10 meseösvény óvodásoknak, kisiskolásoknak – manók, tündérek, mesehősök nyomában

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Meseösvény válogatásunkban találhattok letölthető appokkal felfedezhető helyszíneket, manós ösvényeket, olyan útvonalakat, ahol pici házakba is bekukkanthattok, illetve olyat is, ahol élőszereplős mesékbe csöppenhettek vagy a környezet- és természet védelemről tanulhattok. 10 meseösvény óvodásoknak, kisiskolásoknak és minden meserajongónak.

János vitéz meseút – Ráckeve

A 2022 tavaszán átadott János vitéz Meseút tanösvény állomásain gyönyörű, kézzel festett házikókat találtok, melyekben egy-egy mesét, és a meséhez kapcsolódó játékot, feladatot, beszélgetést indító kérdést, kalandot rejtettek el. Itt írtunk róla részletesebben. További információk itt.
Megközelítés: A Meseút kezdő állomása a város központjában van, a Tourinform irodában, és ide is kell visszavinni a kulcsokat. Itt vehetitek meg a belépőjegyet nyitvatartási időben.

 

Boszorkány meseösvény – Sopron

A Boszorkány meseösvény kezdetét egy mesebeli farönk házikó jelzi. Az ablakaiban elhelyezett táblák hasznos információkkal látják el az útnak indulókat. A kis ház ajtaján található kincses térkép segítségével rögtön kezdődhet a nagy kaland a varázslatos erdőben. A meseösvény 8 állomásán kijelölt feladatok megoldása közben rengeteg élménnyel és új ismeretekkel gazdagodnak a bátor kincskeresők. Az ösvény végén egy nagy játszóteret, a Károly-kilátót és a Kőhalmy Vadászati Múzeumot találjátok, ahol büfé is üzemel. A meseösvény babakocsival is járható. Részletek itt.
Kiindulópont: a Lővér Kalandpark bejárata melletti aszfaltos út, amely Károly-kilátóig visz

 

Fehérlófia meseösvény és játszópark – a Füzéri vár parkolójánál

Már a távolból is csalogató a csodás, hófehér Füzéri vár, amely a Zempléni-hegységben, egy vulkáni kúpon épült. A parkolóból egy szerpentines, részben a sziklába vájt középkori lépcsőn, részben falépcsőn juthatunk fel a várba kb. 20 perc alatt. Az Alsó- és a Felsővárat is érdemes bejárni, a felújított termeket, hálószobákat, konyhát és az ebédlőt, a gyógynövénykertet és a kápolnát. Meseösvényes válogatásunkba azért került be, mert a parkolónál, az erdőben a vár felé haladva találjuk meg Kő Boldizsár és csapatának játékait, amely a Fehérlófia meséje köré épül. Kipróbálhatjuk a különleges hintákat, a túlvilágra átjáró kaput és még számos ötletes játékot, miközben a színes, festett fatáblákon követhetjük végig a történetet.
Megközelítés: Füzéri vár parkolója, ahol napidíjat kell fizetni a behajtásért. Innen már látszanak az erdőben található játékok.

 

Hangya Dani nyomában – Katalinpusztai Kirándulóközpont, Szendehely

Visszatérő vendégei vagyunk a Naszálynak, és azon belül is a Katalinpusztai Kirándulóközpontnak, ahol Hangya Dani vezet minket végig 3 féle, különböző hosszúságú ösvényen, így az egészen picike, totyogósok, az óvodások és iskolások is találnak maguknak programot. A kirándulóközpont mellett játszótér és mini vadaspark is van, illetve egy kisebb büfé, sőt hétvégente hangyavasút (kerti vasút) is közlekedik, amely a parkolótól a kirándulóközpontig szállítja a látogatókat. Itt írtunk róla részletesebben.
Megközelítés: A 2-es úton Szendehely vége tábla előtt Budapest felől a jobb irányba kell lekanyarodni a kirándulóközpont felé. A parkolóban napidíjat kell fizetni.

 

Litéri Mesetútra

Az ösvényen található Mesekuckókat helyi kisgyermekes szülők készítették. A faluban 4 mesekuckó az erdőben pedig 3 található, mely 3 kilométeres sétával végig járható (nem kör ösvény, úgyhogy így számoljatok). Vannak hosszabb és rövidebb, kisebbeknek és nagyobbaknak való mesék is, úgyhogy ha túl kicsik a gyerekek, akkor érdemes saját mesékkel is készülni, de a nagyobb ovisokat már leköti mindegyik történet. Saját kinyomtatott meséket is vihettek, így biztos megörvendeztettek majd másokat. Részletek itt.
Kiindulópont: Litér, Művelődési Ház, végállomás Litéri erdő, a faluban vezető út babakocsival is járható, az erdős részek nem.

