Az Erdélyi testvérváros tiszteletére épült a szuper új játszótér – a XIII. kerületi Szováta parkban jártunk

Egy szuper tematikus játszóteret nyitottak 2023 nyarán a XIII. kerületben, ahol több játékelemben is megelevenednek Szováta jelképei és nevezetességei, hiszen a fürdőváros 1998 óta a XIII. kerület testvérvárosa.

Az Országbíró úti lakótelep paneljei között megbúvó játszótéren mindjárt 3 fából faragott medve várja a betérőket, Szováta egyik fontos nevezetességére, a Medve-tóra utalva, illetve a medvebőr a város címerében is megjelenik.

A játszótér egyik központi eleme a hatalmas középkori vár, amelyben szintén visszaköszönnek Szováta épületének jellegzetes vonásai. A zegzugos labirintusokon keresztül juthatunk toronyból fel és le, illetve csúszdákon is közlekedhetünk. Bent kis kormánykerekek is várják a gyerekeket. Mellette találjuk az őrtornyokat. Ezt a részt 3 év felettieknek alakították ki, és találunk még itt trambulint, mókuskereket és hintát is.

Nagy sikert aratott a picike KRESZ-pálya, ahol dimbes-dombos részeken gurulhatnak a kisebbek. Inkább futóbringával vagy kismotorral ajánljuk.

A játszótér másik sarkában a 3 év alattiaknak alakítottak ki egy részt, ahol van babahinta, homokozó majorság istállóval, ahol megetethetjük a falovacskát, pici fa malacokat, illetve egy mini fa traktor is találunk.

A játszótér nem túl nagy, de nagyon kellemes a környezet, sok izgalmas dolgot találunk, és tényleg figyeltek az apróbb részletekre. A játékokat az ASAPA csapata készítette.

HASZNOS TUDNIVALÓK:

Fontos tudni, hogy a környéken fizetős a parkolás, illetve mosdót nem találtunk, talán a közeli kávézókba, éttermekbe be lehet menni.
A játszótér többnyire árnyékos, több napvitorlát is kihelyeztek. A legnaposabb a játszóvár rész.
Nemrég egy másik, öko játszóteret is átadtak a XIII. kerületi Gyöngyösi sétányon, amelyet szintén bemutatunk majd nektek.

Fotók: Minimatiné

 

A minimatiné már 10 éve segít abban, hogy mindenki megtalálja a legjobb programokat a család kisebb és nagyobb tagjai számára. Ahogy ti, mi is szeretjük az újdonságokat, jó programokat, a kirándulás ajánlókat, a jó könyveket, de a minőségi tartalom gyártásához nekünk is pénzre van szükségünk. Támogassátok fennmaradásunkat, hogy mi is támogathassunk benneteket a minőségi idő eltöltésében! Köszönjük!