8 nyárindító fesztivál júniusban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

8 nyárindító fesztivál, ahol minden korosztály találhat magának programot. Művészeti és könyves fesztiválok, csodaszép helyszínek és szuper események a Pilisben, a Dunakanyarban és Kapolcson, Múzeumom Éjszakája és a Kultúrkúria búcsúja is vár rátok júniusban.

Eleven Tavasz – Budapest, Bartók Béla út, június 4-6. (ingyenes)

Az Eleven Tavasz programjai egy kicsit átcsúsztak a nyárba, de ismét izgalmas gasztronómiai fogások, kulturális programok és az egész családnak szórakozást nyújtó kézműves workshopok várnak majd mindenkit a Bartók Béla Boulvardon. A sok-sok felnőtteknek szóló program mellett belehallgathatnak a gyerekek a Pagony meséibe, játszhatnak éttermeset, de lesznek még óriási buborékok, vásárok és workshopok is. Részletes program itt.

Margó Fesztivál – Városmajori Szabadtéri Színpad, június 10-13. (ingyenes)

Ha június, akkor Margó – és végre együtt, élőben! Június 10-13. között új helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon várnak benneteket, ráadásul talpig ünneplőben, ugyanis 10 évesek lettek! 4 nap, több mint 40 program, rengeteg író és költő, koncertek, felolvasások, beszélgetések, séták is várnak rátok, de nem maradnak el a kisebb és nagyobb gyerekeknek szóló programok sem. Június 13-án 15 órától lesz az Év Gyerekkönyve Díj 2021 díjkiosztója, szombaton 10:30-tól bemutatkozik Szabados Ágnes KönyvnyErő című műve, 10:45-től Kácsor Zoltánnal (Zabaszauruszok) és Tittel Kingával (Kilátók és miniszobrok) játszhattok. Szombaton 12:15-től két, kamaszoknak szóló Tilos az Á Könyvről beszélgetnek: Rojik Tamás: Árulás és Bakó Liza: Csíííz. Vasárnap 14 órától Varró Dániel Akinek az orra pisze című kötetét Kárász Eszter közreműködésével mutatja be a szerző. Részletes program itt. Tágas és levegős, ültetett szabadtéri programokkal készülnek amelyeket védettségi igazolvánnyal tudtok látogatni, illetve a maszk viselését is kérik majd tőletek.

BONDORÓ – Kapolcs, június 11-13.

Június 11 és 13. között önfeledt karneváli hangulattal, gólyalábas és marionett előadásokkal, újcirkuszi produkciókkal, továbbá artistákkal és óriásbábokkal, valamint koncertekkel és vásári portékákkal várják a látogatókat egy vidám, nyárindító hétvégére Kapolcson. A MeseKert ebben az évben is a legkisebbek birodalmaként tér vissza. Három napon át báb- és meseelőadások egész sorát kínálják itt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Érkezik Fabók Mancsi, a Dobronka Cirkusz, a Ziránó Színház, valamint a Szamárfül Projekt is. Teremtésmesét mond majd Écsi Gyöngyi, de itt lép fel Papito, az argentin bohóc is. A Ledpuppets társulás vizuális kísérleti színházzal érkezik a Bondoróra. A fénybábokkal kísérletező csapat, mintegy saját gyökereit keresve, a „lampionok őshazájába”, Japánba kalauzolja a nézőket. A MeseKertben lép fel emellett Gulyás László Vándormuzsikus, az Álomzug Társulat, valamint Fekete Dávid és a Barboncás Társulat is. Danny Bain amerikai származású, zenész-előadó és Ágoston Béla multiinstrumentalista zeneszerző párosa pedig kedves és vicces meséket ad elő, különlegesebbnél különlegesebb hangszerekkel. Az előadás után a gyerekeknek lehetősége lesz kipróbálni a hangszereket is. Újra felbukkan egy régi ismerős is: a néhai Szárnyas Sárkány Fesztivál legszebb pillanatain egy esti filmvetítés alkalmával nosztalgiázhatnak a Bondoró látogatói a szombat napon. A MeseKert Pajtájában pedig Szegedi Katalin műveiből nyílik kiállítás, amelyre az illusztrátor a legkedvesebb könyvei képanyagából állított össze egy válogatást. Jegyárak: családi napijegy a helyszínen 13.000 Ft ( 2 felnőtt + 2 gyerek), 6 éves kor alatt ingyenes, további jegyárak itt. Részletes program itt.

