20 új könyv kicsiknek és ovisoknak – 2021. tavaszi újdonságok

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

20 új könyv kicsiknek és ovisoknak

2021-es tavaszi válogatásunkban találtok fejlesztő könyveket, segítő meséket, ismeretterjesztő kiadványokat, keményfedeles lapozókat, kihajtogatható könyveket és meseválogatásokat is. 20 új könyv kicsiknek és ovisoknak!

Olvass mesét Binggel! – Szia, kutyus! (Móra Kiadó)

Az óvodás kor alatti korosztály egyik nagy kedvence Bing, a nyuszi. Új barátokat szerezni… ez amolyan Bing-szokás.
Bing és Flop a parkban labdázik, amikor egy eltévedt kutyus vetődik melléjük. Bing összebarátkozik és jót játszik a kutyával. Csakhogy hamarosan el kell válniuk, amikor hazaindulnak. Vajon hogyan köszön majd el Bing új barátjától? 0-3 éveseknek ajánlott.

Kövesd az ujjaddal! – Vidám barátok! (Móra Kiadó)

Szuper kis sorozat, amely a finommozgásokat fejleszti. A tapintással, a sokoldalú ingerléssel sokban tudjuk támogatni gyermekünk szenzomotoros fejlődését, valamint szemének és kezének összehangolt mozgását. Bújjunk össze, játsszunk együtt, segítsünk a gyermeknek, hogy apró ujjával követni tudja az oldalakon kivágott vonalakat, íveket. 0-3 éveseknek ajánlott. Érdemes a sorozat másik kötetét is megnézni, amelynek Kistigris boldog a címe!

Szökevény majmócák (Móra Kiadó)

A pajkos állatkerti majmócák kalandozni indulnak az őserdőbe. Tarts a szökevényekkel, és mesehallgatás közben keresd meg a képeken a 25 apró részletet, így részese lehetsz az élménynek! 0-3 éveseknek ajánlott. Érdemes a Tanyasi szökevények című könyvet is megnézni. 0-3 éveseknek ajánlott.

Állati kalandok (Móra Kiadó)

Fedezd fel a dzsungelt ezzel a játékos könyvvel! Játssz Majommal és állat barátaival. Ez a mókás könyv telis-tele van kitolható csúszkával, forgatható kerékkel és kihajtható fülekkel! Az érdekes rajzok szórakoztatják, a játékos elemek pedig tanítják a kis felfedezőket. 0-3 éveseknek ajánlott. Megjelenik 2021. április 10-én.

Innes Shona-Agócs Írisz: Az élet olyan, mint a szél és A család olyan, mint a süti (Pagony Kiadó)

 

Végre újra megjelent a hiánypótló Ölelj meg! sorozat. Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk. Itt írtunk róla bővebben. 2-5 éveseknek ajánlott, de nálunk a nagyobbak is nagyon szeretik.

Doris Rübel: Mit csinálunk tavasszal? (Scolar Kiadó)

Az apróságok megtudhatják többek között, mitől olyan szép a tavasz, hogyan készülünk a húsvétra, mit lehet játszani kint a szabadban, mit csinálnak tavasszal az állatok. A Mit? Miért? Hogyan? Mini sorozat a legkisebbekkel ismerteti meg környezetünk titkait. Kötetei egyszerű és szemléletes válaszokat adnak a kicsik kérdéseire. A játékos elemek, a kedves rajzok, a kinyitható ablakok és a kornak megfelelő magyarázatok a könyv minden oldalát élvezetessé teszik. A praktikus és „strapabíró” könyv 2 éves kortól ajánlott.

Czernák Eszter: Hová bújt a süni? (Pagony Kiadó)

Panka és anya mindennap sétálnak egyet. Útközben Panka mindent megfigyel és megkérdez, anya pedig türelmesen válaszol az ezernyi kérdésre: miért bújik el a süni, miért hullanak le a levelek, hova tűnik a hópehely, milyenek a béka- és lepkegyerekek, és mit csinál a vakond a föld alatt? 2-5 éveseknek ajánlott.

Irány az ágy, Mackó! (Móra Kiadó)

Mackónak ideje lefeküdnie. Bújtasd be őt minden jelenetnél a könyvben található zsebekbe! Ebben a bájos interaktív könyvben egy kismackóval találkozhatsz, aki egy cseppet sem álmos. Vedd kézbe a történet főhősét, így minden szobában bújócskázhatsz Mackóval. 3 éves kortól ajánlott.

