városháza park

Programajánló hétvégére – 2023. április 29. – május 1.

Ezen a hétvégén búcsúzunk az áprilistól és köszönjük a májust, így mindjárt 3 nap pihenésre és szórakozásra lesz lehetőségünk, amelyhez adunk néhány remek tippet a majálisokon túl minden korosztálynak. Indulás előtt mindenképp nézzétek meg a közlekedési információkat, mert sok lezárás lesz a városban!

Mikulás rendezvények és családi programok advent 2. hétvégéjére – dec. 6-8.

A második adventi ajánlóban természetesen több mikulásos programot találtok, de emellett bőven válogathattok olyan helyszínek közül is, ahol ajándékokat szerezhettek be vagy akár magatok készíthettek, illetve koncerteket, bábelőadásokat is ajánlunk. Mikulás rendezvények és családi programok a 2. adventi hétvégére!

Programok advent 4. hétvégéjére – dec. 21-23.

Advent utolsó hétvégéjén még magatokba szívhattok egy kis karácsonyi hangulatot, hiszen a különböző vásárokban sokféle programmal, koncerttel, bábelőadással, kézműves programmal készülnek.

Gyerekprogramok advent 4. hétvégéjén – 2017. dec. 23-24.

A véghajrára is ajánlunk néhány jó programot! Szombaton még több helyen várnak rátok az ünnepi koncertek és egyéb programok, illetve vasárnapra is adunk néhány ötletet, ha délelőtt jó lenne még egy kis idő a készülődésre. A bejegyzés több mint egy éve frissült, a benne található információk már nem aktuálisak.

Programajánló – dec. 17., szombat

Mivel már tényleg mindjárt itt a karácsony, természetesen az ünnepvárás jegyében telik majd a hétvége is. Szombaton kertészkedjetek Mohával és Páfránnyal, nézzetek meg egy jó színházi előadást a Városháza parkban, a Müpában vagy a Figurinában. Készítsetek szaloncukrot a Kulteában vagy karácsonyi meglepetéseket a Makerspace-szel. Simogassatok hangszereket vagy kiránduljatok a téli erdőben. Mi biztos, hogy korcsolyázni […]

Programajánló – dec. 11., advent 3. vasárnapja

Advent 3. vasárnapján ünnepi programokkal (Nemzeti Színház, Várkert Bazár, Városháza tér), táncházzal és a legkedveltebb diafilmekkel, korcsolyázással, közös sütéssel és Kolibri matinéval is várnak benneteket a város számos pontján.

Programajánló – dec. 10., szombat

Ezen a hétvégén válogathattok a rengeteg jó múzeumi foglalkozás és workshop között, de vásárokat, bábelőadást és bűvész bemutatót, Állatok Karácsonyát és süteményes programokat is ajánlunk nektek. Íme a szombati programajánló!