Programajánló – nov. 20-22., péntek-vasárnap
Ugyan hétvégén állítólag tényleg megérkezik a hideg és esős idő, de mi egy cseppet sem bánkódunk, hiszen megnyílik Budapesten Satoe Toe kiállítása a Marcziban, lesz sok szuper könyvbemutató a Mai Manóban a Csimotával és a Libri Meseboltban a Kolibri Kiadóval, kreatívkodhattok a Millenárison, a Ludwig Múzeumban és a Két egér Könyvesboltban, a Deák 17-ben Svédország, illetve Nils Holgerson és Harisnyás Pippi vendégeskedik majd, trópusi programokkal készülnek a Füvészkertben, valamint együtt mulathattok a Rutkai Bori Bandával az Akváriumban és Enyedi Ágnessel a MOM-ban. Íme a hétvégi programajánló a Minimatinétól!
EGÉSZ HÉTVÉGÉN
Budapesti Karácsonyi Vásár – Vörösmarty tér (ingyenes)
Kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várja a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a látogatókat november 13. és január 6. között a Vörösmarty téren. Emellett minden nap lesznek kézműves foglalkozások (a részletes programot itt érhetitek el), hétvégenként színpadi programok (karácsonyhoz közeledve hétköznapokon is) is. Az idei év gyerekeknek szóló újdonsága a színpad mellett található „szánvonat”, melyet a megnyitó hétvégéjén ki is próbáltunk 🙂 Ingyenes!
Trópus a télben – Füvészkert, november 21-22.
Különleges trópusi gyümölcsök és a belőlük készült koktélok kóstolója várja a látogatókat a Pálmaházban. Emellett előadásokkal, kiállítással, a gyerekeket kötélmászó próbával várják. Aki inkább a földön szeretne maradni, az növényfelismerő vetélkedőn vehet részt, szakvezetővel bejárhatja a Kertet, vagy kézműves gyermekfoglalkozáson ügyeskedhet. Részletek itt. Belépő: felnőtt: 950 Ft, kedvezményes: 550 Ft.
NOVEMBER 20., péntek
Satoe Tone kiállításának megnyitója – Marczi, 17:00 (ingyenes)
Szeretettel invitálnak minden Pipó rajongót Satoe Tone budapesti kiállításmegnyitójára, melyre november 20-án, pénteken 17 órakor kerül sor a Marcziban. A tárlat 26 festményt mutat be, a művésznő hét, csodálatos aprólékossággal megalkotott mesekönyvének illusztrációiból összeállított válogatást. A lelket mélyen megérintő, eredeti alkotások megtekintése mellett a gyerekek japán témájú alkotó foglalkozáson is részt vehetnek. Ingyenes!
NOVEMBER 21., szombat
Játékhegyen innen és túl…- Biatorbágy, Kisgombos, november 20-21., 9:00-13:00
Pénteken és szombaton kb.100 játék áll rendelkezésetekre, hogy kipróbáljátok őket a Kisgombos Padlásán. Kinyílnak a dobozok és mindent megfoghattok, kipróbálhattok, akár titkosan, akár a gyerekekkel közösen. Így játszi könnyedséggel ki lehet választani és kedvezményesen meg is lehet vásárolni a legklasszabb ajándékokat! Kalandozzatok együtt Játékhegyen innen és túl! Belépődíj: 500 Ft/fő, melynek értékét, ha vásároltok, jegyenként egy játék árából leszámítják december 31-ig.
Világjáró gyerekek: Svédország – Deák 17 Galéria, 10.00-13:00 (ingyenes)
A Világjáró gyerekek következő állomása Svédország lesz. Ismerkedjetek meg a messzi északi ország nyelvével, földrajzával, meséivel és játékaival a novemberi matinén. A nagy kalandban útitársatok is akad: Nils Horgersson és Harisnyás Pippi aztán igazán mindent tud a svéd emberekről és kultúráról. Készíthettek gyömbéres svéd kekszet és közös óriás születésnapi képeslapot is Pippinek. Ingyenes!