 

Mimó és Csipek meseösvények

Írtunk már nektek a Mimó és Csipek meseösvényekről, amelyek a környezet védelmére tanítják a gyerekeket. Azóta már két újabb helyszínen, az Almássy téren, illetve a Kiscelli parkerdőben (itt 2022-ben megnyílt a Mimó és Csipek játszótér) is találtok könnyű, önállóan bejárható ösvényeket. Érdemes papírt, ceruzát is vinni, mert vannak satírozható ábrák. A programok előtt töltsétek le a térképet és a meséket. Részletek itt.
Kiindulópont: Almássy tér vagy Kiscelli erdő

 

Noszvaj meseösvény

A Családi Meseút kézzel festett, pici lakatokkal lezárt házikóiban egy-egy népmesét és a meséhez kapcsolódó játékos feladatot találtok. A gyerekeket 7 próba, 3 szintválasztó, 3 különleges meseállomás és 11 bátorító mese várja és a varázslény kutató expedíció végén Sárkányvadász oklevelet kapnak. Jó ha van nálatok apró csere-bere ajándék, amiért ti is vihettek magatokkal apróságokat (hasonlóan egy geocathing játékhoz, de készítsétek fel a gyerekeket, hogy nem mindig van használható apróság a ládákban, ez nyilván az előttünk járóktól is függ), illetve az egyik állomás könyves csere-bere pont, tehát megunt könyveket is vihettek. A meseút ára: 2000 Ft/család + 3000 Ft kaució, amit a végén visszaadnak (csak készpénzben tudtok fizetni!), van külön felnőtteknek szóló meseút, illetve a legújabb a Vadon kulcsa meseút, szintén családoknak. Részletek itt.
Kiindulópont: Harmónia cukrászda és Rozika cukrászda. Ezen a két helyszínen vehetitek meg a belépőjegyet, nyitvatartási időben, és ide kell visszahozni a mindent nyitó kulcsokat.

 

Sóstói meseösvény – Digitális Vándor app

Az útvonal 4,5 km hosszú, kényelmesen bejárható 2,5 óra alatt és szintemelkedéssel sem kell számolni. Számos dolgot megtudhattok a környék élővilágáról, illetve játékos feladatokat oldhattok meg a népmesék és népzene segítségével. A Sóstói Természetvédelmi Területről itt írtunk bővebben.
Kiindulópont: Székesfehérvár, Sóstói Természetvédelmi Terület, Sóstói Látogatóközpont az Aréna mellett
Részletek itt.

 

Tőzike tündér ösvénye (Éger tanösvény) – Zalakaros

Ha Zalakaroson járunk, mindig meglátogatjuk Tőzike tündért, aki a Termál-tónál lakik. A rövid, pallós ösvényen megismerkedhettek a környék növény- és állatvilágával, és több interaktív játékot, kirakót is találtok a pár száz méteres úton. Utána a játszótéren lehet megpihenni, illetve a tónál találtok békákat (persze csak tavasztól őszig) és lehet mászkálni a vízen található köveken is. Részletek itt.
Megközelítés: A termál tónál van egy parkoló, amit közvetlenül a Zalakarosi Fürdő mellett találtok. Innen indul a picike, pallós ösvény.

 

Vuk ösvénye – Digitális Vándor app

A 2020-ban átadott 2,5 kilométeres kalandösvény interaktív élményeket biztosít a virtuális és a valós térben egyaránt. Az ösvény felfedezéséhez még indulás előtt érdemes telepíteni az Digitális Vándor applikációt, amely utána offline módban is használható. Az útközben található állatszobrokat a kapolcsi Ilona-malom műhely készítette (sajnos Vukot rögtön ellopták már az átadás időpontja után). Az állomásokon Fekete István több regényrészletét is olvashatjátok, a legkedveltebb erdei és mezei állatok mellett feltűnik az állatok királya is, maga az Oroszlán-szikla. (A felnőtteknek súgjuk meg, hogy az egyik állomásnál be kell mászni a híd alá, ahol egy olyan ládát találtok, amiben igazi állatszőrt, siklóbőrt lehet tapogatni.) Itt írtunk róla.
Megközelítés: II. kerület, Macis erdei játszótér, ide is tér vissza.

 

Ha szeretnétek a legjobb családi programokat, vadonatúj helyekről szóló beszámolóinkat, kirándulás ötleteinket vagy a legújabb gyerekkönyveket, színházi előadásokat, múzeumi programokat, filmeket tartalmazó válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni. A Minimatinén a legkisebbektől kezdve az ovisokon és kisiskolásokon át a kamasz korosztályig mindenkinek találhattok programot!

 

A Minimatiné már 10 éve segít abban, hogy mindenki megtalálja a legjobb programokat a család kisebb és nagyobb tagjai számára. Ahogy ti, mi is szeretjük az újdonságokat, jó programokat, a kirándulás ajánlókat, a jó könyveket, de a minőségi tartalom gyártásához nekünk is pénzre van szükségünk. Támogassátok fennmaradásunkat, hogy mi is támogathassunk benneteket a minőségi idő eltöltésében! Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünkre is érdemes feliratkozni itt! Köszönjük!