kapocs

Csillagnézős, nyárbúcsúztató kirándulások és fesztiválok – íme 12 jó ötlet augusztusra

Ha itt az augusztus, nem maradhatnak el a csillagnézős esték, a nyárbúcsúztató madaras kirándulások, a vízi túrák és a csodás helyszíneken zajló családias fesztiválok sem. Most mutatunk nektek 12 jó helyszínt, programot, ahol szervezett keretek között kutathatjátok a csillagok titkait, megismerkedhettek madarakkal vagy éppen vízi élőlényekkel, lesznek utcaszínházi előadások és kincskeresés is.

Nyári tábor 2016. – 1. rész

Nyári tábor: művészeti-alkotós, öko-kirándulós-környezetvédelmi, állatos, sportos és főzős táborokat is találtok válogatásunk első részében. A legtöbb helyen kedvezményt is kaptok az árból, ha időben jelentkeztek, illetve a nagy kedvencekre hamar betelik a hely, érdemes már most átnézni a kínálatot. Hamarosan érkezünk további táborokkal is, hiszen vészesen közeleg a nyári szünet, még ha egyelőre elég távolinak […]

Nyári táborkörkép 2015. – 2. rész

Válogatásunk második részében július közepétől egészen augusztus végéig találtok különböző tematikájú táborokat a délutáni projektektől kezdve az egész napos, sőt egész hetes kirándulásokig. Bringaszerelés, kutyás tábor, mesekönyv készítés, közös főzés, környezettudatos életmód és még sok minden más. Táborkörkép 2. rész a Minimatiné csapatától! Ha kiválasztottátok a nektek szimpatikusat, érdemes minél előbb jelentkezni, mert a helyek […]

Nyári táborkörkép 2015.

Kreatív-alkotós, öko-kirándulós, okosító, főzős és sportos…Olyan táborokat gyűjtöttünk össze 2015 nyarára, melyeken mi is szívesen részt vennénk. Mielőtt kiválasztanátok a témában, helyszínben és árban megfelelő lehetőséget, mindenképp érdeklődjetek az ismerősöknél vagy látogassatok el a nyílt napokra, ahol erre lehetőség van. Nagy nyári táborkörkép a Minimatinétól!