Grund Színház: Mesemorzsák, Puskin, 10:00
Ebben az improvizált meseelőadásban a Grund Színház színészei a gyerekek javaslatait inspirációként felhasználva ismert történeteket játszanak el… kicsit másképp. Csipkerózsika és Gru titkos szerelme, a kis hableány megmentése a Pókemberrel… Kreatív mese és interaktív játék 5-99 éves korú gyerekeknek – amelyben bármi megtörténhet. Jegyár: 1600 Ft.
Bélaműhely: Karmesterjáték – Jurányi Inkubátorház, 10:00 (minden jegy elkelt!)
Ki ne szeretne egy egész zenekaron játszani? Hangokat és ritmusokat előcsalogatni egyedülálló hangszerekből? A Bélaműhely több mint 20 különleges hangkeltő eszköze újrahasznosított tárgyakból készült. Vendégeik kipróbálhatják a biciklidobot, gettómarimbulát, papírkutyát, és magukat igazi karmesterként egy zenekar élén. Mi már többször kipróbáltuk és nagyon tetszett kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt 🙂 Belépő: 800 Ft, 3 év alatt ingyenes.
Szivárvány pók szövi hálóját – Műcsarnok, 10:00
Árnyékvető, Fénytörő és Lustamacska találkozása a szivárványpók hálója alatt. Vet árnyékot a szivárványpók hálója? És ha igen, akkor szivárványosat? Fénytörő gyűjti-e a szivárványszín harmatcseppet a pókhálóról, hogy szivárványos nagyítója legyen? Na és Lustamacska? Aki éppen egy szép nagy láda tetején fekszik, és azt álmodja, hogy… A családi délelőttre látogatók festhetnek, rajzolhatnak és elmesélhetik Lustamacska álmait az elkészült munkák segítségével. A hétvégi programokon belépőjegy megvásárlásával lehet részt venni. 7 éves kor alatt a belépés ingyenes.
Fabrikáló és könyvvásár – Óbudai Platán könyvtár, 10:00
10 és 13 óra között régebbi könyveket vásárolhattok 100 Ft-ért a Platán Könyvtárban, és 11 órától még az adventi naptárt is készíthetitek. Ingyenes!
Liszt-kukacok Akadémiája – Zeneakadémia, 10:00
Ismét vár benneteket a Zeneakadémia 6-10 éveseknek szóló ismeretterjesztő sorozata a Liszt-kukacok Akadémiája. Nemcsak a különféle zenei műfajokat és formákat ismertetik meg a gyerekekkel, nemcsak a különböző hangszereket mutatják be nekik (szó szerint kézzelfoghatóan), hanem beavatják őket a hangverseny intézményének működési mechanizmusába is. Jegyár: 900 Ft.
Családi Délelőtt – Mouse Museum – Ludwig Múzeum, 10:30-12:30
Október 10-től a Családi Délelőtt programja a Ludwig Goes Pop + The East Side Story című kiállításhoz kapcsolódik. Rengeteg tárgy vesz körül minket. Manapság egy óvodásnak több tárgy van a tulajdonában, mint amennyit néhány száz éve egy átlagember egész élete során birtokolt. A foglalkozás során számba vehetitek a saját tárgyaitokat, és a hétköznapi tárgyaktól eljuthattok a kortárs művészetben megjelenő tárgyakig. Felidézhettek majd néhányat a legkedvesebb otthoni tárgyaink közül és megpróbálhatjátok pontosan, de mégis, valahogy máshogy elkészíteni őket. Kivitelezésükhöz ötletet kaphattok a pop art kiállítás egyes műveiből és megismerjük Claes Oldenburg Mouse Museumát is. Belépő: 600 Ft/fő. A részvételi szándékot, kérik, a programot megelőző napon 17 óráig jelezzétek a dabifarkas.rita@ludwigmuseum.hu e-mail címen! Mi múlt héten kipróbáltuk és szuper volt, ugyan a tárlatvezetésre nem jutottunk el, de a bátrabb és nagyobb gyereket ott is lehet hagyni a foglalkozáson egy órára, közben a szülőknek tárlatvezetést tartanak.
