bonbon matiné

Programajánló – febr. 20-21.

Hóvirágzással, télbúcsúztató mulatságokkal és rengeteg jó művészeti-múzeumi foglalkozással várnak benneteket városszerte ezen a hétvégén is. Készítsetek álarcokat és földállatokat, találkozzatok a kis boszorkával és a székely menyecskével, utazzatok az időben, szálljatok fel vasárnap a gyerekeknek ingyenes Gyerekvasútra, öltözzetek szuperhősnek vagy látogassatok el Kucokfalvára. Télbúcsúztató és tavaszváró programok a Minimatiné válogatásában!

Hétvégi programajánló – jan.30. – febr. 1.

Folytatódnak a Műcsarnok családi programjai, a Kolibriben a legkisebbeket várják színházi előadásokkal, a Hátsó Kapuban ehető ékszereket készíthettek, a Piréz Műhelyben igazi skandináv sütiket, a BJC-ben a Kolompos táncoltatja meg a kicsiket és a nagyokat, Mackófesztivál lesz az Állatkertben, és szombaton nyílik meg Budapest új közösségi tere, a HelloAnyu! A hétvégi programokból válogattunk Minimatiné módra!

Évadnyitogató! – színház és koncert

Ősszel a szabadtéri színházak és fesztiválok lecsengésével mindig az egyik szemünk kicsit sír, viszont a másik nevet, mert nyitnak a színházak, kezdődnek a koncertsorozatok. A bábszínházak, színházak repertoárjából, premierjeiből és a klasszikus zenei kínálatból válogattunk kicsiknek és nagyobbaknak. Az évadot egy nagy rendezvény, a Színházak Éjszakája nyitja meg, amely a nevével ellentétben nemcsak éjszaka, hanem […]