Tatai Fényes Tanösvény – titokzatos láperdő sok extrával

Tatai Fényes Tanösvény

Minden évszakban páratlan élményt nyújt a Tata külterületén található Tatai Fényes Tanösvény. Mi már többször bejártuk, ősszel és télen, illetve most tavasszal is, kellemes 1,5 órás program akár pici gyerekekkel is.

A 2015-ben átadott Tatai Fényes Tanösvény 18 állomása interaktív módon mutatja be a fürdő területének természeti kincseit. A 18 állomás mintegy 1,5 kilométer hosszan vezet át az ösvényen. Már maga a pallón közlekedés is remek program, de közben van mini kilátó, kötélhíd vagy akár csónakkal is átkelhettek egy kis tavon.

A láprétek és láperdők karsztforrásai 1973-ra a bányászat miatt kiapadtak, azonban annak leállta után, a kétezres években ismét megindultak. A forrásokból enyhén szénsavas, 20-22°C hőmérsékletű víz tör fel. A bugyborékolásnak ti is tanúi lehettek több helyszínen. A meleg víz miatt a láp nem fagy be télen sem, így egész évben sokféle madárral találkozhatunk.

 

A térség egyedülálló növénytársulásoknak és állatvilágnak ad otthont, megtalálható itt többek közt a fokozottan veszélyeztetett Pókbangó, a Fehér tündérrózsa és a Selymes boglárka. Ezenkívül jelentős a helyi madárfauna: az Erdei fülesbagoly és a Pettyes vízicsibe mellett megfigyelhető a fokozottan védett Cigányréce is.

Természetesen a gyerekeknek a béka- és teknősles is nagyon jó program volt. A lápréten találtak már piton csontvázat is (a teljes történetet itt most nem mondjuk el, maradjon felfedezni való), amely igencsak megmozgatta a velünk tartó gyerekek fantáziáját.

HASZNOS INFORMÁCIÓK
A Tatai Fényes Tanösvényen kötelező a maszk használata. Mivel most maximum 100-an tartózkodhatnak a helyszínen, hétvégén lehet, hogy várakozni kell. Érdemes inkább hétvégén korán vagy késő délután érkezni, illetve hétköznap menni. Ha még marad időtök, érdemes sétálni egyet az Angolparkban és a Tatai-tó körül is, így egész naposra tervezhető a program. Ne hagyjátok otthon a Kajla útlevelet sem, mert a pénztárnál kaphattok pecsétet.
Nyitva tartás:
Az ösvény egész évben látogatható, kivéve, ha túl szeles vagy viharos az időjárás, de ezt mindig jelzik Facebook oldalukon. Áprilisban 18 óráig tartanak nyitva, 17 óráig lehet jegyet váltani. Nyáron kicsit zajosabb, mert a szomszédságában egy strand van.
Belépő: A belépő 3 éves kor alatt ingyenes, családi 3000-4000 Ft (évszaktól függően). Kutyát nem lehet bevinni.
Cím: Fényes fasor végén találjátok, a Fényes fürdő szomszédságában, van egy nagy parkoló is

A Tatai Fényes Tanösvényt ajánlottuk már kedvenc tanösvényeink válogatásunkban is, illetve további ötleteket találtok Kirándulás rovatunkban.

Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.