Óbuda Napja – május 4.
A hétvége legnagyobb bulija a fővárosban minden bizonnyal az Óbuda napja című rendezvény lesz, ezért külön bejegyzésben szólunk róla. Nemcsak azért, mert rengeteg jó programmal készülnek a koncerteken át a különböző civil kezdeményezésekig, hanem mert a tavalyi évben is remekül éreztük magunkat. Érdemes lesz a III. kerület minden zegzugába ellátogatni. Ingyenes!
SZENTLÉLEK TÉR
Már május 3-án este 20 órakor kezdődik a buli Péterfy Bori & Love Band koncertjével. Május 4-én 10 órakor Halász Judit várja a legkisebbeket és természetesen a nosztalgiázó szülőket. Ugyanitt 11:30-tól a Langaléta Garabonciások lépnek fel. 14 órától a Kincső Együttessel végigtekinthetünk Krúdy Gyula életén, vándorlásain a sokszínű néptánc nyelvén. A talpalávalót Szalonna és bandája húzza majd. 16 órától a Group’n’Swing, majd 18 órától az Irie Maffia lép a színpadra. Az estet 20.30-tól a PASO koncertje zárja.
KOBUCI KERT
Május 3-án fellép a Pluto és a Radiopro DJ Set a Kobuci kertben 21:30-tól. Másnap 17 órától Ivan & The Parazol, 19:30-tól Anna & the Barbies, 21:30-tól a Magashegyi Underground lép a színpadra.
FŐ TÉR
10 és 18 óra között a kézműves műhelyben hagyományos technikákat, míves motívumokat próbálhattok ki Erdély formavilágából és tárgykultúrájából. Ugyanitt 13 órától a Bab Társulat, 19 órától Flashmob is lesz a Göncöl Néptáncegyüttessel. Közben Katlan Tóni konyhája, és kávézója, Cziniel Cukrászda, Ráhel flódnija, lepénykülönlegességek, házi sörfőzdék, borosok, pálinkaházak is kitelepülnek a térre. A századfordulós hangulathoz ipar- és népművészeti kirakodóvásár, verklijáték és konflis is hozzájárul.
ZICHY UDVAR
Az udvarban kerületi civil szervezetek mutatkoznak be: Elveszett Állatok Alapítvány, Magyar Origami Kör, Gézengúz Alapítvány – Cseppek Háza, Ész-Agy Ganz Ifjúsági Műhely, Otthon Segítünk Alapítvány, Kamasztér Alapítvány, Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület, Összefogás Óbudáért Egyesület, OMSZ Csillaghegyi Mentőállomás, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt Budai Régió III. kerületi Szervezete, Kiss Áron Magyar Játéktársaság, Szent Margit Rendelőintézet, valamint szűrővizsgálatok is lesznek: vérnyomás- és pulzusmérés, vércukor- és koleszterinmérés, In Body testösszetétel mérés, táplálkozási tanácsadás, COPD, CO mérés, anyajegyszűrés. A Játékudvar elfeledett, csalafinta játékokkal várja a kicsiket és nagyokat.
CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ
Csillaghegy napja 10 órakor a Kaláka Három Székláb című koncertjével indul. Napközben helyi iskolák és intézmények lépnek a színpadra, az estét pedig 19:30-kor Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar retro bulija zárja.
BÉKÁSMEGYER, CSOBÁNKA TÉR
A közbiztonsági nap igen vonzó célpont minden kisebb és nagyobb fiú számára. A Csobánka téren 10 órától tűzoltók, rendőrök és rendőrkutya bemutató, lovas és motoros járőrök is lesznek. A rendezvény ideje alatt a Békásmegyeri Közösségi Ház udvarán a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági és oktató programja várja a gyerekeket.
GÁZGYÁRI LAKÓTELEP
10 és 18 óra között Öko-csiga Játszóház, kézműves foglalkozások, arcfestés, ugrálóvár várja a családokat. 10 és 16 óra között szűrővizsgálatok, védőnői tanácsadások, baba-mama játszóház és számos előadás is lesz a Védőnők sátrában. Déltől 15 óráig a Bélaműhely karmesterjátékban különleges hangszereket próbálhattok ki, és karmesterek is lehettek. 11 órától fellép az Alma együttes. A felnőtteket 15 órától Kovács Kati, 16:30-tól Weszely Ernő, 19:30-tól a Ladánybene27 szórakoztatja majd.
