Karácsonyi adománygyűjtő akciók 2017-ben

Az ünnepek közeledtével nagyobb figyelem fordul az adománygyűjtő akciók felé. Most összegyűjtöttünk néhány nagyobbat és kisebbet is, ahol ajándékkal vagy pénzadománnyal, sőt önkéntes munkával is segíthettek, melybe természetesen a gyerekeket is érdemes bevonni.

Élelmiszer Bank – november 24-26.

Közel 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank. Három napon keresztül, november 24-én, 25-én és 26-án várják a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 120 település majd 200 áruházában.

Jónak lenni jó! – december 17.

Hatodik alkalommal rendezi meg az MTVA a Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányát, amelynek kedvezményezettje ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Idén december 17-én ismét egész napos műsorfolyammal várják a felajánlásokat.

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Sokéves hagyomány, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei adventre készülve közös mézeskalácsszív sütéssel készülnek az adventi adománygyűjtésre. A szívecskéket az ünnepi időszakban az adományozók kapják majd meg, köszönetként hozzájárulásukért az ünnepi összefogáshoz. A 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként már ma is 250 forinttal lehet csatlakozni a több mint két évtizede indult, mára az ország legnagyobb ünnepi összefogásává növekedett adománygyűjtéshez. Az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvényén is megtalálhatjátok őket.

Mikulásgyár – december 1-22., Ötvenhatosok tere (Műcsarnok mellett) naponta 9:00-21:00, a Lurdy Házban 10:00-19:00

December 1-22. között ismét megnyílik a Mikulásgyár az Ötvenhatosok terén 9 és 21 óra között, a Lurdy Házban 10-től 19 óráig. Emellett még a hivatalos MikulásGyár-gyűjtőpontok országszerte a Toyota márkakereskedései, Hungaroring és a legtöbb posta is. Várják a játékokat és az önkéntes segítőket is!

Cipősdoboz Akció – december 20-ig

Keressetek egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt, töltsétek meg ajándékokkal (játékok, írószerek, higiéniai eszközök, édesség, könyv), majd csomagoljátok be, és kössétek vagy ragasszátok le. A dobozra jól láthatóan írjátok fel, hogy milyen korosztályú lánynak vagy fiúnak szánjátok az ajándékát. (Pl. „fiú 12” vagy „lány 8”). Az elkészült ajándékcsomagot legkésőbb december 20-ig juttassátok el a cipősdoboz begyűjtő helyek valamelyikébe, melyet a weboldalon is megtaláltok. Idén a Liliputi Játékvilágnál online cipősdobozokat is vásárolhattok!

Kórházsuli program támogatása az Igazi karácsony című könyv megvásárolásával

Boldizsár Ildikó meséjével, Farkasházi Réka és a Tintanyúl albumával és Szimonidész Hajnalka illusztrációval jelent meg az idei karácsony egyik legszebb kiadványa. A Kolibri Kiadó a Csodapont Alapítványon keresztül a Kórházsuli programot is támogatja, amely súlyos betegségből gyógyuló gyerekek oktatását is segíti, akiket középiskolások és egyetemisták segítenek önkéntes munkájukkal. A könyv megvásárlásával segíthettek ti is!

Kicsi Pakk cégeknek

Ha munkahelyetekkel együtt segítenétek állami gondozott gyerekeknek, ajánljuk a Kicsi pakkot. Mivel a sok céges felajánlás miatt nincs kapacitásuk magánszemélyek adományait fogadni, ezért nekik az Add tovább! kezdeményezést ajánlják.

Legyél Te is karácsonyi angyal!

A Kompánia Alapítvány szeretné a hozzájuk járó közel 50 gyerek és fiatal álmát valóra váltani, megajándékozni őket Karácsony alkalmából. Az ajándékok mellett fontosnak tartják, hogy a Karácsony meghitt, szeretettel teli hangulatát is megtapasztalják, ezért szeretnének egy igazi karácsonyfát is állítani idén, melyre korábban sosem volt lehetőségük.

