Meseváros-Budapest – Itt jártunk
A Meseváros-Budapest kiállítás május 27-éig vár benneteket a Deák17 Galériában, ahol izgalmas könyveken keresztül, egy kicsit a gyerekek szemszögéből is láthatjátok a fővárost. Ajánljuk minden őslakosnak, idelátogatónak, kicsiknek és nagyoknak, és mellé bemutatjuk a mi kedvenc Budapest könyveinket is.
A kiállítás húsz neves hazai gyermekkönyv illusztrátor eredeti alkotását mutatja be, lapozható könyvek, társasjátékok, filmek és egy interaktív várostérkép segítségével. Szerencsére egyre több olyan gyerekeknek szóló könyv van, ahol nemcsak a szöveg, hanem az illusztráció is fontos szerepet tölt be. Amellett, hogy nagyon szeretjük őket, megtanítanak a képek tudatos befogadására is.
Budapest képi ábrázolásáról már sok kiállítás, tanulmány, beszélgetés szólt, ám azzal nagyon ritkán foglalkoznak, hogy a gyermekkönyvek képein hogyan jelenik meg a főváros. A kiállítás főleg a kortárs illusztrációra fókuszál, olyan könyvekre, amelyeket sokan ismerünk és szeretünk. Kiállítók: Baranyai (b) András, Bartos Erika, Gyöngyösi Adrienn, Herbszt László, Kasza Júlianna, Kecskés Judit, Kőszeghy Csilla, Kun Fruzsina, Marcus Godson, Maros Krisztina, Molnár Jaqueline, Nagy Norbert, Nemes Anita, Paulovkin Boglárka, Rácz Nóra, Remsey Dávid, Ritter Ottó, Schmal Róza, Takács Mari.
A képek között kalandozva mindenfelé színezőt, és magukat a könyveket is megtaláljátok, melyet helyben elolvashattok.
Interaktív kiállítási tárgyakkal is készülnek a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakos hallgatói a jövő reménybeli gyerekkönyv-illusztrátorai. A kurátorok arra kérték őket, hogy maguk is készítsenek egy Budapest térképet és a térképre helyezzenek el papírmasé szobrokat, olyan tereptárgyakról, amelyeket ők maguk fontosnak gondolnak: hegyekről, hidakról, szökőkutakról, galambokról. A projektben résztvevő MKE hallgatók: Ábrai Nóra Fanni, Agafina Anna, Balogh Boglárka, Dér Virág, Ferenczi Barna, Foltin Fruzsina, Kovács Dorka Csilla, Mányoki Ádám, Markó Diána, Pap Gábor, Rohmann Nóra és Zilahi Boglárka.
Az installáció nagy sikert aratott a gyerekek körében is, és igazán izgalmas volt például a Szabadság szobrot áthelyezni Pestre vagy az Állatkert bejáratát a Margitszigetre, de papírmasé hajókat is úsztattunk a Dunán.
Fedezzétek fel ti is Budapestet, minden nap találunk valami újdonságot! Érdemes megnézni a Városi Titkos Füzetet is (itt írtunk róla bővebben), amelyet ingyen letölthettek vagy átvehettek a Deák17 Galériában.
A záró eseményen a kiállításhoz kapcsolódva gyerekfoglalkozást is tartanak május 27-én 10 és 12 óra között a Két kis dinó Budapesten című könyvhöz kapcsolódva, amely ingyenesen látogatható.
EZEK A MI KEDVENC KÖNYVEINK, MELYEKNEK FŐ- VAGY MELLÉKSZEREPLŐJE BUDAPEST:
Amíg utazunk
Megunhatatlan, letehetetlen, évek óta ott van az éjjeli szekrényen. Már többször ajánlottuk nektek Gévai Csilla- Baranyi (b) András Amíg utazunk, zötyögünk, repülünk könyveit, ahol nemcsak a történetek izgalmasak, érdekesek és viccesek, hanem az illusztráció is tökéletes. Interjúnkat Gévai Csillával itt olvashatjátok.
Budapesti böngésző
Schmal Róza böngészője a szökésben lévő majmokkal is időről időre előkerül. A böngészőben mindig találunk valami új felfedezni valót, és rengeteg olyan részletet, ahol már mi is többször megfordultunk vagy szívesen ellátogatnánk, például a Duna fenekére.
Két kis dinó Budapesten
Berg Judit könyve is igazi favorit. Trikó és Nyamm ezúttal a fővárosban keveredik bele mindenféle izgalmas kalandba. Dinók és Budapest, számunkra tökéletes kombináció. 🙂 A társasjáték verzióját is nagyon szeretjük.
Mesélő Budapest
Tittel Kinga tavaly megjelent könyvéről már írtunk részletesen itt. Azóta is sokszor magunkkal visszük, ha a városban sétálunk.
Budapesti kis boszorkány
Lizi édesapjával bebarangolja Budapestet, közben megcsodálják a köztéri szobrokat, a Lánchidat, a Várat, beülnek a Ruszwurm cukrászdába, régi budapesti albumokat lapozgatnak, rajzolnak és festenek. Igazi felfedezős regény egy kis boszorkányos csavarral Bosnyák Viktóriától Spote Stanny Magyarországon élő belga grafikus rajzaival.
Pipogya, a budapesti medve
Pipogya, a kismackó az utcán sétálva egy nap felfedezi, hogy nem tökéletesen láthatatlan, hiszen egy kisgyerek észreveszi őt. Innentől kezdve az események gyorsan követik egymást egy képzeletbeli Budapesten. Bátky András meséje Gyöngyösi Adrienn illusztrációival.
Bolyongások Budapesten
A Múzeumi Egér és unokatestvére most nem a múzeumot járja be, hanem Budapest utcáit. A Múzeumi Egérről kiderül, hogy Budapestből legalább annyira felkészült, mint művészettörténeti kérdésekben. Az unokatestvér pedig szépírónak sem utolsó. A Két Egér Könyvesbolt kiadásában megjelent remek könyv, melynek többi részét is nagyon szeretjük és ajánljuk.
Fess Budapest!
Ez a szuper színező Nemes Anitától tavaly jelent meg és rögtön a szívünkbe lopta magát. Lánchíd, Belváros, Várhegy, Várnegyed, Gellérthegy, pesti bérház, Vásárcsarnok, strand, kisföldalatti, Állatkert, Műjégpálya, budai hegyek, cukrászda, téli vásár, ez mind Budapest, úgy, ahogy mi is szeretjük
Ha nem szeretnétek lemaradni a legjobb családi programokról, érdemes feliratkozni hírlevelünkre itt, melyet minden csütörtökön küldünk el nektek a hétvégi ajánlóval és a legújabb válogatásokkal. Új gyerekkönyvek, gasztro helyek, ingyenes programok, kirándulási ötletek, új játszóterek egy helyen, kipróbálva és válogatva.