Megjelent a Rumini sorozat 10. része – Rumini és az elsüllyedt világ

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rumini és az elsüllyedt világ

Ruminit és barátait nem kell bemutatnunk, hiszen sok-sok éve már, hogy a sorozat szerves részét képezi a gyerekkönyv irodalomnak. A legelső Rumini-kötet 2006-ban jelent meg, és a sorozat sikere azóta is töretlen. A 10. rész, a Rumini és az elsüllyedt világ már kapható! 

Berg Judit a kislányának írta az első részt, és valószínűleg eszébe sem jutott akkor, hogy napjaink egyik legnépszerűbb magyar gyerekkönyv-sorozata válik majd belőle, ami ajánlott olvasmány lesz az iskolákban, hangjáték is készül belőle, kalandszoba, társasjátékok és még egy játszótér is a nevét viseli majd!

A sorozat 10 része 14 év alatt készült el, ezalatt felnőtt egy generáció, de ők is ugyanolyan izgalommal várják az új részek megjelenését, mint a kicsik, sőt nem tudjuk, hogy mi vagy a gyerekek várjuk-e jobban az új részeket. A karakterek pedig az olvasókkal együtt fejlődnek, változnak és válnak egyre összetettebbé.

Ennek ékes példája a legújabb Rumini, ami a valaha volt leghosszabb és legkalandosabb rész lett. A szereplők érettebbé, a konfliktusok bonyolultabbá váltak, és bár a történetvezetés továbbra is lineárisan halad előre, mégis annyi minden történik, hogy sok sikert kívánunk annak a szülőnek, aki minden nap csak egy fejezetet tervez felolvasni belőle…

Rumini és az elsüllyedt világ ott folytatódik, ahol az előző rész, a Rumini Tükör-szigeten véget ért. Megszokhattuk, hogy hiába sokrészes már ez a sorozat, Berg Judit mindig meg tudja újítani, mindig kitalál valami különlegességet az olvasóinak, hiszen szíve mélyéből szereti és ismeri a karaktereit. Szerencsére ez most sem volt másként, egy grandiózus, elképesztően kalandos és varázslatos történet született, telis-tele új és izgalmas szereplőkkel (Sajtos Rozinak remek lehetőséget biztosítva a lény-gyűjteménye bővítéséhez). Alászállunk Ruminiékkel a tenger mélyére, hogy kiderítsük, valóban létezik-e a titokzatos víz alatti birodalom, Megantisz. Sellőkkel, tavi tigrisekkel és mindenféle más különleges, és sokszor veszélyes lénnyel ismerkedhetünk meg.

A humor és fantasztikus nyelvi leleményesség a szomorkás kezdet ellenére változatlanul a könyv szerves részét képezi, átsegítve minket, olvasókat is a nehéz helyzeteken. A karakterek fejlődése, személyiségük mélyülése is teljesen egyértelműen tetten érthető: döntéseik átgondoltabbak, és tényleg egy igazi csapatként tudnak együttműködni a cél érdekében.

A Rumini és az elsüllyedt világ ugyanakkora élvezet lesz nagycsoportos ovisnak, a nagytesóknak, akik „hivatalosan” már kinőttek a Rumini-korszakból és a felolvasó szülőnek is.

Itt tudtok beleolvasni!
Interjú Berg Judittal
Itt tudjátok megvásárolni!

Forrás: Pagony

Ha szeretnétek a legjobb programokat és új ajánlóinkat, válogatásainkat hetente egyszer hírlevélben is megkapni, itt tudtok feliratkozni.