Március 28-án érkezik a mozikba a Bogyó és Babóca 6. része

Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk

Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk

Március 28-ától láthatjuk a mozikban az újabb széria mozifilm változata Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk címmel. A film legelső moziélménynek tökéletes választás a legkisebb gyerekek számára is.

Idén 20 éves Bogyó és Babóca. A népszerű sorozat szerzője, a Magyar Nyelvőr Díjas, Pro Familiis, Aranykönyv és Janikovszky Éva-díjas írónő, Bartos Erika első kötete 2004-ben jelent meg. Az első rajzfilmsorozatot 2010-ben mutatták be, Bogyó és Babóca 1. – Barátság címmel. A sorozat és a belőle készülő moziváltozat sikere után következett a Mézeskalácsok, a Játszótársak, a Tündérkártyák és a Hónapok meséi című évad.

A Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk címmel március 28-án jelenik meg a mozikban. Az egyik legsikeresebb magyar gyerekfilm-sorozat hatodik része, a korábbi mozifilmekhez hasonlóan, elsősorban a 2-6 éves gyerekeket szólítja meg. Az idén 20 éves sorozatból készült mozifilm ezúttal is 13 részes meseválogatás, 13 új kaland a régi, jól ismert szereplőkkel, és néhány vadonatúj karakterrel.

Csupa olyan mesét tartalmaz, amely a korosztály tagjai számára ismerős élményekre, kihívásokra, érzésekre épül. A mesék nélkülöznek minden öncélú erőszakot, szándékuk szerint „szépre-jóra” tanítanak, a legkisebbek számára is jól követhetőek, könnyen befogadhatóak. A nézőket megerősítik a problémák empatikus, kreatív és közösségi megoldásában. A mesékben közös motívumként nagy hangsúlyt kap az együttérzés, a figyelem, a folyamatos törekvés mások kívánságainak, vágyainak teljesítésére. A szereplők számára az jelenti a legnagyobb örömöt, ha egymásnak is örömet tudnak szerezni.

A mozifilm Bogyó és Babóca 13 emlékezetes közös kalandját eleveníti fel, mint amilyen például a bagolyfiókák születése, vagy a Barlangi Pók balesete. Azt is megtudhatjuk, hogy mi történt a Csillaglány hárfájával és miért lett Ugrinak rövidebb a haja. A magyarországi gyerekközönség körében jól ismert karakterek mellett ezúttal is feltűnnek új szereplők: a Rézbogár, aki a harangok és csengők mestere, Borz Ottó, aki egy piros frizbit ajándékoz barátjának, Mókus Regőnek, valamint az Ezerlábú, akit távoli rokona, a Százlábú meghív magához almaszüretre.

A Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk 13 részes, ötperces epizódokból álló animációs mozifilm. Első sorban a bölcsődés és óvodás korosztálynak szól, korhatár nélkül megtekinthető, így a legkisebbek számára első moziélménynek is kiváló. A kisgyerek közönség számára könnyen azonosítható formák, tiszta színek és az egész alakos karaktereket mutató kompozíciók alkalmazása segíti a legfiatalabb nézőket abban, hogy folyamatosan követni tudják a cselekményt. Ugyancsak a kisgyermekek életkori, filmnézési sajátosságainak figyelembevételével a mozik a szokásosnál alacsonyabb hangerővel vetítik a filmet, a moziteremben pedig nincs teljes sötétség.

A meseszereplők hangját ezúttal is Pogány Judit, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kölcsönzi, aki nem kevesebb mint száz karaktert szólaltat meg egyedi hangon. A rajzfilm zenéjéért és hangzásvilágáért ismét Szabó Tibor, a gyerekdalairól ismert zeneszerző és előadóművész felel. A film rendezőpárosa Fazakas Kinga és M. Tóth Géza, készült a KEDD Animációs Stúdióban.

Forrás: KEDD Stúdió

Nézzétek meg, mennyi jó családi film érkezik még 2024 tavaszán a hazai mozikba!

A minimatiné már 10 éve segít abban, hogy mindenki megtalálja a legjobb programokat a család kisebb és nagyobb tagjai számára. Ahogy ti, mi is szeretjük az újdonságokat, jó programokat, a kirándulás ajánlókat, a jó könyveket, de a minőségi tartalom gyártásához nekünk is pénzre van szükségünk. Támogassátok fennmaradásunkat, hogy mi is támogathassunk benneteket a minőségi idő eltöltésében! Köszönjük!