Az idei nyár legizgalmasabb kiállítását az Északi Járműjavítóban találjátok – megnyílt a Közlekedési Múzeum időszaki kiállítása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már nagyon vártuk, hogy bepillantást nyerhessünk a Közlekedési Múzeum leendő otthonába, amely néhány hónapra megnyílt a nagyközönség előtt. Mindenképp nézzétek meg, ráadásul csütörtökönként szuper gyerekprogramokkal is készülnek.

Az Északi Járműjavító közvetlen közelében helyezkedett el a Ganz gyár és a Józsefvárosi pályaudvar is, amelyek mára mind bezártak. A kiállítás az egész környék történetének bemutatására fókuszál, egyben személyes történeteket is bemutat, hiszen az egykori dolgozók mindennapjaiba is betekintést enged. Az üzemhez tartozó Törekvés Művelődési Ház élénk kulturális- és sportélet helyszíne is volt, a szomszédos Népligetben pedig egykor autó- és motorversenyeket rendeztek – ezek közül is néhány jármű megtekinthető. A tárlaton külön részt szentelnek az új Közlekedési Múzeum bemutatásának, és szeretnék megmutatni azt is, hogy milyen lesz a jövő budapesti vasútja. 

Emellett látható egy 424-es gőzmozdony, a vasútvillamosítás kiemelkedő alakja, a Kandó Kálmán által tervezett, már 1932-ben forgalomba állt V60-as villanymozdony, egy a Szellem becenévre hallgató 242-es, amely a gőzmozdonyok sebességrekordját tartja Magyarországon. Látható továbbá két M44-es tolatómozdony, egy Cmn személykocsi és az 1935-ös Árpád gyorssínautóbusz, amely Budapest és Bécs között közlekedett. A járművek szorosan kötődnek a helyszínhez, hiszen többségüket itt javították az Északiban, és fel is lehet rájuk szállni.

Minden korosztály számára izgalmas múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és rendezvényekkel is készül a múzeum. A nyári szünet idején hetente változó tematika mentén játékos módon ismerkedhetnek meg a kiállítással a gyerekek. A múzeumpedagógusok a színes témát kreatív alkotó folyamatok, játékok során dolgozzák fel a kicsikkel és nagyokkal. Családdal érdemes csütörtöki napon érkezni, hiszen 14 és 16 óra között lesznek ezek a múzeumpedagógiai programok, amelyekről itt írunk részletesebben.

HASZNOS INFORMÁCIÓK

Cím: X. kerület, Kőbányai út 30. (az Opera Eiffel Csarnokával egy udvarban)
Nyitva tartás: csütörtöktől vasárnapig 12:00-19:00
Családi jegyár: 4800 Ft , további jegyárak itt. Érdemes előre megvenni adott idősávra a jegyeket itt. A csütörtöki múzeumpedagógiai programokra plusz 500 Ft/fő a belépő.
Helyhiány miatt parkolókat nem tudtak kialakítani, de a kiállítás tömegközlekedéssel az alábbi módokon közelíthető meg:
– a Blaha Lujza tértől a 28-as, 28A vagy 62-es villamossal 8 megálló, kb. 13 perc, az Eiffel Műhelyházig utazva.
– A belvárostól, pl. a Deák Ferenc tértől 9-es busszal 11 megálló, kb. 20 perc, az Eiffel Műhelyházig utazva.
– Az 1-es villamossal is megközelíthető, így a Kőbányai út / Könyves Kálmán körút megállónál kell leszállni, ahonnan mintegy 4-5 perc séta vagy egy megálló a 28, 28A vagy 62-es villamossal a kiállítás bejárata.
A kiállításon van ajándékbolt is.
A bejáratnál található kulcsos szekrényekben letehetitek a táskákat, egyebeket.
A kiállításon nincs büfé, de az épülettel egy udvarban július 30-án nyílik meg az új Kertem.

Kép: Közlekedési Múzeum

További budapesti programokat a nyári szünetre itt találtok!

Ha szeretnétek időben értesülni a legjobb családi programokról, érdemes feliratkozni hírlevelünkre itt. Új gyerekkönyvek, gasztro helyek, ingyenes programok, kirándulási ötletek, új játszóterek nem csak a nyári szünetre.