Programajánló – június 23-25.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Igazán meleg hétvége elé nézünk, ezért biztos, hogy ellátogatunk az egyik vizezős játszótérre vagy strandra. Emellett persze hűsítő koncertek, bábelőadások és fesztiválok is várnak rátok városszerte. A Várkert Bazárban hangszereket lehet kipróbálni, a Füvészkertben kertészkedni, utolsó hétvégéjéhez érkezett a Gyereksziget, és természetesen a Múzeumok Éjszakájához kapcsolódva is ajánlunk több jó gyerekprogramot. Válogassatok!

EGÉSZ HÉTVÉGÉN

Szent László Napok – Kőbánya, Szent László tér, június 23-25. (ingyenes)

Háromnapos fesztivállal ünnepel Kőbánya, ahol fellép majd többek között a Zabszalma Együttes (szombaton 11:00) és Szalóki Ági (vasárnap 11:00), de még rengeteg koncerttel, játékkal és programmal várják az érdeklődőket. Ingyenes!

JÚNIUS 23., péntek

Hangszert a kézbe és Cseh Tamás Program – Várkert Bazár, június 21-24. (ingyenes)

Zene, buli, tánc, fesztivál. Bemutatkoznak az NKA Cseh Tamás Programban támogatást nyert zenekarok, és közben rengeteg hangszert is kipróbálhatnak a helyszínen a látogatók hétköznap 14:00-21:00-ig, szombaton 14:00-00:00-ig. Ingyenes!

Nosztalgia a fogaskerekűn – pénteken 15 órától

A budapesti fogaskerekűt 1874. június 24-én adták át a forgalomnak. Az évforduló alkalmából június 23-án nosztalgia vonat közlekedik a vonalon: a Városmajorból 15:09, 16:09, 17:09 és 18:09, a Széchenyi-hegyről 15:37, 16:37, 17:37 és 18:37 a vonat indulása. A szerelvény a két végállomás között nem áll meg le- és felszállás céljából. A menetdíj irányonként 500 Ft, gyerekeknek 300 Ft6 év alatt és 65 év felett ingyenes. Részletek itt.

JÚNIUS 24., szombat

Ratha-yātrā: Szekérfesztivál 2017 – Jóga, mantra, India – Városliget, szombaton 10:00-21:00 (ingyenes)

Budapest legszínesebb indiai karneválja június 24-én, szombaton, az Andrássy úton át a Városligetig tart majd, ahol bemutatókkal, vásárral és indiai finomságokkal is készülnek. A Szekérfesztivál a Vörösmarty térről indul délelőtt 10 órakor és kb. 13:00 órakor érkezik meg a Városligetbe, ahol egészen 21 óráig várják az érdeklődőket. Ingyenes!

Szent Iván-napi mesterségbemutató – Ócsai Tájház, szombat 14:00-19:00

14:00 és 19:00 között mesterségbemutatókkal, táncházzal, gyerekfoglalkozásokkal, népi játszóudvarral és gyógyfüves praktikákkal készülnek az Ócsai Tájházban. Részletek itt.

Szamóca Kiskertész tanoda: Hűsítő kertészkedés Elzával és Annával – Füvészkert, szombaton 10:00 és 11:15

Hűsítő kertészkedés a kánikulában, kedvenc Jégvarázsos rajzfilmhősökkel. A Mesehősök növényei program célja, hogy közelebb hozza a gyerekeket a természethez. Játékosan, észrevétlenül tanulnak a gyerekek, a növényekről, élővilágról tapasztalás útján. Most csak 10-től kezdődik foglalkozás, amely 1 órát tart. Ára 1800 Ft/gyerek (3-10 éveseknek ajánlott), felnőtteknek füvészkerti belépő. Részletek itt.

Marica Bábszínháza: Cipőmese – zenés-bábos heje-huja – Margitsziget, Szabadtéri Színpadnál, szombaton 10:30 (ingyenes)

Mese a szerelemről, barátságról, három próbáról, Topánka királykisasszony és Bakancs Bandi nagy találkozásáról és arról, hogy bárkiből lehet (Mese)hős. Hiszen mindannyian egy cipőben járunk: keressük a párunk. Különleges animáció tárgyakkal, bábokkal, zenével és szerelemmel fűszerezve. Nem csak gyerekeknek! Részletek itt. Ingyenes!

Gyereksziget szombati programok – Hajógyári-sziget (ingyenes)

Utolsó hétvégéjéhez érkezett a Gyereksziget, ahol szombaton 11 órától fellép a Hahó Együttes, majd 14:30-tól görög táncház és 16:30-tól Korpás Éva koncertje vár rátok a sok egyéb program mellett. Ingyenes!

Tündérfesztivál – Sopron, szombaton egész nap (ingyenes)

A 10. Soproni Tündérfesztivál délelőtt 10-től este 7-ig játékokkal, különféle foglakozásokkal, produkciókkal várja a gyerekeket, tündéreket és manókat. Fellép Pályi János Bábszínháza, a Rutkai Bori Banda, a soproni Drazsé zenekar, a Mozgás Ritmus Lendület Club és ismét lesz Viseletverseny, ahol a legkülönlegesebb tündéri vagy manós viseleteket mutathatják be a résztvevők. Részletek ittIngyenes!

