Mesékkel a jó tartásért! – megjelent a Mesetorna

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szponzorált tartalom
Mesetorna

Mesetorna

Napjainkban sokkal többeknél és sokkal fiatalabb korban jelentkeznek olyan mozgásszervi elváltozások, melyek – bár viszonylag könnyen orvosolhatók vagy megelőzhetők – komoly negatív hatással lehetnek a gyerek egész életére. A Mesetornában két, egymástól távol eső témát kombináltak. Ha most velünk játszotok, meg is nyerhetitek a könyvet!(x)

A mesék, a játék megkönnyítik a gyerekeknek a néha nehéz gyakorlatok elvégzését, a versek, mondókák képesek szórakoztatóvá tenni a monoton (de fontos és szükséges) ismétléseket is. Sokkal izgalmasabb azt képzelni, hogy macskaként, kismajomként, pingvingyerekként kalandozunk egy elvarázsolt vidéki ház kertjében, a dzsungelben vagy a sarkvidéken, mint szimplán gyakorlatokat végezni, egyiket a másik után.

A kötetet Regős Ágota gyógytornász lektorálta, így lettek az elvégzendő gyakorlatsorok egyszerre hatékonyak, kihívást jelentőek, de kis gyakorlással és odafigyeléssel könnyedén elsajátíthatóak és érthetőek. Az illusztrációkat pedig Kőszeghy Csilla készítette.

A könyv mesébe ágyazott feladatsorokat tartalmaz: három tartásjavító, három talp- és bokaerősítő, illetve egy relaxáló torna-történetet. Aki nekikezd, remekül fog szórakozni az állatgyerekek csetlés-botlásain, és velük együtt ügyesedik majd, hiszen fejlődni, tanulni legjobban vidáman, nevetve lehet!

JÁTÉK

 

Köszönjük, hogy ennyien velünk játszottatok. A szerencse ezúttal Dr. Koncz Balázsnak kedvezett, akinek írtunk emailt is. Gratulálunk!

Játsszatok velünk és nyerjétek meg a Mesetorna című szórakoztató és egyben hasznos könyvet a Móra Kiadó jóvoltából. A következő kérdésre várjuk a választ 2023. december 3-a éjfélig a jatek@minimatine.hu-ra:

 

Melyik állathoz kapcsolódnak a relaxációs feladatok?

 

Itt találtok segítséget. (Ha legörgettek a tornákhoz, az utolsó résznél vannak a relaxációs feladatok.) Általános játékszabályzat itt.

A Minimatiné már 10 éve segít abban, hogy mindenki megtalálja a legjobb programokat a család kisebb és nagyobb tagjai számára. Ahogy ti, mi is szeretjük az újdonságokat, jó programokat, a kirándulás ajánlókat, a jó könyveket, de a minőségi tartalom gyártásához nekünk is pénzre van szükségünk. Támogassátok fennmaradásunkat, hogy mi is támogathassunk benneteket a minőségi idő eltöltésében! Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünkre is érdemes feliratkozni itt! Köszönjük!