Enyedi Ágnes gyerekkoncertje – MOM, 10:30
Magyar népzene a Kárpát-medencéből énekkel, vonós zenekarral, cimbalommal, furulyával, dudával, tárogatóval és klarinéttal. A koncert anyagát a magyar nyelvterület legszebb dallamaiból állították össze. A legkisebbek és a nagyobbacskák is bebarangolhatják a népzene ösvényeit, megismerhetik a különböző vonós hangszereket, a furulyát, a dudát, a klarinétot, a cimbalmot, vagy a tárogatót. A hangszerbemutatót és interaktív koncertet közös éneklés, táncolás és játék színesíti. Belépő: 500 Ft, kísérőknek 300 Ft.
Madárház – Stúdió K, 11:00
A XX. század különös bécsi művészének, Hundertwassernek képi világát idézi ez a négytől tízéves gyerekek részére készült zenés animációs játék. Bábok, árnyak, színes ruhákba öltöztetett labdák játszanak el egy történetet, amely az ismert krétakör-mondára, a próbatételek izgalmára, a madarak titkaira, a barátság és hűség kérdéseire épül. Jegyár: 1500 Ft.
Bűvésztrükkök Kőhalmi Ferenctől – könyvbemutató a Kolibrivel – Libri Mesebolt, Duna Pláza, 11:00-12:00 (ingyenes)
Feri és a csodagyár – 50 bűvésztrükk – könyvbemutató találkozó. A gyerekek könnyen elsajátíthatják a látványos trükköket, és még színpad sem kell hozzá: elég egy asztal, egy konyha, vagy egy szék. Pár befőttes gumi, egy kiskanál vagy egy fémpénz és máris kezdődhet a varázslat! Ingyenes!
Harapós állatok – Két egér Könyvesbolt, 11:00
Mindenféle harapós állatot készíthettek. Ki tudja mit rejt a szelíd külső? Ijesztő fogakat, vagy óriási nyelvet, esetleg nagy-nagy vigyort…Belépő: 500 Ft, amely levásárolható.
Borbáth Péter és Remsey Dávid: Sündör és Niru – Sündör nyomában könyvbemutató – Mai Manó Ház, 15:30-17:30 (ingyenes)
Mindenkit vár Borbáth Péter és Remsey Dávid: Sündör és Niru – Sündör nyomában című könyvének bemutatójára a Mai Manó Ház Napfényműtermébe! A résztvevőket felolvasással, izgalmas fizikai kísérletekkel, zenével és sok más izgalmas programmal készülnek. A zenét Dj Panda szolgáltatja. Ingyenes!
NOVEMBER 22., vasárnap
NLCafé Téli fesztivál – Millenáris, B Csarnok, 10:00-18:00
NLCafé Téli fesztiválján november 22-én a Millenáris „B” csarnokában készíthettek egyedi designer ékszereket, díszítsetek különleges sütiket, vagy részt vehettek kézműves workshopjaikon. Ha pedig egy kis őszi-téli gardróbfrissítésre vágytok, akkor a WAMP design vásár is vár benneteket. A mi kedvencünk, hogy 14 és 18 óra között saját készítésű praktikus, divatos papírzsákokat készíthettek, több mintázási technikát kipróbálhattok a Nokoncept-tel és a Bimbadesign-nal. A belépés 900 Ft, amelyből 500 Ft levásárolható bármelyik WAMP vásáron, 2016. március 31-ig. A jegyeket a helyszínen lehet megvásárolni a vásár napján. Gyerekeknek 14 éves korig, nyugdíjasoknak, értelmi fogyatékosoknak és mozgássérülteknek ingyenes a belépés.
Csipet Kiadó könyvbemutató és Rutkai Bori Banda – Akvárium Klub, 11:00
Az Akvárium Klubban a Rutkai Bori Banda koncertjén táncolhattok 11 órától, míg az előtérben a Pöttyöslabda családi délelőttjén 10 és 14 óra között több más kiállító mellett a Csipet Kiadó is bemutatja legújabb szuper szakácskönyvét gyerekeknek, részletes beszámolónk itt. 😉 . A programokra ingyenes a belépés, a koncertre 500 Ft a belépő, de 6 éves korig ingyenes.