Szentjánosbogár túrák

Itt a szentjánosbogár rajzás időszaka. Itt gyűjtöttük össze, hol tartanak esti túrákat szervezett keretek között.

Múzeumok Éjszakája – Országos, június 24.

Idén is várnak benneteket a múzeumok éjszakai kalandozásra. A gyerekprogramok már délután elkezdődnek, és tényleg érdemes lesz egy kicsit tovább is fent maradni, hiszen a tárlatvezetésektől kezdve a foglalkozásokon át a koncertekig rengeteg programmal készülnek. Részletes program itt. A belépő karszalag 1700 Ft, diák 800 Ft, 6 év alatt ingyenes!

Íme 10 kedvenc gyerekprogramunk a teljesség igények nélkül a Múzeumok Éjszakáján:

Az Aeroparkban szimulátor vezetéssel, vitorlázórepülő bemutatóval várnak benneteket. Részletek itt.
A Hadtörténeti Intézetben fémkatona öntöde, játékkatona készítés vár rátok. Részletek itt.
Nyitva lesz ezen az estén a Katasztrófavédelmi Múzeum is, ahol szintén sokféle izgalmas programmal készülnek. Részletek itt.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban éjszakai nyomozójáték, középkori játszóház, szerelmi varázslás és kézműves foglalkozások is lesznek. Részletek itt.
A Magyar Nemzeti Galériában barangolás a múzeumban, LEGO-s játékok és koncertek várnak rátok. Részletek itt.
A Magyar Nemzeti Múzeumban unikornisok, bárányok és pelikánok is lesznek, ráadásul egy túlvilági sétán is részt vehettek. Részletek itt.
A Magyar Természettudományi Múzeumban már délelőttől vár a pocsolya parti, ahol vizes játékokkal játszhattok egészen 18 óráig, de számos érdekességet is megtudhattok a múzeumról. Részletek itt.
Gyermekvasúton 10 órától egészen 19:30-ig nyitva tart a járműtelep, és egészen éjszaka 1 óráig lehet majd vonatozni. Részletek itt.
A Mesemúzeumban 7próba, interaktív családi koncert és versfaragás is lesz 16 és 21 óra között. Részletek itt.
A Műszaki Tanulmánytárban kincskereséssel és múzeumpedagógiai foglalkozással, az Öntödei Gyűjteményben koncerttel és kovácsmesterség bemutatóval készülnek. Részletek itt és itt.
További gyerekprogramokat a Múzeumok Éjszakájára itt találtok.

JÚNIUS 25., vasárnap

Gyereksziget vasárnapi programok – Hajógyári-sziget (ingyenes)

11 órától fellép Gryllus Vilmos, 14:30-tól a Karaván Színház, 12:15-től a Czukorborsók, majd 16:30-tól a Rutkai Bori Banda. Ingyenes! Részletek itt.

Gyerek Skanzen – Szentendre, vasárnap

Vasárnap egész nap a gyerekeké a Skanzen, ahol rengeteg játékkal és izgalmas programmal is készülnek. 11 órától fellép Bartha Tóni, 15 órától pedig a Kaláka. A rendezvényt az átlagos nyitvatartási napokon is érvényes jegyárakkal lehet látogatni, vagyis felnőtteknek 2000 Ft, diákoknak 1000 Ft, 6 év alatt ingyenes!

Aranyalma páros: Mátyás király bojtárja – zenés mesejáték – Margitsziget, Szent Margit-romok, vasárnap 10:30 (ingyenes)

Volt egyszer egy pásztorlegény, aki beállt Mátyás királyhoz szolgálni. Igen ám, de elbolyongtak a rábízott jószágok, hogyan fog elszámolni velük a királynak? A gyermekek segítségével ez a kedves, ismert történet rendhagyó, interaktív Mátyás kori mesévé kerekedik, amelyben a mese, a zene és a tánc mellett népi hangszerbemutató, a pásztorok életének bemutatása és egy igazi kecske” is helyet kap! Részletek itt. Ingyenes!

Gyerekbúcsú – Kultúrkúria, vasárnap 16 órától (ingyenes)

Hagyományos szabadtéri évadzáró gyermekmulatság, melynek zárásaként egy egyedülálló vízi bábszínházi előadással is várják a család minden tagját: 17 órakor Csizmás kandúr – a Kereplő Színház előadása, 18.30 Itt van a nyár! – a Kiskalász zenekar koncertje, közben: Pegazus mesés játéktár, Népmesék Világa játszóház, Tekergőtér új játékai, kézműveskedés, arcfestés, hempergő, logikai és ügyességi játékok, 20 órakor pedig Helka, a Balaton tündére – a Kabóca Bábszínhház vízi bábszínháza szerepel a programban. Ingyenes!

Ajánljuk nektek a hétvégére még top 15 budapesti nyári program és 10 ingyenes nyári program válogatásunkat is, valamint a legújabb Gellért-hegyi csúszdaparkot, amelyet a múlt héten adtak át.

Era kedvencei: nosztalgia fogaskerekű, Múzeumok Éjszakája, Kultúrkúria Gyerekbúcsú
Rozi kedvencei: nosztalgia fogaskerekű, Gyerekbúcsú a Kultúrkúriában, Soproni Tündérfesztivál