Új tanösvény nyílt Budapesten, ahol a haragossiklóval ismerkedhettek meg!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindig örülünk, amikor új tanösvény nyílik. 2018. április 15-én 10 órakor adták át a Jane Goodall Tanösvényt Budapesten, amely a II. kerületi Vörös-kővár védett élővilágát mutatja be a Hármashatárhegyi repülőtér szomszédságában.

A Jane Goodall tanösvény helyszíne a Budai-hegység jelentős részét magába foglaló Budai Tájvédelmi Körzet része. A terület 1978 óta védettséget élvez, ezért szerencsére nem építették be.

A 6 táblából álló, könnyen bejárható, 1 kilométer hosszú tanösvény a kaszpi haragossiklók, a közönséges ürgék és a területen található növény- és állatvilágot mutatja be. A haragossiklók nevüket harcias természetükről kapták, ugyan harapásuk kellemetlen, de nem mérgező. Sajnos hazánkban is a kihalás szélén állnak. Főként rágcsálókkal, gyíkokkal táplálkoznak, de a madárfészkeket is szívesen felkeresik.

Találkozhattok még a környéken kis tűzlepkével, ékfoltos ugrópókkal, erdei siklóval és apró pannongyíkkal is. Összefogva a helyi lakossággal és az ide látogatókkal remélhetőleg sikerül megőrizni ezt az apró, csodálatos, elszigetelt élőhelyet.

A Magyar Madártani Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályával, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával közösen megálmodott, közösségi adományozásból, valamint a II. kerületi Önkormányzat, és a Minden Doboz Visszajár környezetvédelmi program támogatásával létrehozott bemutatóhely biztosan közelebb hozza majd mindenkihez a terület természeti értékeit.

Érdemes szélsárkányt is vinni, mert a repülőtér területén vagy a dombtetőn szeles időben remekül lehet sárkányozni.

Hol: II. kerület, Kővágó utca – Arad utca sarka, onnan indul a tanösvény a domb irányába.
Hasznos információk: Enni- és innivalót vigyetek, mert nincs a környéken. Mivel a tanösvény nem erdőben, hanem bokros-cserjés, kevés fával övezett területen halad, nagy melegben és tűző napon nem ajánljuk. Babakocsival a sziklás részek miatt nem járható, de hordozóval ajánlott, könnyű terep.

Hétről hétre bemutatjuk nektek a legjobb programokat, válogatásokat, kirándulós ötleteket, a legújabb gyerekbarát helyeket és könyveket. Érdemes feliratkozni hírlevelünkre itt és csatlakozni Fb oldalunkhoz.