Radványi Balázs és Varró Dániel: Akinek a kedve dalos – Puskin, 10:00
Varró Dániel József Attila-díjas költő gyerekekkel való találkozásáról azt tapasztalhatjuk, hogy mesélőssé, játékossá, s a gyerekeket is bevonva, színházivá növi ki magát az, ahogyan verseit elmondja, felolvassa, vagy inkább azt mondhatnám, átadja. Az előadás kellékei közt előkelő helyet foglalnak el a hangszerek. Varró Dániel „mozi-színházának” zenei partnere Radványi Balázs a Kaláka együttesből ismert Kossuth-díjas dalnok, aki a Varró Dániel versek megzenésítései mellett, más mai költők, valamint klasszikusok gyermekeknek szóló verseiből nyújt zenei aláfestést, kiegészítést. Jegyár: 1600 Ft.
Cifra Palota – Müpa, 10:00-13:00 (ingyenes)
A Cifra Palota azokat a családokat várja, amelyek aktívan, kreatívan, tartalmas programokkal szeretnék eltölteni az időt. A színpadon zajló zenés, tánc- és meseelőadások, valamint az előcsarnok többi területén megrendezett zenei és kreatív foglalkozások, készségfejlesztő programok és játékok kapcsolódnak a programsorozat heti témájához és a Müpa más előadásaihoz. 0 és 12 éves kor között ajánlott. Ingyenes!
Csengő-bongó délután – Operaház, 15:30 és 17:00
15:30-tól és 17 órától ismét vár benneteket a Csengő-bongó délután az Operaházban. A Csengő-bongó előadásokon közvetlen közelségből, egy-egy hangszert és azok kisebb és nagyobb testvéreit ismerhetjük meg. A különleges szépségű Székely Bertalan-terem elrendezése lehetővé teszi, hogy az interaktív program a kis vendégektől karnyújtásnyira zajlódjék. Az előadás gyermeki nyelvezettel ugyan, de még a felnőtteknek is sok újdonságot nyújt a hangszerek világáról. 4-10 éves korig. Jegyár: 1200 Ft.
Kucok – játssz velünk mesét! – Jurányi Inkubátorház, 16:00 és 17:00
Kucokfalva lakói, vagyis a kiváló jazzmuzsikusokkal kiegészült Tünet Együttes, a gyerekek segítségét kérik az elveszett királylány felkutatásában és az éjszaka lidérceinek elűzésében. Az úton a kis kalandorok találkozhatnak az egyszemű óriással, a rozsdás robottal vagy a lila hangyásszal. A játék, a tánc és a zene részesei lesznek, miközben ők maguk is mesehőssé válnak. A kucoki időben mérve reggeltől másnap reggelig tartó mágikus úton a kicsik saját hangja, teste és mozdulatai lesznek a történet, a zene vagy akár a szereplők mozgatói. 3-7 éveseknek ajánlott. Felnőtt 800 Ft, gyerek 1200 Ft.
Időpont szerinti keresés a Napibontóban.
Ez történet a héten:
Beszélgettünk a Lila Buba Mesehely 3 alapítójával a HelloAnyu!-ban.
Jártunk a héten elején átadott Anna-réti játszótéren a Normafánál. Beszámolónkat itt olvashatjátok.
Vasárnapig tart még játékunk, ahol 2 gyerek” 1 felnőtt belépőt nyerhettek a Vasúttörténeti Park gőzmozdonyos mikulás bulijára.
Hírlevélre feliratkozás itt.
Rozi kedvencei: Grund Színház: Mesemorzsáka Puskin moziban, Bélaműhely és Kucok a Jurányiban, Sündör nyomában könyvbemutató a Mai Manó Házban, Családi Délelőtt a Ludwig Múzeumban