Most kiderült: szinte mindenki illatmániás – Tökéletes páros a Lenortól (X)
Azt gondolhatnánk, hogy a Covid19 járvány alatti ajánlásokat követve az egész társadalom állandóan mosott, pedig ez közel sincs így, a lakosság mindössze egynegyede mosott többet a járvány miatt – derült ki a P&G által kezdeményezett legfrissebb kutatásból. De majd most! Úgy tűnik, hogy egy időre mindenképpen fellélegezhetünk, előmerészkedhetünk csigaházunkból, találkozhatunk a barátainkkal, közösségben sportolhatunk, esetleg el is utazhatunk valamerre, vagy egyszerűen csak többször fogunk bejárni a munkahelyünkre. A közös ezekben, hogy mindenképpen több időt fogunk társaságban eltölteni, tehát magunkra is újra jobban oda kell figyelnünk. Szponzorált tartalom.
Az illat legyen jó és hosszan tartó – állítja a lakosság nagy része
Az elmúlt időszak alatt talán el is szokhattunk magunk csinosítgatásától, hisz több kávéval, home office szerelésben töltjük mindennapjainkat. Mikor próbálunk visszatérni régi életünkhöz, a várt nyári melegben felvenni végre egy hófehér ropogós ruhát, saját magunk és ruháink illatosításáról sem szabad megfeledkeznünk, főleg, hogy újabb és rendkívül egyszerű lehetőségeink adódnak illat kompozíciók kipróbálására, amit szimplán a ruhák mosásával és öblítésével érhetünk el.
A Lenor júniusi reprezentatív felmérése szerint a lakosság négyötöde számára (84%) fontos a frissen mosott ruhák jó illata. * A többség szereti, ha a mosószer már eleve illatosított, viszont a mosószer mellett az öblítő is nélkülözhetetlen terméknek tűnik, a válaszadók közel 80%-a minden alkalommal és 74%-uk is rendszeresen használ. A megkérdezettek több mint négyötöde kizárólag azért használ öblítőt, hogy a ruha illatos legyen, de az illat még azoknak is fontos, akik nem rendszeresen használnak öblítőt. Az illat tartósságáról viszont megoszlanak a vélemények. A megkérdezettek 41%-a tapasztalta már, hogy a mosószer és az öblítő illata nem harmonizál egymással, és a válaszadók közel kétharmada (64%) szerint ez kellemetlen és zavaró. Ebből kiindulva rukkolt elő a Lenor a harmonizáló illatkompozícióival termékeinél.
„Nagyon fontos, hogy ne csak úgy össze-vissza használjuk a rendelkezésünkre álló illatokat és illatos termékeket, hanem keressük meg a nekünk legjobban tetsző, ám ezen felül még össze is illő, egymáshoz passzoló illatkompozíciókat, ugyanis ez megsokszorozhatja azt a hatást, amit a finom illatkeverékkel mi magunk keltünk magunk körül.” – mondta el Zólyomi Zsolt parfümőr, illatszakértő.
A Lenor egymással harmonizáló mosókapszula és öblítő kollekciójának együttes használatával a frissen mosott ruha illata hosszabban tartó és intenzívebb lesz.
A Lenor mosókapszula és textilöblítő kollekciók tökéletes párosokat alkotnak, együttes használatuknak köszönhetően a tiszta ruha hosszabban és intenzívebben illatozik. Akár egy teljes héten át élvezhetjük a frissen mosott ruhák és ágyneműk illatát, melyet érintésre aktiválódó parfümtechnológiával ért el a Lenor. Az öblítők nem csak hosszan tartó frissességet biztosítanak, hanem puhává, kényelmes tapintásúvá varázsolják a ruhát, csökkentik a gyűrődést, megkönnyítik a vasalást és lerövidítik a száradási időt.
A mosószer és a textilöblítő kombinálása – „A tökéletes páros”
A Lenor mosószerek és azonos illatú textilöblítőknek hála, most még tovább burkolózhatunk a harmonikus illatokba. Három tökéletes párosból válogathatunk:
Lenor Gold Orchid mosószer és öblítő: meleg, ábrándos illatában a vanília érzékisége megnyugtatóan keveredik a mimóza, méz, rózsa és érett őszibarack édes aromájával.
Lenor Amethyst & Floral Bouquet mosószer és öblítő: pompás illat, melyben a felpezsdítő bergamott, az elegáns frézia és az érzéki jázmin bársonyos elegye magabiztosságot sugall.
Lenor Spring Awakening, a patyolattiszta fehér ruhák mosószere és öblítője: üde illat a bájos tavaszi virágok, a finom pacsuli és a fehér cédrus élénk frissességével.
*2020. júniusában az NRC a Lenor kérésére 1000 főt tesztelt online kérdőíves felméréssel, a 18-65 éves korosztályból az NRC NetPanel, Magyarország legnagyobb kutatási panelje segítségével