Nők mindenütt
Lányok, asszonyok, nagymamák, barátnők…Nektek és rólatok szólnak a következő programok.
Egy éve indult a Mindenütt Nő kezdeményezése, hogy a régi elcsépelt szokást/ünnepet mint a Nőnap egy kicsit újraértelmezzék. A koncerttermek pódiumain női előadók állnak, a színházak színpadain női sorsokat követhetünk, a galériákban női alkotók műveit láthatjuk, női történeteket vetítenek a mozik, nők valljanak magukról az irodalmi esteken, női gondokról szólalnak meg a pódiumbeszélgetéseken és a tudományos konferenciákon. Programjaikból válogattunk…
Csütörtökön 19 órától a Hadik Irodalmi Szalon Különszám a Mindenütt nő! programsorozathoz kapcsolódó nőnapi estjén vehetünk részt. Kiemelt együttműködő partnerük a Pesti nő project (Ughy Szabina költő, szerkesztő és Bach Máté fotós sorozata). A pesti nő project lényege, hogy Budapestet mint nővárost mutatja be a két megálmodó, a pesti nők tükrében rajzolódik ki, izgalmas, kreatív, alkotó nők által fővárosunk, s így életünk. A belépőjegy 1000 Ft, regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az anna_juhasz@hotmail.com e-mail címen lehet!
Szintén csütörtökön a BMC-ben 21 órától a Dzsindzsát hallgathatjuk Senával kiegészülve.
Pénteken 16 órától a Magyar Nemzeti Galériában A női szerepek változása az évszázadok során című tematikus tárlatvezetésen vehettek részt. Az esemény házigazdája: Gimesy Péter művészettörténész. Jegyek a helyszínen kaphatók.
Pénteken 16:30-tól a OSZK-ban rendhagyó művésznők életművének megidézésével köszöntik a nőket: a mozdulatművészet XX. század eleji úttörője, egy jelentős kortárs költő és egy kiváló énekesnő segítségével. Minitárlat lesz Madzsar Alice hagyatékából, valamint válogatás Takács Zsuzsa műveiből. 18 órától Szalóki Ági és Juhász Gábor zenél majd. Ingyenes!
A Kiscelli Múzeum pénteki nőnapi programja a hölgyek öltözetének láthatatlan, ámde annál meghatározóbb darabját, az alsóneműt és annak 150 éves történetét helyezi a középpontba. Pénteken 17 órától Simonovics Ildikó divattörténész tart előadást, majd 18 órától a Randikommandó népszerű stylistjával, Lendvai Lillával beszélget. Az alakformálás mikéntjét járják körül, hasznos tippekkel, divattanácsokkal szolgálva az érdeklődőknek. A programot mini kiállítás is színesíti. Ingyenes!
Pénteken 20 órától az Eszkimó asszony fázik című filmet tűzte műsorára az Örökmozgó.
Szintén pénteken 20 órától a Púder Bárban Léda és Csinszka leveleiből összeállított darabot láthatunk, amely Ady Endre szerelmeinek történetét meséli el két nő szemszögéből.
Szombaton 11 órától az az Aquincumi Múzeumban nőnapi előadáson vehetünk részt. Napjainkban trend ismét visszatérni a természetes alapanyagokhoz életvitelünk számos területén. Így van ez a szépségápolásban is. Az előadás során az érdeklődők megismerkedhetnek modern korunk szépségápolásában és egészségmegőrzésében használt természetes alapanyagokkal, praktikákkal, fortélyokkal, melyeket már a római korban is használtak. Az előadás ideje alatt a hölgyek részére a belépés ingyenes!
A Szépírónők Társasága szombaton 17 órától a Gödör klubban találkozik.
Vasárnap 15 órától az Iparművészeti Múzeumban a Moholy-ösztöndíjasok között díjazott hölgy tervezőket arra kérték, hogy meséljenek munkájukról, milyennek látják a design világát női szemmel. Hogyan jelenik meg a nőiesség egy tárgyon? Mennyire befolyásolja a tárgy küllemét, hogy női tervező alkotása? A Rövid pecha-kucha prezentációjukban hárman, háromféle nézőpontból különböző területekre vezetik a látogatókat, mesélnek a kiállított tárgyaik kapcsán. A kiállításokban történő programokon az adott kiállításra érvényes jeggyel lehet részt venni. További programok itt.
Csütörtök és hétfő között további programokkal – köztük sok ingyenessel – várnak Benneteket, nem csak Budapesten. A részletes programot itt találjátok. Facebook oldalukon pedig itt böngészhettek.
És még néhány ráadás:
Március 9-én Vintage Szalon a Cydonia Vintage szervezésében a Kontra Klubban. Mit hordtak nagyanyáink, dédanyáink, milyen praktikákat használtak, milyen frizurákat viseltek? A Cydonia Vintage egy olyan időutazásra invitálja látogatóit, aminek keretein belül sok hasonló kérdésre választ kapunk és jobban megismerkedhetünk elődeink hétköznapjaival. A szervezők célja, hogy itthon is meghonosodjon a vintage szeretete és szélesebb körökkel is megismertessék a különböző korok (1910-1960) főbb jellemzőit: anyagokat, mosási technikákat, korabeli frizurák elkészítését és még számos érdekességet. Ennek megfelelően korhű hangulatban workshopokkal, előadásokkal, pipere tanácsadásokkal, tánc és zene bemutatókkal kalauzolnak minket korszakokon keresztül. Ingyenes program! Részletek itt.
VAM Ruhacsere
Ruháitokat bevihetitek a VAM Design Centerbe, hétfőtől péntekig (március. 3-7.) délelőtt 11-től 17 óráig, illetve szombaton 14 órától 17 óráig.
Cím: Bp., Király utca 26. Érdemes tudni:
• Eggyel kevesebb ruhadarabot vihetsz haza.
• A részvételhez szükséges, hogy minimum 5 ruhadarabot vigyél magaddal!
• Csakis szép állapotban lévő, kimosott, kivasalt ruhákat és jó állapotban lévő, a mai divatnak megfelelő kiegészítőket fogadnak ell!
• Ha van olyan ruhád, amit úgy gondolsz, hogy cserére nem alkalmas, felajánlhatod jótékony célra!
• Fogast, állványt, öltözőt és tükröt biztosítanak!
Fejenként max. 30 ruha hozható.
Max. 400 főt tudnak fogadni, jelentkezni minél hamarabb érdemes, mert a helyek fogyóban vannak. A regisztrációs díj:1000 Ft/fő, fizetés a helyszínen.
További hétvégi programok kicsiknek és nagyoknak a minimatine.hu-n.