SYLVANUS UTCAI MÁLTAI JÁTSZÓTÉR
11 órakor a játszótéren fellép Gryllus Vilmos, majd 16 órától a Nefelejcs Bábszínház Egyszer egy hétpettyes katicabogárka című műsorával várja a gyerekeket. Emellett egész napos játszóház, színezők, kirakók, kézműves sátor, lufi fújó bohóc, arcfestők, ugrálóvár is lesz.
KASZÁSDŰLŐ
10:30-kor kezdődnek a programok kutyás bemutatóval, majd déltől a Kolompos zenél. Délután táncbemutatókkal (néptánc, tangó, showtánc) várják a nagyérdeműt, a kisebbeknek is számos programmal készülnek mint pl. az óriásbáb táncoltatás, kézműves foglalkozások, bábkészítés, bábjátékok, mini olimpia, kézműves foglalkozások, origami, arcfestés, anyák napi ajándékkészítés.
SPORT-OS PROGRAMOK
BKV Előre SC Kajak Kenu Alapítvány saját vízitelepére várja az óbudaiakat (1037 Királyok útja 255.), ahol 9-12 óráig nyílt napot tartanak, melynek keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a klubban művelhető sportágakkal.
A Budai Akrobatikus Sport Egyesület és az Óbudai Wellness és Diáksport Egyesület programjával a pünkösdfürdői Piknik helyszínen találkozhattok.
Az Óbudai Fless Sportegyesület a Boldog Salamon Kör által, Békásmegyer-Ófaluban rendezett programon tart bemutatót.
A Sportegyesület ASR Gázgyár saját sportpályáján várja az óbudaiakat (1031 Sujtás u. 2-4. Gázgyári lakótelep, aquincumi romok és a Duna között) déltől 14 óráig bajnoki mérkőzésre, majd játékos labdarúgó ügyességi feladatokkal.
A Baseball Óbudán (Óbudai Baseball Aréna, 1031, Aranyos utca 11.) 10:30-tól egészen 18 óráig várja az érdeklődőket mérkőzéssel, de ki is próbálhatjátok a játékot.
MÚZEUMOK
Óbuda Napja alkalmából május 4-én ingyenes tárlatvezetéseket indítanak a Goldberger Textílipari Gyűjteményben 10 és 12 órakor. A tárlatvezetésekre regisztrálni a toth.anita@obudaimuzeum.hu e-mail címen lehet április 30-ig. A múzeum Óbuda Napján ingyenesen látogatható.
A Kassák Múzeum 10 és 12 óra között Barangolások Síkföldjén és Térországban címmel múzeumpedagógiai foglalkozást tart. Készíthetünk állatfigurákat síkidomokból, origami állatokat és térbeli puzzle-t.
Ezen a napon az Óbudai Múzeum összes állandó és időszaki kiállításai ingyenesen látogathatók. Ingyenes helytörténeti séták is indulnak a recepciótól (14 órakor Zsidó emlékek Óbudán, 16 órakor Krúdy-séta, 10 és 16 óra között folyamatos kincskereső játék indul).
A Kultea idén is csatlakozik az Óbuda Napja rendezvényhez. Az MKVM kiállításai ezen a napon díjtalanul látogathatók. Ingyenes programjaik idén A szépség és a reklám – A női ideál alakulása a 20. század első felében című időszaki kiállításukhoz kapcsolódnak.
PIKNIK
Az Óbudai piknikhez bárki csatlakozhat. Ha kigondoltátok a tökéletes helyszínt, regisztrálni kell a www.obudanapja.hu/piknik oldalon. További információ: jelentkezes@obudanapja.hu e-mail címen, valamint a +36 30 247 4819-es telefonszámon az Óbudai Kulturális Központ munkatársánál, hétköznap 9.00-17.00-ig.
Néhány helyszín:
Aquincum Mocsáros
Csillaghegyi Vursli
Pünkösdfürdő
Péterhegy
Békásmegyer-Ófalu
Csúcshegy
A kerület éttermeinek kedvezményeiről itt olvashattok.