Nyerjetek páros belépő Budapest legújabb színházába, a Hatszín Teátrumba!

Hamarosan új színházzal gazdagodik Budapest, ahol felnőtt és gyerek előadásokat egyaránt tartanak majd. Mi a Hatszín Teátrum megnyitóján biztosan ott leszünk, és ha ti is szeretnétek páros belépőket nyerni a jeles eseményre, érdemes részt venni játékunkon.

A VI. kerületi Jókai utca 6. szám alatt, az Oktogon közelében új kulturális tér született, ahol a színház mellett könyvesbolt és kávézó is vár majd benneteket.

A színház elsősorban a gyerekelőadásokra fókuszál majd, de esténként felnőtteknek szóló programokkal is készülnek. A legkisebbek első színházi élményüket is megtapasztalhatják a beavató előadásokon, a nagyobbakat pedig Nógrádi Gergely kalauzolja majd el az opera világába. Mivel a megnyitó Janikovszky Éva 91. születésnapjára esik, – nem véletlenül – így az általa írt nagysikerű és örökérvényű Az úgy volt… című könyvéből készült előadás ősbemutatójával indulnak.

Köszönjük, hogy ennyien velünk játszottatok! Páros belépőket nyert: Drávucz Anita, Magyar Gyöngyvér és Margitházi Orsolya. A jegyek átvételének módjáról írunk nektek emailt! Jó szórakozást kívánunk!

Ez utóbbira nyerhettek most páros belépőket április 23-án 15 órára! Nincs más dolgotok, mint az alábbi kérdésre válaszolni:

Ki volt Janikovszky Éva könyveinek legendás illusztrátora, akinek neve egybeforrt Janikovszky Éva könyveivel?

A válaszokat április 20-áig várjuk a jatek@minimatine.hu-ra, utána sorsolunk. A nyertes a helyszínen veheti majd át a jegyeket. Az előadás 8-12 éveseknek ajánlott, meg persze a felnőtteknek is!

Hamarosan érkeznek a legjobb hétvégi programok és Könyvfesztiválos ajánlónk is!

Ha nem szeretnétek lemaradni a legjobb családi programokról, érdemes feliratkozni hírlevelünkre itt, melyet minden csütörtökön küldünk el nektek a hétvégi ajánlóval és a legújabb válogatásokkal. Új gyerekkönyvek, gasztro helyek, ingyenes programok, kirándulási ötletek, új játszóterek egy helyen, kipróbálva és válogatva.

Vélemény, hozzászólás?

Kötelező mezők *.