SZELÁVÍ! – Pilisborosjenő, június 18-20.

Szeláví! néven új kisfesztivál indul Pilisborosjenő határában. A slow turizmus, az ökotudatosság és az összművészetiség jegyében induló rendezvény idén először várja a látogatókat, méghozzá a levendulavirágzás idején. A fesztiválterület épp a Kevélyhegyi Levendulamező szomszédságában található és csodás rálátást kínál a településre, annak természeti értékeire. A festői látképen és a pompás levegőn túl azonban sokkal több mindent tartogat ez a hétvége a piknikezni vágyóknak. Zene, irodalom, tánc és gyermekprogramok, gasztronómia és iparművészeti vásár – ezek mind összetevői lesznek a legelső Szeláví! fesztiválnak. Érkezik többek között Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója, Csillagom című műsorával zenésztársainak kíséretében fellép Szirtes Edina Mókus, de lesz Barabás Lőrinc Live Act is. Szintén a koncertek sorában találjuk a Swing á la Django és Horányi Juli közös műsorát, de Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés-irodalmi produkciója, a GreCSÓKOLlár is szerepel a programkínálatban. A gyerekek örömére fellép Farkasházi Réka és a Tintanyúl, továbbá Rutkai Bori Bandája is. Emellett láthatjuk majd Beck Zoli önálló szerzői estjét, lesz Szeder Trió, koncertet ad a Müller Péter Sziámi AndFriends, valamint a Csaknekedkislány tánczenekar is. Az estéket DJ Hanzee teszi majd felejthetetlenné. Jegyárak itt. Részletes program itt.

Ipolyfeszt – Dunakanyar, június 18-20.

A június 18-20. között második alkalommal megrendezésre kerülő IpolyFeszt száznál is több ingyenes programmal várja a rendezvényre érkezőket. Legendás előadók műsora, családi programok, templomi hangversenyek, igényes gyermekműsorok, képzőművészeti kiállítások vízi és természetjáró túrák garantálják a rendezvény színvonalát. A programokat gasztronómiai és kézműves termékek változatos és bőséges kínálata teszi teljessé. A Börzsöny és vidéke, az Ipoly-völgye természeti kincseinek, a 12 település – Szob, Ipolydamásd, Kemence, Márianosztra, Vámosmikola, Perőcsény, Kóspallag, Salka, Helemba, Zalaba, Letkés, Nagybörzsöny –, kulturális értékeinek, az épített örökség, az itt élő mesteremberek alkotásainak bemutatása mellett a fesztivál egyik legfontosabb célja, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsa e csodálatos régió fel nem fedezett gazdagságára, a táj szépségére, az Ipoly két oldalán élők összetartozására. Részletek hamarosan itt.

Kaláka Fesztivál – Eger, június 24-27.

A fesztivál remek koncertjei mellett idén is lesz június 26-án és 27-én Gyerekfesztivál is a rendezvény keretében. Szombaton fellép majd a Veronaki, a Kaláka és Bartha Tóni, vasárnap pedig Laposa Julcsi, Gryllus Vilmos és Fekete János Jammal vár benneteket. Részletes program itt, jegyárak itt. A rendezvény 18 éves kortól védettségi igazolvánnyal látogatható.

Múzeumok Éjszakája – országszerte, június 26.

2021-ben június 26-án rendezik meg a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatát. Az újranyitás utáni első országos jelentőségű kulturális eseményre eddig csaknem 250 intézmény regisztrált, így egy év kihagyás után a látogatók az éjszakai programok során ismét birtokba vehetik a múzeumokat. A Múzeumok Éjszakája honlapján helyszín, időpont és programtípus szerint kereshetők az események, valamint mobilalkalmazás segíti a tájékozódást.

Kultúrkúria Búcsú – június 27., 16 órától (ingyenes)

A hagyományos évzáró, nyárköszöntő családi szabadtéri rendezvényen a Kultúrkúriában lesz 16:30-tól bábszínházi előadás Ilók és Mihók főszereplésével, 17:30-tól Varázs Tamás bűvész mutatja be műsorát, majd 18 órától a Kiskalász zenekar koncertezik, de lesz még 19 órától zsonglőr bemutató is. A programra ingyenes a belépés, 18 éves kortól védettségi igazolvány szükséges. Részletes program itt.

Tartsatok velünk a nyári szünetben is, mert rengeteg jó programot, újdonságot ajánlunk majd!

Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.