Otthon is programon! – mese, koncertek, színház gyerekeknek
Élőben hallgathattok meséket Tarján Veronikától, Farkasházi Rékától, Dániel Andrástól és kortárs íróktól, lesz élő színházi közvetítés a Vaskakas Bábszínházból, de ajánlunk még fókákat és gólyákat, a Bábszínházi Világnap rendhagyó eseményeit, közös alkotást, jógát a család minden tagjának, illetve kiállításokra is elviszünk benneteket, játékos feladatokat is megosztunk veletek és még könyvbemutató is vár rátok. Maradjatok otthon!
Veronaki – zenés, mesés foglalkozások – itt éritek el
A zenekar énekesnője, Tarján Veronika is több élő videót tesz ki hetente közösségi oldalára otthonról, amelyben együtt énekelhettek és játszhattok.
Mikrokozmosz élő közvetítés – március 21., szombaton 19:00 – ezen a linken
Van kezem, lábam. Van hangom, tudok beszélni. Én én vagyok, te pedig te vagy. De ki is vagyok én? És ki vagy te? Milyenek a fiúk? És milyenek a lányok? A fiúk mindig rosszak, a lányok mindig jók? És miért ilyenek vagy olyanok? És milyen az, ha kistestvérünk lesz? Mi lesz anyu szeretetével? Elveszi, és a kistestvérnek adja? Vagy megsokszorozza és csak több lesz belőle? De szeretem én azt a másikat? És milyen az, ha nyaralunk vagy kirándulunk? Rengeteg kérdés, de hol van rá a válasz? Az előadásban Bartók Béla Gyermekdalok és Mikrokozmosz című műveinek újragondolt részleteivel, valamint kortárs költők gyerekverseivel keressük a kérdésekre a lehetséges válaszokat, ismerkedünk a világgal és kicsit önmagunkkal.
Rajzolj együtt Agócs Írisszel!
Agócs Írisz remek sorozatot indított közösségi oldalán, ahol lépésről lépésre rajzolhattok vele mindenféle állatot. Szuper néhány perces pihentető program minden korosztálynak!
Bábszínházi Világnap a Budapest Bábszínházban
Ezért délelőtt a gyerekeknek, este a felnőtteknek tesznek közzé egy-egy korábbi előadást a színház youtube csatornáján. Délelőtt 11 órakor a 2010-ben bemutatott Rozi az égen című előadást nézhetitek meg, 19 órától pedig a felnőtteknek ajánljuk Christian Morgenstern: Bitódalok című előadását. A Bábszínház közvetítései folytatódnak, minden szombaton várnak benneteket újabb előadásokkal!
A háromfejű király
https://www.youtube.com/watch?v=ib1krwt8Tvg
A játék és szeretet gyógyító ereje – avagy hogyan került elő a Csodálatos Pitypangmező Királyának elveszett szíve.Ez a vizuálisan is megkapó, bábos elemekkel dolgozó előadás a gyászfeldolgozás különböző fázisain keresztül kalauzolja a nézőt, és a mesei keret segítségével a gyerekek számára is emészthetővé tesz nagy súllyal bíró témákat. 6-11 éveseknek ajánlott. Március 21-én 15 órától nézhetitek meg itt.
Abszolút töri online könyvbemutató
Már nagyon vártuk ezt a programot, és nagyon örültünk, hogy mégis részese lehetünk. Bemutatkozik a Pagony legújabb könyvsorozata, az Abszolút Töri! Tartsatok a hetedikesekkel a történelem legizgalmasabb korszakaiba, találkozzatok kedvenc történelmi személyeitekkel, csöppenjetek bele eddig csak a töri könyvből ismert korszakokba és amellett, hogy pontos történelmi információkat szereztek, szórakozzatok egy jót, hiszen egy letehetetlen kalandregény-sorozatban találjátok magatokat! Március 20-án, pénteken 16 órától online!
Szalóki Ági mesél
Szalóki Ági is mesélésbe kezdett közösségi oldalán. Hallgassátok szeretettel!
Meseelőadások a Vaskakas Bábszínháztól – ezen a linken éritek el
A Győri Vaskakas Bábszínház minden vasárnap 11 órakor mutat be egy-egy meseelőadást a gyerekek számára. Március 21-én 10 órától pl. az Óz című előadást nézhetitek meg.