Steve Martin: Hogyan működnek a gépek (Scolar Kiadó)

Hogyan marad a vonat a síneken? Mitől ugrál az ugrálóbot? És mi történik akkor, amikor lehúzod a vécét? Lapozz bele a könyvbe, és máris választ találsz minden kérdésedre! A kötet szakszerű adatok és részletes ábrák segítségével lépésről lépésre mutatja be több mint harminc nagyszerű gép működését. Óvodás kortól ajánlott.

4 éves lettem! – meseválogatás (Pagony)

A nagy sikerű Hároméves lettem! Antológia után a Pagony legkedvesebb mesehőseinek történetei folytatódnak: Cipelő cicák, Kuflik, Panka és Csiribí, Imbusz mester és még sok más régi, ismert és kevésbé ismert Pagony-hős meséit gyűjtöttük egybe a 4 évesek számára. Nagyon jó sorozat, ajánljuk még a 3 éves lettem! című kötete is.

Dániel András: A kuflik és a furcsa árnyék (Pagony Kiadó)

Ismét kér vicces történet Az elhagyatott rétről… Fityirc árnyékfurcsulásban szenved, de Doktor Furcsa, a zsibbadások és bizsergések szakértője biztosan tud tanácsot adni. A második történetben pedig Zödön túl nagy, Valér pedig túl kicsi a bújócskázáshoz, , legszívesebben méretet cserélnének! Gondolnátok, hogy az odavissza-gumóval ez nem is lehetetlen? 3-5 éveseknek ajánlott, de nálunk még a nagyobbak is szívesen hallgatják.

Marjet Huiberts: Ádi, a kiskalóz (Pagony Kiadó)

Ádi kiskalóz egy vitorláshajón él az apukájával és a marcona kalózokkal: Szikla Szilárddal, Faláb Jakabbal és a többiekkel. Mégis épp olyan problémái vannak, mint egy hétköznapi gyereknek: nem ízlik neki az ebéd, hiányzik az anyukája, és nehezen tanul meg úszni. Öt kedves és vidám verses történet egy nagyon aranyos kiskalóz életéből, akinek mindig a segítségére sietnek kalózbarátai. Papp Gábor Zsigmond (A Graffaló, A majom mamája, A legcsinosabb óriás) fordítása! Nálunk a 3 éves és az iskolások is egyaránt jókat nevettek a szövegen és a képeken is. Óvodás korosztálynak ajánljuk!

Gilicze Gergő: Állatkerti böngésző (Naphegy Kiadó)

A böngésző 16 oldalán több mint száz állatfajt fedezhetnek fel a kisgyerekek és az állatkerti kirándulásokat velük együtt átélő és felidéző szüleik. Megjelenik április 19-én.

Tóth Krisztina: Malac és Liba 4. – Fogjunk verebet! (Manó Könyvek)

Tóth Krisztina gyerekeknek és szüleiknek egyaránt kedves történetei bővelkednek a humorban, melyekkel igazi közös, családi élmény lesz a meseolvasás. Hajba László részletgazdag, bűbájos rajzain elevenedik meg Malac és Liba. 3-6 éveseknek ajánlott.

Sandra Grimm: 3-5-8 perces mesék kis kalandoroknak (Pagony Kiadó)

Ha a rohanós hétköznap estéken csak egy rövid kis olvasásra van idő, ezekben a könyvekben könnyedén megtalálják a megfelelő mesét. Ha pedig sikerült korábban ágyba dugni a kicsiket, akkor jöhet egy hosszabb történet is – a lényeg, hogy a mesélés ne maradjon el, hiszen fontos része a gyerekek életének és a személyiségük fejlődésének. Kedves képek, bájos történetek, egytől egyig szerethető karakterek – és a sorozatnak most megjelent a legújabb kötete, amiben minden mese a kalandról és a kalandorokról szól! 3-6 éveseknek ajánlott.

