Őszi könyvszüret – új könyvek 10 éves kortól

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kicsik és az ovisok, valamint a kisiskolások és kiskamaszok mellett gondoltunk a felső tagozatos és középiskolás korosztályra is, hiszen talán nekik a legnehezebb könyvet venni. Ebben az összeállításunkban számukra válogattunk a friss megjelenésekből. Új könyvek 10 éves kortól!

Gréta vagyok (Móra Kiadó)

Ismerd meg Greta Thunberget, a kamasz lányt, aki egymaga majdnem kétmillió kortársát vitte az utcára egy péntek reggel Sydney-től San Franciscóig, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy közös összefogással hogyan változtathatjuk meg a visszafordíthatatlannak tűnő klímaváltozást. „Nem reményre van szükségünk, hanem cselekvésre. Ha cselekszünk, csak akkor reménykedhetünk újra.” – Greta Thunberg aktivista, az alternatív Nobel-díj kitüntetettje, a Nobel-békedíj jelöltje, 16 éves. A tudományos kutatásokra és statisztikai adatokra támaszkodó könyvből megérthetjük, milyen folyamatok mennek végbe a bolygónkon. 10 éves kortól ajánlott.

Sophie és a tetőjárók és Szavak kékben (Manó Könyvek)

A Publishers Weekly Díjnyertes Könyvek sorozatban olyan kötetek megjelentetését tűzték ki célul, melyek rangos gyerekirodalmi elismerésben részesültek. Catherine Rundell regényének főszereplője Sophie, akit egyéves korában magához vesz a kissé szórakozott, ám nagylelkű londoni tudós, Charles. Charles és Sophie Párizsba szöknek a törvény elől, mert nem találják a tudóst megfelelő gyámnak. Párizsban Sophie új barátra talál: Matteo beavatja őt a tetőjárás rejtelmeibe, és egy egészen új világ tárul fel a lány előtt. De vajon sikerül-e megtalálniuk Sophie édesanyját, mielőtt lelepleződnek és vissza kell menniük Londonba? A Szavak kékben című könyvben Rachel beleszeret Henry Jonesba. A költözésük előtti napon elrejtett egy szerelmeslevelet a kedvenc könyvébe a fiú családjának könyvesboltjában. Aztán várt. De Henry nem jelentkezett. Most, hogy Rachel visszatért a városba – és a könyvesboltba is -, együtt kell dolgoznia azzal a fiúval, akit a legszívesebben soha többé nem látna. 10 éves kortól ajánlott.

Időfutár 8. (Tilos az Á)

Időfutár 8

Hannáéknak majdnem sikerül hazamenniük Budapestre, a 21. századba. De – az olvasó legnagyobb szerencséjére – a dolog úgy alakul, hogy egy ideig még Londonban maradnak, és egy szelíd tekintetű fiatalember és törvényen kívüli barátai vendégszeretetét élvezhetik. No meg I. Erzsébetét. Vajon sikerül találkozniuk Shakespeare-rel is? De persze a nagy kérdés az, hogyan zökkentsék vissza az időt? Egy újabb fergeteges, okos, játékos és szellemes szöveg a Gimesi–Jeli–Tasnádi–Vészits kvartettől, szülőkről és gyerekekről, családról és barátokról, múltról és jelenről, ármányról és szerelemről, költészetről és persze színházról: hiszen színház az egész világ! És mellesleg, a történet befejeződik… (Vagy mégsem?) 12 éves kortól ajánlott.

Fekete fény – Odaát 2. (Móra Kiadó)

Ahogy az Európai Unió felbomlása után az országok városállamokra estek szét, úgy a tizenhárom éves Vik családja is kettészakadt. Apja a háborús légkörben egy másik városállamhoz készül átállni, anyja titkos ügynök barátja, Rod pedig most a barátnőjét, Ajlát próbálja behálózni. Vik sodródik az eseményekkel, úgy érzi, mindenki a feje fölött dönt, ráadásul – hiába fogadta föltétlen bizalmába – most mintha a rejtélyes Gömb is magára hagyta volna. A Fekete fény második részében, Vik különleges külső és belső utazása során feltárulnak a családi múlt titkai, új megvilágításba kerülnek a jelen eseményei, és olyasmi derül ki a Gömbről, amire Vikhez hasonlóan talán az olvasó sem számít. 12 éves kortól.

48 másképp (Móra Kiadó)

Forradalmi tények és legendák újratöltve. 13 alternatívát olvashatunk fiatal szerzők tollából, akik az ifjúsági kategóriában Év Gyermekkönyve díjat nyert Jelen! és a jövőnket megjósoló 2050 antológia után az 1848/49-es eseményeken csavartak egyet. Mechanikus Petőfi és szónokló Szendrey Júlia? Borotválkozó Kossuth és forradalmár Rózsa Sándor? Itt senki sem az, akinek látszik. Semmi nem úgy van, ahogy az iskolában tanultuk.
A kötet szerzői: Benedek Szabolcs | Ecsédi Orsolya | Garaczi Zoltán | Kalapos Éva Veronika | László Zoltán | Majoros Nóra | Mészöly Ágnes | Molnár Réka-Haász János | Molnár Rita | Nagy Judit Áfonya | P. Szabó Dénes | Rádai Márk |Tóth Mónika

Bosnyák Viktória: Képtelenség (Kolibri Kiadó)

Szerinted lehetséges a műugrás víz és deszka nélkül? Múzeumból múzeumba, pontosabban képből képbe utazás vonatjegy és belépőjegy nélkül? Vagy képtelenség? Csak akkor, ha Te nem az Apolló Akadémia diákja vagy! Sári, Dóri és Laci – a Tündérboszorkány-trilógia szereplői – számára ez már nem jelent kihívást. De vajon sikerül-e visszaszerezniük Dénes belépőjét is? És egyáltalán, hová lett a fiú? Budapestről Párizsba, New Yorkba, képekbe, szobrokba vezet az útjuk, és már csak egy napjuk maradt a suli kezdésig…12 éves kortól.