Tintanyúl TV
Farkasházi Réka is élőben mesél a gyerekeknek a Tintanyúl Facebook oldalán az Életmesék című könyvéből.
Egérke enciklopédiája ingyenesen letölthető applikáció péntekig a Csirimojótól
Március 20-áig, péntekig ingyenesen letölthetővé tették az Egérke enciklopédiájához tartozó applikációt, hogy feldobják a gyerekek napjait ebben a nehéz időszakban, és talán a pedagógusok is alkalmazni tudják a digitális oktatásban. A telepítés nagyjából fél percet vesz igénybe: Apple, Android, PC. A Csirimojó Kiadó szuper könyveiről itt írtunk bővebben.
BonBon Matiné: Jancsi és Juliska + feladatlap
Hallgassátok meg a BonBon Matinétól a Jancsi és Juliska című zenés mesét, majd menjetek végig a játékos feladatokon. Itt találjátok a részleteket!
Dániel András mesél
Dániel András is elindította YouTube mesecsatornáját, ahol 2-3 naponta fog válogatni nektek saját meséiből és kedvenceiből. Érdemes megnézni a Pagony Kiadó youtube csatornáját, ahol sok jó mesét találtok, illetve DIY videóit is.
Titkos átjáró – múzeumi mesekönyv a Petőfi Irodalmi Múzeumtól
Íme egy szuper múzeumi mesekönyv, a Titkos átjáró, amelyet már online is elérhettek itt.
Litera mesesorozat – ezen a linken éritek el
A Litera történetmesélő sorozatot indít Facebook-oldalán, ahol kortárs írók mesélnek, naponta egy posztban és hetente egyszer a Literán.
Alkoss Bogdán Vikivel!
Az illusztrátor minden nap 15 órától várja fél órás foglalkozással a gyerekeket az Instagram oldalán (Stories topbar). Mi kell hozzá: ceruza, filc, tollak, papír (ami éppen van, akár újságpapír is). Írjatok meséket a topikokhoz, osszatok meg történeteket, rajzokat, a kedvenc meséiteket az egyes karakterek kapcsán.
Vadadi Adrienn ötletei ovisoknak
Vadadi Adrienn írónő, aki óvónéni is megoszt veletek néhány ötletet, mivel tudnátok játékossá tenni ovisaitokkal az otthoni időt. Kis segítség, hogy a szülők addig szusszanhassanak egyet!
Barangolj múzeumokban!
Múltkor a Szépművészeti Múzeum digitalizált gyűjteményét ajánlottuk nektek, a Magyar Nemzeti Múzeum élő tárlatvezetésekkel készül az iskolások számára, illetve az Aquincumi Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában is körbenézhettek. A Petőfi Irodalmi Múzeum oldalán is érdemes olvasgatni, hiszen a Digitális Irodalmi Akadémia művei között gyerekeknek szóló műveket is találtok.
Kaméleon Olvasóklub
Online elérhetővé tették a Kaméleon Olvasóklub a negyedik fordulójának feladatlapjait. Töltsétek le, nyomtassátok ki és indulhat is a játékos tanulás! Részletek itt.
Nézegess fókákat és gólyákat!
A Pécsi Állatkertből élőben közvetítik a két fóka, Donka és Bonifác mindennapi életét, illetve március 15-én Gemencre is megérkezett a feketególya pár, akinek itt követhetitek nyomon mindennapjait!
Jógázz otthon a gyermekeddel! – március 17-én, 11 órától itt
„Én is a gyerekeimmel vagyok otthon és Lilivel úgy döntöttünk, felelevenítve a korábbi Anya//lánya jógaóráinkat, holnap jógázunk egyet veletek közösen. Az órát természetesen apukák és fiúk is végezhetik, 7 év fölötti gyerekeknek ajánlom elsősorban.” A Yoga&More csapatával pedig szintén március 17-én 16 órától jógázhatnak együtt gyerekek és felnőttek, illletve tart még a Jógakaland Tavaszi jógakihívása, amihez bármikor lehet csatlakozni!
Hamarosan új könyveket, társasjátékokat és otthoni játékötleteket is ajánlunk nektek, hogy minél kellemesebbé tegyük az elkövetkezendő időszakot.
Jó ötletekért, hasznos információkért látogassatok el a Minimatinéra, csatlakozzatok közösségi oldalunkhoz vagy iratkozzatok fel heti hírlevelünkre!