Na de ki kérdez egy kandúrt? – igazi macskafilozófia nem csak macskaimádóknak
Egy szuper nyári olvasmány akadt a kezünkbe a Budapesti Könyvfesztiválon, amely egy menhelyről örökbe fogadott macska szemszögéből meséli el 1 év történetét, örökbefogadásától elkóborlásán keresztül a boldog újra egymásra találásig.
Közben természetesen mindenféle életbölcsességet, és „macskaságot” tudhatunk meg a főhőstől, aki kikéri magának, hogy lecicázzák, hiszen kandúr, aki közben filozófus is, ráadásul új családjától az Arisztotelész nevet kapta.
Aki már került közelebbi kapcsolatba macskákkal, nagyon jól fog mulatni a történeteken, hiszen a macskák tényleg ilyenek. Látszik, hogy a szerző, Anette Herczog is jó ismerője eme „tökéletes” lénynek. Nem lehet nekik nemet mondani, még akkor sem, ha óriási csibészségeket visznek végbe. A kissé önimádó kandúr azért a végén nagyon sok mindent megtanul, és még új barátra is lel, miközben betörőket is hatástalanít. Azért a vicces történet mögött mélyebb tartalom és mondanivaló is megjelenik: a különböző korú és nemű testvérek civódása és konfliktusai, a kiskamaszkor problémái, az iskolai cikizés, gyengébbek védelme is szerepel valamilyen módon. Illetve hogyan válhat vélt ellenségünkből akár barát is, ha egy kicsit megpróbáljuk megérteni az illetőt, legyen az az osztály egy kirekesztett gyereke vagy egy kis bolhazsák, aki történetesen a macskák fő ellensége, vagyis egy kutya.
A könyv könnyen olvasható, kisiskolásoknak (2-3. osztályos) önálló olvasásra is ajánlott, szórakoztató, és mi nagyon szerettük Pe Grigo vicces és egyben kedves illusztrációit. Még megemlítenénk a könyv fordítóját, Győri Hannát is, aki igazán jól egyensúlyozott a humoros-ironikus-önironikus monológok, párbeszédek között.
Köszönjük, hogy ennyien velünk játszottatok, a szerencse ezúttal Zoltán-Köchl Zsófiának kedvezett. Gratulálunk, írtunk neked emailt is!
Játsszatok velünk és nyerjétek meg a könyvet a Naphegy Kiadó jóvoltából! A következő kérdésre várjuk a választ május 26-a, éjfélig a jatek@minimatine.hu-ra:
A főhős, Arisztotelész szerint, mi a legtökéletesebb születésnapi ajándék?