Hogyne szeretnélek (Tilos az Á)

Shakespeare szonettjei a világirodalom legismertebb szerzőjének kevésbé ismert művei. A magas- és popkultúrában ezerféle stílusban feldolgozott drámaíró ugyanis lírai költő is volt, 154 szonettet hagyott az utókorra. Szerelmes szonettjei épp olyan titokzatosak, mint Shakespeare egész személye: nem tudjuk, ki állította össze a kötetet, ki(k) a versek címzettjei – annyi biztos, hogy vegyesen férfiak és nők – és hogy az amúgy házasságban élő költő a valóságban milyen viszonyban volt a „múzsáival”. Egy biztos: a szonettek ma is érvényesek, ma is megszólítanak és magukba hívnak. A szerelem, a vágy, a féltékenység, a féle­lem a magánytól és a testi romlástól – ugyanúgy az életünk részei. A szövegek most három hangon szólalnak meg: zseniális és humoros modern átiratban, klasszikus fordításban és eredeti nyelven. Együtt még teljesebb a kép. 14 éves kortól.

Az emberek országa (Tilos az Á)

Föld, 2646. Kalaallit Nunaat – az Emberek Országa, a kultúra utolsó menedéke a Harmadik Háború és a klímaváltozás miatt lakhatatlanná vált bolygón. A Heim – az iskola, ahová csak a legjobbak juthatnak be: Kalaallit Nunaat leendő vezetői, akik biztosítják az emberiség fennmaradását. Umia – egy lány, aki a kiválasztottak között is a legtehetségesebb. Nanouk – egy fiú, aki egy visszatérő álom miatt nem lelhet otthonra az iskola falai között. Ez az álom előbb csak a két fiatal világát forgatja ki a sarkaiból, de később már az egész bolygó hatalmi egyensúlyát veszélyezteti. Umiának és Nanouknak döntenie kell, pedig az sem világos, hogy saját maguk alakítják-e sorsukat, vagy nagyhatalmi játszmák feláldozható szereplői csupán. Elképzelhető-e lázadás a legigazságosabb társadalomban? Van-e értelme az összetartozásnak és a szerelemnek ott, ahol a napfény és a víz halálos veszélyt jelent még a legerősebbek számára is? A könyv 14 éves kortól ajánlott.

A nap színe (Tilos az Á)

Az Andersen-díjas David Almond legújabb regénye! Egy történet a gyász feldolgozásáról, a reményről, és egy 15 éves fiú gondolatairól, emlékeiről és a világgal való kapcsolatáról. Gyönyörű fejlődésregény, amelyet 14 éves kortól legszívesebben mindenkinek megvennénk ajándékba!

Bábel emlékezete (Kolibri Kiadó)

Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel eljut Bábelre, és hamis személyazonosság alatt igyekszik megtalálni a helyét az ottani társadalomban.

Nincs más út (Kolibri Kiadó)

A Nobel-békedíjas Malala Yousafzai már gyerekként belső menekült lett a hazájában, Pakisztánban. Később, nemzetközi aktivistaként, a világ bármely pontjára eljuthatott, egy helyet kivéve: a saját hazáját. Fiataloknak és felnőtteknek szóló könyvében nemcsak saját, megrázó élettörténetét meséli el, hanem más lányokét is, akik a világ különböző pontjairól menekültek el az erőszak, a háború és a bűnözés elől. 14 éves kortól.

Stephanie Garber: Legendary (Kolibri Kiadó)

Egy összetört szív. Egy megfizetendő adósság. Egy vérre menő játék. Donatella Dragna a Caraval varázslatos világában végleg megszabadult zsarnok apjától, és a nővérét, Scarlettet is megmentette egy baljós házasságtól. Lenne mit ünnepelnie a Dragna-lányoknak – de Tella még nem szabad. A Caraval mindig is bátorságot, ravaszságot és áldozatokat követelt. Ám ezúttal még többet kér a játék: ha Tella nem tudja teljesíteni, amit az alkuban ígért, és nem szolgáltatja ki Legend igazi nevét, mindent elveszít – talán még az életét is. De ha nyer, Legend meghal, és a Caraval örökre megsemmisül. 14 éves kortól.

Új 10+ könyvek válogatásunk mellett nézzétek meg kicsiknek és ovisoknak, kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló összeállításainkat is!


Ha szeretnétek a legjobb családi programokat, aktualitásokat hetente egyszer hírlevelében is megkapni, itt tudtok feliratkozni! Kirándulás ötletek, kipróbált programok, újdonságok, gyerekkönyvek és még sok minden más a Minimatinétól!