Az elmúlt időszakban az V. kerületi Hild tér teljes felújításon esett át, ahol szeptember 17-én kuflik tematikájú játszóteret adtak át. Az új helyszínen jártunk.
dániel andrás
Pagony Kalandséta a kuflikkal – fedezzétek fel együtt a Pozsonyi utat és környékét!
A múltkori Gellért-hegyi kaland után ezúttal a Pozsonyi úton nyomoztunk a kuflikkal, hogy segítsünk Lebegényi Lebéd, kalaprepülő-pilótának. Izgalmasan hangzik, ugye?
A kuflik és az Akármi – Ebből még bármi lehet! hamarosan a mozikban!
Augusztus 12-én kerül a mozikba A kuflik és az Akármi, ezzel egy időben pedig megjelenik az új kufli könyv is. A hét főhős – Zödön, Pofánka, Titusz, Hilda, Valér, Bélabá és Fityirc – harmadjára csábítják a moziba a bolondozásra, felhőtlen szórakozásra vágyó családokat. A filmet 6 éves kortól ajánlják.
Ajándékok a fa alá és a Mikulás csizmájába minden kufli rajongónak!
Kivétel nélkül minden gyerekünk átesett már vagy éppen benne van még a kuflis korszakában (a nagyobbak is szívesen hallgatják), és bevalljuk, hogy mi is nagyon szeretjük az elhagyatott rét furcsa lakóit, kicsit abszurd, de felnőttek számára is élvezhető történeteit. Most összegyűjtöttünk nektek néhány olyan ajándékot, amely akár a Mikulás csizmájába, akár apróságként az adventi naptárba vagy […]
PagonyFeszt az otthonodban – új könyvek, szuper foglalkozások április 11-én!
Mivel elmarad a Tavaszi PagonyFeszt, a gyerekkönyvkiadó más formában, de mégis bemutatja legújabb könyveit a szerzők, illusztrátorok társaságában. Nézzétek meg, hogy mennyi jó programmal készülnek nektek április 11-én, szombaton!
Otthon is programon! – mese, koncertek, színház gyerekeknek
Élőben hallgathattok meséket Tarján Veronikától, Farkasházi Rékától, Dániel Andrástól és kortárs íróktól, lesz élő színházi közvetítés a Vaskakas Bábszínházból, de ajánlunk még fókákat és gólyákat, a Bábszínházi Világnap rendhagyó eseményeit, közös alkotást, jógát a család minden tagjának, illetve kiállításokra is elviszünk benneteket, játékos feladatokat is megosztunk veletek és még könyvbemutató is vár rátok. Maradjatok otthon!
Októberben jön az új Kufli film!
Október 3-án Mi újság, kuflik? címmel új magyar animációs film kerül a mozikba, amely a 2017-ben bemutatott Egy kupac kufli című film folytatása. Az egész estés kufli film a KEDD Animációs Stúdióban készült a népszerű magyar mesesorozat, a Pagony kiadásában megjelent Kufli-mesék alapján. Szponzorált tartalom.