vuk játszótér

Gyerekprogramok hétvégére – okt. 5-7.

Igazán jó programokkal indul az október, hiszen hétvégén lesz könyves fesztivál, nyitott könyvtárak, Állatok Világnapjához kapcsolódó programok, múzeumi foglalkozások, elindult a Múzeumok Őszi Fesztiválja, és aki szeretné, kirándulhat is, hiszen még tart az Erdők Hete rendezvénysorozata és az Európai Madármegfigyelő Napok is országszerte.

Top15 nyári program gyerekekkel Budapesten

Sokszor előre tervezünk, sokszor spontán indulunk, de mindenképp hasznos egy olyan lista a nyári szünetre, amely szinte bármikor bevethető, ha éppen semmi nem jut eszünkbe. Találtok köztük ingyenesen vagy olcsón megvalósítható ötleteket is. A válogatás 1. részében Budapestre koncentrálunk, válogattunk programokat esősebb és napsütéses napokra is, a következő részekben pedig további közeli és távolabbi kirándulós […]

Top 8 játszótér, amit ki kell próbálnotok!

Igazán jó dolgunk volt 2014-ben játszótér megnyitók és felújítások szempontjából. Tematikus és normál játszóterek készültek el vagy újultak meg Pesten és Budán, és szerencsére egyre több van belőlük. Érdemes 2015-ös és 2016-os válogatásainkat is megnézni, és 2017. is tartogat majd meglepetéseket. Tartsatok velünk!

Itt jártunk – Megnyílt a kibővített Vuk játszótér

Alig hevertük ki a Pom Pom játszótér megnyitóját, újabb ünnepségre indultunk, ezúttal a Vuk játszótérre a Gellért-hegyen. A helyet négy évvel ezelőtt építették az I. kerületben lakó Dargay Attila emlékre. Most nyáron kibővítették, érdemes kipróbálni!