Adj egy lélegzetnyi időt!

Adományoddal segíthetsz, hogy a sérült gyermekek nevelő anyák lélegzethez és új erőhöz jussanak! Minden 1000 Ft egy órát jelent ezeknek az anyáknak arra, hogy szakszerű felügyeletet vegyenek igénybe, s nyugodt szívvel hagyhassák otthon a gyermeküket, mert tudják, biztonságban van: a „spéci” gyerekvigyázó a „spéci” helyzetekre is tud reagálni.

Kuckó Adventi Csomag – december 6-áig

A Kuckó önkéntesei tavaly 87 csomagot juttattak el olyan gyerekeknek, akik gyermekotthonban élnek, de a karácsonyt a családjukkal tölthetik. Idén 100 csomag a cél! A Kuckó Adventi Csomagok történetéről és az ajándékok átadásáról facebook.com/kuckoprogram oldalon találtok információkat, képeket. Itt gyűjtenek: 11710002-24133290 – OTP Bank, az alapítvány neve: Szintlépés Alapítvány. Gyűjtés határideje: december 6. szerda. A bevásárlásra, csomagolásra és kiszállításra is várják az adományozókat.

Az Igazgyöngy Alapítvány karitatív termékei

Aki vásárol a „Szuno” projekt termékeiből, azon túl, hogy egy kedves és praktikus tárggyal gazdagodik, áthathatja az a jó érzés, hogy segített olyan családokon, akiknek a földrajzi-társadalmi helyzetük miatt minimális lehetősége van a megfelelő életminőség biztosítására.

Csodalámpa Alapítvány

A CSODALÁMPA közhasznú alapítvány célja évente 260-280 életveszélyesen beteg 3 és 18 év közötti, Magyarországon gyógykezelt gyerek egy-egy saját kívánságának teljesítése.

Jótékonysági karácsonyi vásár – VII. ker., Kőleves, Kazinczy u. 41., december 9-én 11:00-20:00

A tavalyihoz hasonlóan idén három magánszemély ajándékvásárt szervez, ahol a megvásárolt cuccok utáni teljes bevételt három szervezet között osztják el: Heti betevő, Kuckó, Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát.

Jótékonysági blogger vásár – Pohárszék Bor & Kávé, december 9., 10:00-13:00

6 anyukablogger: 11ground by Viktória Bolla, Dorothy Style, Én jobban, For Her blog, Maison blog #minimalistmom és PandArte összefogott, hogy megváljanak a már nem használt, de másnak örömet jelentő holminktól, ti pedig cserébe a becsületkasszába dobált pénzzel támogatnátok egy gyerekeket segítő alapítványt.

Állatok karácsonya a Noé Állatotthonban – december 9., 11:00-15:00

A Noé Állatotthonban immár hagyományosan december 9-én meglephetitek valamelyik védencüket egy kis figyelmességgel. Nemcsak a kutyákat és cicákat lehet meglepni; bármilyen más állat választható, például a gazdasági udvar lakói a kukoricadarának, kukoricának, magkeverékeknek, zöldségeknek és gyümölcsöknek örülnek a legjobban. Forró teával, forralt borral, házi süteményekkel és nagyon nagy szeretettel várnak mindenkit. Ebben az időszakban további menhelyek, állatotthonok is várják a pokrócokat, tápokat, adományokat védenceik számára.

Ezeken az oldalakon még rengeteg olyan további kezdeményezést is találhattok, ahol várják az adományokat:
Adjuk össze!
Adj király!

Nézzétek meg kedvenc adventi naptárjainkat, 2017-es karácsonyi vásárok válogatásunkat, illetve a legjobb ünnepváró programokat a hétvégi ajánlókban találjátok! Megnyitottuk Advent rovatunkat is!

Hétről hétre elhozzuk nektek a legjobb programokat, válogatásokat, kirándulós ötleteket, a legújabb gyerekbarát helyeket és könyveket. Érdemes feliratkozni hírlevelünkre itt és csatlakozni Fb oldalunkhoz.