1 éves a Pénzmúzeum! – számos újdonsággal és programokkal is készülnek

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiemelkedően magas látogatószámmal zárta első évét a Pénzmúzeum. 2023. március 15-én, az egyéves születésnapon várhatóan eléri a közel 82 000 főt. A sikeres startot a múzeum március 15. és 19. között négynapos rendezvénysorozattal ünnepli, ekkor indítja útjára a Neumann-emlékévhez kapcsolódó országos pénzügyi játékát is, amelyben középiskolások és egyetemisták mérhetik össze a tudásukat értékes nyereményekért.

A Márciusi ifjak 175 évvel ezelőtt született 12 pontjukban önálló jegybank létrehozását követelték. A Magyar Nemzeti Bank e jeles nap évfordulójára időzítve, 2022. március 15-én nyitotta meg az egykori Postapalota Széll Kálmán téri épületében a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpontot. Európa leglátványosabb pénzmúzeumának létrehozásával a jegybank törekvése az volt, hogy a pénzügyi kultúrát ne tankönyvízűen fejlessze, hanem élményalapon, interaktív módon fedezhessék fel a látogatók a pénz világát és annak különböző aspektusait.

Az intézmény működésének második évében – 2023-ban – két új időszaki kiállítással, hatféle múzeumpedagógiai foglalkozással, pénzügyi vetélkedőkkel és kreatív foglalkozásokkal igyekszik a vendégek kedvében járni. Az Európában egyedülálló kiállítótérben továbbra is interaktív játékok, robotok, digitális installációk segítik a tájékozódást.

ÜNNEPI PROGRAMOK

A Pénzmúzeum március 15-én hosszabb nyitvatartással (9:00-19:00) várja a közönséget, hogy még többek számára váljon elérhetővé az aranyrúdemelés, a saját arcképes bankjegynyomtatás és a különleges széf kinyitásának élménye. Ezen a napon a készlet erejéig megkóstolható a születésnapi torta a múzeum kávézójában, ami Pilvax hangulatban, a kor népszerű süteményeivel, illetve egy erre az alkalomra összeállított gazdasági újsággal fogadja a látogatókat.

A nemzeti ünnepen, illetve az egyéves születésnapon válnak nyilvánossá a középiskolásoknak és egyetemistáknak meghirdetett Neumann-évhez kapcsolódó nagyszabású országos online pénzügyi vetélkedő részletei is. Március 16-tól 18-ig az intézmény numizmatikai előadásokkal, kézműves programokkal várja az érdeklődőket, miközben az online felületeken kvízjátékok zajlanak. Péntektől vasárnapig megtekinthető lesz Szász Attila díjnyertes filmje, Az aranyvonat legendája, miként a Pallas Athéné Könyvkiadó legfrissebb „Ki korán kel” című kiadványával is megismerkedhet a közönség.
A részletes program itt érhető el!

A születésnapi ünnepségsorozat ideje alatt és azon kívül is ingyenesen látogatható a Pénzmúzeum, március 15-én ráadásul előzetes időpontfoglalásra sincs szükség.

Időpontfoglalás a többi napra: https://www.penzmuzeum.hu/muzeum/egyeni-foglalas/

Forrás: Pénzmúzeum