiket. Viccesek, tartalmas mondanivalóval, és abszolút lekötik a gyerekeket. Biztos, hogy Durell többi hangoskönyvét is beszerezzük majd, de könyv formájában sem hiányozhatnak a polcokról. Reméljük, hamarosan kiadják újra könyvként is, antikváriumokban még fellelhető néhány példány.

Pál utcai fiúk – az izgalmas kötelező

Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Molnár Ferenc világhírű regénye, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül mutatja be, napjainkra mit sem vesztett varázsából: a világon mindenütt érthető és átélhető, több mint száztíz évvel első megjelenése után is friss és érdekes. Készült belőle némafilm és hangosfilm, közel két tucat nyelvre fordították le, és több országban kötelező vagy ajánlott olvasmánnyá tették. Hangoskönyv formájában is elérhető Vecsei H. Miklós előadásában. Elérhető itt.

A szomjas troll – Varró Dani rímes mesefolyama

Mi van a Maszat-hegyen túl? Varró Dániel újabb verses mesefolyama szerint a zord fjordok világa, ahol a skandináv és kelta folklór jellegzetes alakjai élnek: trollok, mocsári goblinok, orkok, hableányok és hablegények. Izgalmas, eseményekben és szójátékokban gazdag világ elevenedik meg előttünk. Mácsai Pál nagyszerű előadásában hallhatunk egy troll-legendát, egy finn minieposzt és egy Andersen-paródiát is. Elérhető itt.

Roald Dahl klasszikus könyvei

Matilda, A barátságos óriás, Charlie és a nagy üveglift, Charlie és a csokigyár…A kalandos történetek biztos, hogy lekötik majd a gyerekeket és felnőtteket egyaránt utazás közben.

Nézzétek meg Könyv rovatunk további ajánlóit is!

Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.