Érsek-Obádovics Mercédesz: Mirabáj csodálatos világa (Scolar Kiadó)

Rímes mese az élet szeretetéről, csodáiról, az élet körforgásáról, a családról, mely mint egy fa árnyékával óv minket, gyümölcsével táplál, ágaival ölelő karokként ringat. A szavakról, melyeket apró magként ültetünk el mások szívében, s később kivirágoznak lelkünkben. És arról, hogy olyan lesz az életünk s a környezetünk, amilyennek mi magunk alakítjuk, olyanná lesznek rajta az élőlények, amilyenné mi magunk neveljük. Egy kis maggal kezdődik minden, de abban benne rejtőzik az élet, mely a szeretet sugaraitól kihajt, nagyra nő, majd maga is szétszórja magvait. 3-7 éveseknek ajánlott.

Takács Viktória: Húsvéti mese (Scolar Kiadó)

A hazai szokások, jeles napok, különleges hagyományok megismertetése a gyerekekkel igen fontos feladat – Takács Viktória gyönyörűen illusztrált története e vállalás jegyében született meg. Igazi húsvétváró könyv az ovis és kisiskolás korosztálynak, amelyből az ünnepi népszokásokkal ismerkedhettek meg egy kedves történet segítségével. Itt írtunk róla részletesebben. 3-7 éveseknek ajánlott.

Jil Barklem: Szederberek összes meséje (Manó Könyvek)

Szederberek egereinek történetei először negyven évvel ezelőtt jelentek meg. Azóta ezek a csodálatos mesék bejárták a világot és most végre Magyarországra is megérkeztek. Kicsiknek és nagyoknak is hatalmas öröm bekukkantani Jill Barklem miniatűr, elragadó világába, hosszan elidőzni a részletgazdag képeken és együtt izgulni a szereplőkkel kalandjaik során. Nyolc varázslatos történet a szerző előszavával végre magyarul is! 3-6 éveseknek ajánlott.

Joar Tiberg: Szia, Félelem! (Csimota Kiadó)

Rengeteg szülő keres olyan könyvet, amely segítségével az érzelmekről beszélgethet a gyerekekkel. Ez a képeskönyv pontosan ilyen. Egy igazi beszélgetős könyv, aminek segítségével körbejárhatjuk a félelem témakörét, és megérthetjük, hogy mindenki fél néha. A gyerekeknek pedig segít megfogalmazni és feloldani saját szorongásaikat.Gyűjtsétek ti is össze a félelmeiteket, rajzoljátok le, engedjétek el őket együtt! 4 éves kortól ajánlott.

Orbán Orsolya: Cófli receptes böngészője (Pagony Kiadó)

Gyerekekkel főzni egyszerre szórakozás és kihívás. Hol a hozzávalók tűnnek el, hol az előbb még lelkesen segítő lurkók, az idő meg telik, jó lenne minél előbb enni valamit. Ha a helyzet nektek is ismerős, akkor Orbán Orsolya receptes-böngészőjét nektek találták ki! Ezzel a különleges böngészős szakácskönyvvel nektek is szórakozás lesz a főzés! Ha pedig a a kukták kicsit megpihennének, a hozzávalók rajzainak megkeresése biztosít nektek pár nyugodt percet, hogy a konyha ismét használható állapotba kerüljön. 5-8 éveseknek ajánlott.

Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit! 2. (Pagony Kiadó)

A tavalyi karantén rajzolásokból született meg a könyv első kötete, amelyről itt írtunk bővebben. Most végre megjelent a folyatás! A második kötet segítségével pillanatok alatt malacok, jegesmedvék, baglyok, hangyászok, gepárdok és vidrák népesítik majd be a papírlapokat, cukin mosolyogva, kajlán lépdelve, krumplisan gömbölyödve. Az egyszerű rajzokat az olvasni még nem tudó ovisok is követni tudják, de érdemes olvasni mellé a szöveget is: Agócs Írisz szóban is sziporkázik, csupa vicc, szójáték, csupa jókedv ez a könyv, ami garantált sikerélményt és jó szórakozást nyújt minden korosztálynak! 5-8 éveseknek ajánlott, de felnőttek is bátran forgathatják!

Nézzétek meg 3 új társasjáték 3 éves kortól cikkünket is! 

További jó könyveket, újdonságokat keressétek Könyv rovatunkban. Ha a szabadba vágytok, Kirándulás rovatunkban találtok jó ötleteket, a legjobb online programokat pedig a hétvégi programajánlóban (csütörtökönként frissítjük) gyűjtöttük össze!

Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.